Gondolatok a Magyar Kultúra Napján

Stoffán György küldte be 2018. 01. 22., h - 13:10 időpontban

Mindszenty bíboros hercegprímásról nem állíthatjuk, hogy magyarellenes volt. Esztelenség volna… Mégis volt egy intézkedése. Még zalaegerszegi plébánosként megtiltotta a Himnusz templomi éneklését. Az indok egyszerű és érthető volt. Ma is aktuális: Ne mi szabjuk meg Istennek, hogy mit bűnhődtünk meg és mit nem… bízzuk Istenre ennek az eldöntését. A későbbi prímást ebbéli szigora miatt nevezte el a plébániaközösség "zalai lámának". A nép felháborodása miatt azonban ez a tiltás nem volt hosszú életű, viszont Mindszenty élete végéig tartotta e véleményét, amellyel magam is egyet kell, hogy értsek. Hasonlóan vélekedett Jakab Antal néhai erdélyi püspök is. (A magyarság felvette ugyan a kereszténységet, de még nem tért meg!)

Hiszen, amikor Istenhez fohászkodunk, akkor nem a mi szempontjaink érvényesülnek, hanem az Övéi. Nem kérhetjük ki magunknak az Ő ítéletét, s nem írhatjuk elő életünk, sorsunk alakulását, noha a Tőle kapott szabad akarat által mi kormányozzuk saját lélekvesztőnket.

A magyar kultúra szerves része azonban a népénekek sokasága is, amelyeket himnuszként énekeltek évszázadokig a Kárpát-medence templomaiban. Főként Máriához, a Magyarok Nagyasszonyához fohászkodva. Kárpát-medencei hazánk minden területének megvolt a maga himnuszként énekelt dala, ám egyetlen közös himnuszt énekelt minden templomban a fohászkodó magyar: a Boldogasszony Anyánkat. Egészen addig, amíg Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc meg nem teremtették a ma énekelt nemzeti imádságot, amely persze nem egyházi ének, de templomainkban is imádságként énekeljük. Isten nevével kezdődik e fohász, s egészen az utolsó soráig nem kifogásolható, hiszen mint az ember általában, csak kér Istentől… a nemzeti boldogulást kéri a Teremtőtől. Az utolsó sor azonban kissé furcsának tűnik. Kérést és kissé utasításnak tűnő megállapítást énekelünk, amikor a „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”… idézzük.

Mit bűnhődtünk mi meg? Vajon igaz-e ez az állítás? Az állítás, ha Kölcsey korától szemléljük a Himnusz, immár aktualitását vesztette. Hiszen az elmúlt csaknem 200 évben rengeteget ártottunk... elsősorban önmagunknak. Rengeteg bűnt követtünk el, amelyért nem kértünk bocsánatot Istentől. Hitszegés, árulás, abortuszok milliói máig(!), erkölcstelenségek megszámlálhatatlan formája, a gyermeki lélek ellen elkövetett bűnök, és sorolhatnók napestig… De minek? Hiszen mindenki a maga portájának környékéről is sok effélét tudna összeszedni. S, hogy mit és hogyan bűnhődtünk meg, azt igazán csak Isten tudhatja. Ám, azzal tisztában kell lennünk, hogy nem Isten büntet legfőképpen, hanem a bűnt elkövető ember bünteti önmagát, népét, nemzetét, hazáját. Isten csupán irányt adott, s e mellé szabad akaratot is, amellyel úgy kufárkodhatunk, e földi életben, ahogy jól esik… csakhogy… egyszer eljön az elszámolás ideje is. Ekkor kéri számon hitünk szerint a Fennvaló tetteinket és cselekedeteink értékét.

Nemzeti imádság – mondjuk, s ünnepeljük e vers születésekor a magyar kultúrát. Ez így is van rendjén. Azonban mindazt értelmezni és élni kell, amit e napon ünnepelünk – mert a magyar kultúra nem csupán a ma énekelt Himnuszból áll, hanem egy hatalmas műből, amelyet ezer, vagy tán több ezer éven át épített és teremtett meg a magyar és hun-székely nemzet. A hit és a lélek kultúrája, a népi hagyományok kultúrája, a viselkedés és az egymáshoz való viszony kultúrája mind-mind beletartozik. Mai létünk, Kárpát-medencei hazánk és nemzetünk keresztény-keresztyén kultúráját tehát a Himnusz születésnapján egy másik - Istenhez küldött - fohásszal kellene, kell… kötelező teljessé tennünk, kicsit odafigyelve e nagy nemzeti kulturális egységre, és hitünk alapigazságaira, Isten nekünk adott törvényire. E másik himnusz szövegével emlékezem e mai ünnephez… „Mert „hit nélkül sem élni, sem alkotni nem lehet”… S nélküle a kultúra sem az, aminek lennie kell… E himnusz ma mindennél aktuálisabb, hiszen a magyar kultúra, lassan az európai kultúra egyetlen érintetlen maradványa lesz a földrészen. Ha jól választ és felfogja drámai helyzetét a magyar társadalom áprilisban...  

ISTEN, HAZÁNKÉRT - SZVU.293.

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed.

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát,
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad.
Margit imái vezekelve szállnak.
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony.

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

Új hozzászólás

You must have Javascript enabled to use this form.