Irán vásárol 1000 Ikarus-buszt!

HungaryFirst küldte be 2017. 12. 03., v - 18:50 időpontban

Irán közel 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - jelentette ki Varga Mihály Massoud Karbasian iráni gazdasági- és pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Teheránban. 

A nemzetgazdasági miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: a magyar vállalkozások termékei és az általuk alkalmazott technológiai megoldások Iránban is versenyképesek, ezt jól mutatja, hogy az Evopro, az Enexio és az Ikarus is együttműködési megállapodást írt alá iráni partnereivel, utóbbi 1000 busz gyártásáról és szállításáról állapodott meg.

A tárcavezető azt is bejelentette, hogy közvetlen légijárat létrehozását javasolta Teherán és Budapest között, amelyet iráni kollégája támogatásáról biztosított.

Varga Mihály elmondta: a magyar kormány arra törekszik, hogy megteremtse a banki kapcsolatok erősítésének feltételeit. Emlékeztetett rá, hogy az Eximbank 162 millió dollárt különített el a gazdasági kapcsolatok előmozdítására.

Forrás: (MTVA)/Bizományosi/Faluldi Imre

Irán vásárol 1000 Ikarus-buszt!

Új hozzászólás