Varga Géza - Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: A HUN VÓT, HUN NEM VÓT formula

HungaryFirst küldte be 2018. 02. 09., p - 21:37 időpontban
Két adat alapján úgy tűnhet, mintha az egykor nagy országunk teljes szélességében, napkelettől napnyugatig az lenne a finnugrász régészek dolga, hogy a hun-magyar azonosságot tagadják, ráadásul ugyanazt a Hun vót, hun nem vót szlogent használván gúnyolódásra. Két adat persze kevés az általánosításhoz, arra azonban elegendő, hogy a jelenségre felfigyeljünk. A két régész életrajzából  kiderül ugyanis, hogy mindketten az ELTE BTK neveltjei. Ott folyna egy ilyen sajnálatos eredményre vezető "nevelő" tevékenység, a magyar hagyomány elleni ellenségképzés és gúnyolódás? A nebulók, kikerülvén az életbe, csak azt folytatják, amit tanultak, amire az alma mater - szégyenükre - felkészítette őket. A két régész dolgozata látszólag ellenem íródott, engem próbál cáfolni. Azonban, ha az olvasó megismeri a válaszaimat is, akkor nyilvánvalóvá válhat, hogy csak az ELTÉ-n folyó kiképzőmunka és a két "szakember" kudarca lett e két régészdolgozat.
 
 
1. ábra. A finnugrizmus Haynau segítségével vált uralkodóvá, 
hatalmi pozícióban könnyen képzeli magát előkelőnek a szégyenteljes munkát végző is
 
Az egyik régész Botár István, aki Csíkszentkirály honlapján ma is fertőzi a levegőt az eredetileg (2007. március 23-án) a Hargita Népe c. lapban megjelent nem túl okos cikkével:
http://www.csikszentkiraly.ro/lazitas.php?id=207  .

Érdekes e kérdésben a csíkszentkirályiak magatartása is. A saját székely hagyományuk védelmében fellépőként talán megérdemelnék egy tisztességes eljárást, azaz a közönséges valótlanságokat és félreértéseket tartalmazó gyalázkodás mellé odatehetnék az én álláspontomat is.

A Botár-féle cikk címe: Hun vót, hun nem vót. Az index.hu-n és a Hargitában is megjelent a válaszcikkem, amit később az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetben is közreadtam. Ebben nyilvánvalóvá teszem, hogy Botár István semmit sem fogott fel abból, amit hallott tőlem. Olyan állításokat tulajdonít nekem, amiket sohasem mondtam, más esetben meg az ellenkezőjét értette annak, amit mondtam (én azt mondtam, hogy a Csíkből lett a Chigle, ő meg ennek az ellenkezőjét tulajdonította nekem stb.). Ez persze - mint arról sejtéseink lehetnek - az ELTÉ-n képzettek szokása és előjoga Haynau óta.

Most, újra olvasván a Botár cikkét, újra feltűnik benne, hogy engem a róvás szó hosszú ó-s használatával vádol, holott sohasem mondtam, vagy írtam így addig. Az utóbbi időkben is csak akkor használom ezt a szavunkat hosszú ó-val, ha Mandics György Róvott multunk c. trilógiájának nyelvtani hibát megörökítő címét le kell írnom (ilyenkor kötelező betűhűen idézni). A többi Botár-féle kötözködés is hasonló: semmi köze a valósághoz, csupán a székely hagyomány letagadásához szükséges tudományellenes kampány részeként értelmezhető. Úgy gondoltam, hogy a Botár cikkre írt válasszal véglegesen földbe döngöltem ezt a semmit sem értő szegény párát és a továbbiakban már nem kell vele foglalkoznom. Nem így történt.

 
 
2. ábra. A Székely rovásírás eredete c. kötetem (címlapján a hun jelvénnyel, belsejében az olvasatával) négy kiadást ért meg és az angol kiadása eljutott a világ minden kultúrtájára - a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőinek ELTÉ-n kiképzett tudatát nem értve ide
 
Hun vót, hun nem vót szlogen újra csak felbukkant egy másik régész: Tomka Péter, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese tollából. Ő az édesapja, Tomka Péter tiszteletére írt kötet egyik tanulmányát szentelte a budapesti hun(?) jelvény jelentékenységének és hun voltának tagadására. Erre a zsengére mostanában fogok válaszolni.

Előrebocsáthatom, hogy a Tomka-féle tanulmány legnagyobb hibája az, hogy a feje tetejére állítva tárgyalja a rovásemléket, ahogyan a rovásjeleket már nem kell, nem lehet felismernie. Pedig egy körültekintő vizsgálat során - hitem szerint - mindaddig kell forgatni azt a fránya leletet, amíg a rajta lévő jelek a talpukon nem állnak és elolvashatóvá nem válnak. Bővebben: https://www.facebook.com/groups/167884727062272/permalink/307064939810916/

 
 
3. ábra. A jelvény, amely a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója által aláírt letéti szerződésben még hun volt s az átvételi elismervényen még feltüntették a rajta lévő, jól látható rovásjeleket is
 
Sajnos mindkét hunnemvót-cikk súlyosan vét a tudományosság elemi normái ellen. Az olvasó számára persze furcsának tűnhet, hogy a szakképzett régészeket egy körön kívüli bírálja. A szakképzettség azonban ezen a rovológiai szakterületen semmi optimizmusra nem ad okot. Ha az ELTE tanszékvezetője lehetett az a Horváth Iván, aki a székely írást humanista kitalációnak volt képes sejtetni, akkor ezen az egyetemen nem az írástani tényeket tanítják, hanem ostobaságokat tömködnek a nebulók agyába, ahol az meg is rögzül.

E téveszme-oktatásnak és zsiraista gyűlöletkampánynak köszönhetően ezek a régészek is annyi hibát vétettek és olyan egy kaptafára menő a gúnyolódásuk is, ami a saját törekvéseik becsületességén és a szakmai munkájuk színvonalán túl megkérdőjelezi az ELTÉ-n folyó régészképzés megfelelőségét is.

Kevesen vagyunk, akik képesek lennénk az elkövetett hibák észrevételére és kijavítására. Vagy talán egyedüli is vagyok a rovológiai szakterületen - ami azonban kötelez. Ha észreveszem a "tudósok" hibáit, akkor a nemzeti íráskutatás védelmében köteles vagyok azt jelezni a magyar értelmiség felé. Talán mondanom sem kell, hogy szívesebben számolnék be az akadémikus tudomány megbízható magyar írástani eredményeiről - ha ilyenek léteznének.
 
4. ábra. Ebben a kötetben jelent meg a Botár István cikkére írt válaszom
 
 
Válasz Botár Istvánnak az index.hu hasábjain
 
Az index.hu fórumának 50 000 éves magyar írásbeliség c. rovatában Tiszteletes úr adta közre a gondolataimat, idézve az elején Botár István cikkének a címét:
 
***
 

Hun vót, hun nem vót – Szubjektív beszámoló egy előadásról – Varga Géza válasza Botár István "Szubjektív beszámoló"-jára
 

 

 

Botár István véleményére ismeretlenül is kíváncsi voltam. Szerettem volna még az előadások megtartása előtt megkérdezni a csíki régészek véleményét, mert a legújabb helyi régészeti eredményeket tőle és társaitól ismerhettem volna meg a legkézenfekvőbben. Sajnos, erre a beszélgetésre az előadások előtt nem került sor, tudományos igényű értékelést azóta sem kaptam tőle s tartok attól, hogy ilyesmire egy ideig nem is számíthatok, mert - úgy tűnik - nem rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel. A cikkét maga is szubjektív beszámolónak aposztrofálta, azaz nem tudományos vitába kezdett, csak egy olcsó jópofáskodásba. Lelke rajta! 

 

 

 

Mi azért úgy vegyük sorra az állításait, mintha komoly emberrel állnánk szemben!

 

 

*************************************
 

 

„A székely eredetkérdés. A székely róvásírás eredete" (így, hosszú ó-val)"
 

 

 

Nem az én kezemtől származik az o-ra feleslegesen odatett ékezet.

 

*************************************

 

 

"Saját bevallása szerint nem lévén történészi, nyelvészi, régészeti képzettsége kézenfekvőnek tűnt, hogy betegsége hónapjaiban írástörténettel fog foglalkozni, erről ír egy könyvet. ... Ahogy Anonymus mondaná, quid plura – erről mit többet?"

 

 

Az érdeklődők rendszerint meg szokták kérdezni, hogyan keveredtem erre a szakterületre; s én sem akartam azt a látszatot kelteni, mintha régész, nyelvész, vagy történész végzettséggel rendelkeznék. Ugyanakkor azt is érzékeltetni kívántam, hogy nincs más, aki harmincöt évet fordított a székely írás eredetének vizsgálatára. Ezért olyan sincs, aki többet tudna erről a kérdésről - legyen bármilyen is a végzettsége. Hozzátettem, arra számítok, hogy sokan nem tudnak majd követni - hiszen lehetetlen ennyi idő alatt harmincöt év kutatási eredményeit (érveit és adatait) hiánytalanul átadni s persze a halgatónak sem sikerülhet mindent megértenie. 
 

 

Botár István a tanu rá, hogy igazat mondtam.
 

*********************************

 

 

"Rögtön az elején tisztáztuk, hogy a „finnugristák", hogy a kánya vájná ki a szemüket, mindenáron ki akarták, ki akarják ölni a hun-magyar hagyományt a magyar történelemből. Az nem teljesen világos, hogy ez nekik miért jó, de elszántak lehetnek és megéri nekik, mert állítólag feszt ezzel foglalkoznak." 
 

 

 

Ajánlom Botár Istvánnak a www.virtus.hu online újságban "rovó" rovatát, ahol sorra jelennek meg "A finnugor elmélet alkonya" című kötetem fejezetei. Ha ezen sikerül átrágnia magát és még mindig vannak kérdései, örömmel állok a rendelkezésére a finnugrizmus kérdéskörében.

 

 

*********************************
 

 

"Az csak a végefelé derült ki, hogy a „finnugristák" közé általában minden kutató, tudós beleszámít, de lehet, hogy általában a történelmet végzettek mind, és az is, hogy szerencsére a nyugdíj előtt azért általában ki merik mondani az igazat is. "
 

 

 

Ha a finnugrista történelemszemlélet hazugság, akkor a történészeket (nyelvészeket, régészeket) úgy is lehet tekinteni, mint akiket felsőfokon képeztek ki a hazudozásra. Azt csak a rend kedvéért teszem hozzá, hogy szerencsére vannak, kiken nem fog ki az egyetemeken adagolt ostobaság, hazugság és magyargyűlölet.

 

 

A nyugdíjaskorúak sajátos álláspontjára pedig jó példa többek között Makkay János kitűnő (kritikai éllel is bíró) füzetsorozata is, amit Csíkban talán kevesek ismernek.
 

 

********************************* 
 

"Még jó, hogy nem halhatatlanok, mert akkor a fene itt enne meg minket a halszagú finnekkel együtt."

 

 
Természetesen ez csak Botár úr elmeszüleménye, én semmi hasonlót nem mondtam.

 

*********************************

 

"ha jól értem, ... Kubert = Csaba = Szabír = Zabergán (?), azaz Szabír Kán = magyar király."

 

 
Igen, ezt nagyjából jól érti, még ha pongyolán adja is vissza, kedves Botár István. Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarság régi neve a szabír volt, ezért a szabírok királyai egyúttal a magyarok királyainak is tekinthetők. Ebben a korszakban a magyarság több részre szakadva, több államban és több uralkodó alatt élt egyszerre. A pontos történetünket még ki kell munkálni. (Kubert nevet azonban nem említettem, a név helyesen: Kuber.)

 

*********************************

 

"Arra már nem emlékszem, hogy szabin nők is voltak-e a sztoriban, de a tapírról teljesen biztos emlékeim vannak, így ők is velünk játszanak egy csapatban. Mondjuk, a nőket kár lenne kihagyni, csak ott elfelejtettem szólni."

 

 
Ha (továbbra is) hallgatott volna, talán bölcs maradt volna. Ugyanis sem a szabin nőkről, sem a tapírokról nem ejtettem szót. Ezeknek semmi köze az általam elmondottakhoz. Botár István tudósi igényességéről, gondolkozásmódjáról, felkészültségéről és érvrendszeréről azonban elég lesújtó képet alkothatunk általuk.

 

*********************************

 

"Aztán hogy a hunok biztosan ide kerüljenek, huszárosan Csíkot csináltunk a krónikák Csigle mezejéből."

 

 
Természetesen nem én csináltam Csíkot Csigle mezejéből, csak Botár istván nem ismeri a kérdés szakirodalmát. Amennyiben veszi a fáradságot és elolvassa "A székelység eredete" c. kötetem megfelelő fejezetét, akkor megtalálhatja a megfelelő utalásokat.

 

 
Jó régész holtig tanul. Ez különösen hasznos, ha ráfér.

 

********************************* 

 

"A nyilvánvaló egyezéssel csak azok kekeckednek, akik nem tudják, hogy másolási hiba miatt lett Csigléből Csík" 

 

 
Az előadáson az ellenkezőjéról volt szó.

 

*********************************
"noha az nem egyértelmű, hogy a „folyamatosan élő" helynevet miért cserélték le a székelyek Csíkra."

 

 
Botár Istvánnak természetesen megint nincs fogalma sem arról, hogy mit is mondtam az előadásomon. A székelyek nem cseréltek fel semmiféle helynevet. Az egész elírás, vagy félreolvasás csak a krónikaírók műveit érintette.

*********************************
 

 

"Vagy lehet, hogy fordítva történt? Csíkot írta le a krónikás Csiglének… Szerintem finnugrista volt, a körme alá kéne nézni. Az héccáz, hogy én nem ereszteném még egyszer krónikirodába."
 

 
Csak remélni lehet, hogy ez a szigorúság egyszer elér a régészképzésig is. 

 

*********************************

 

"Ekkor még komolyan fontolgattam, udvariasan rákérdezek, hogy akkor hogyan is lehet, hogy Csíkban egyetlen biztosan hunkori emlékünk sincs, nemhogy hun."

 

 
Kár, hogy nem kérdezett rá, mert ez lett volna a legérdekesebb, legnehezebb kérdés. S a nehéz kérdéseket meg kell becsülni, mert ezek megoldása vezethet el az előrelépéshez. 

 

 

*********************************
 

 

 

"Ha a szerencsétlen tekerőpataki gótok a nagy pánik közepette nem rejtik el 375-tel záruló kincsüket, akkor még közvetett adatunk sem lenne arról, hogy egyáltalán jártak erre hunok."

 

 
De akkor ugye, most van adatunk a hunok erre jártára?

 

*********************************

 

"Zárójel: Csík és a csíki székelyek első említése 1324-ben történik, azaz majd ezer évig kussoltak."

 

 
Amint ez egy rejtózködő, háromezer fős, eldugott völgyben élő nép esetében nem is csoda.

 

*********************************

 

"Ekkor valaki rákérdezett, hogy mi is a helyzet a bihari székelyek említésével (lám-lám, a finnugrista ágensek, a kánya vájná ki a szemüket, mindenütt kötekednek)." 

 

 
A kitűnő kérdésért ma is hálás vagyok. A rossz ízű aláfestés csak Botár István hozzátoldása.

 

*********************************

 

"Ekkor jött az Anonymusra épített válasz ... Ez eddig rendben is volna (már amennyire Anonymus honfoglalás korára legalábbis kérdéses hitelességén átsiklunk)"

 

 
Anonymus hitelessége egy ilyen oldalvágással nem kérdőjelezhető meg, más - komolyan vehető - érvekkel pedig Botár István nem szolgál. Nem is szolgálhat, mert ilyenek nem léteznek.

 

*********************************

 

 

"maradjunk az egyesek számára legérzékenyebb pontnál: hogyaszongya a magyarok bejövetelekor valami blak nép már itt volt…"
 

 

 

Ilyen érzékenységről nem tudok. Az érvelés egyébként is logikátlan. Ugyanis, ha a hunok és a székelyek is magyarok, akkor a már erdélyi székelyekkel együtt élő (tehát mindenképpen Atilla halála után szereplő) blakok említése nem jelentheti azt, hogy a blakok korábban élnek itt a magyaroknál.

 

A krónika megfogalmazása alapján legfeljebb az feltételezhető, hogy Árpád magyarjainál kerülhettek hamarabb Erdélybe blakok - de ez is csak azért lehetséges, mert a krónika semmit sem szól a blakok Erdélybe kerülésének időpontjáról. Csupán azt mondja, hogy együtt élnek a székelyekkel, de ennek az együttélésnek a korát nem adja meg.

 

Azaz Botár István most is a saját ködlovagjaival hadakozik.

 

**********************************

 

"hirtelen fordulattal megtudtuk azt is, hogy Bihar a bi = fehér (evidens ugye, tartok tőle, hogy szláv etimológiája lesz: bjelo-fehér), a har meg természetesen vár. Merthogy a „fehérvár" típusú helynevek kizárólag magyar elnevezések."

 

Aki most a szláv Belgrádokat (ami mégiscsak fehér várat jelent) felemlegeti, az mehet a salátába a „finnugristákkal" együtt. ... különben van Bihar helynév Indiában is"

 

 
Az előadásomban urál-altájit mondtam a Botár István által állított "magyar" helyett. S az indiai Bihar államot a hunok (azaz urál-altájiak) alapították, ahogy a Belgrád helynév is csak tükörfordítása az eredeti urál-altáji névnek, miként az Anonymus említette Bellarád (Bihar) is. 

 

**********************************

 

"Többször hangsúlyosan elhangzott az a kifejezés, hogy a székelyek mindig itt éltek, nincs adat arra, hogy máshonnan telepítették volna őket. Ez így igaz, vagyis felerészben. Tényleg nincs konkrét adat arról, hogy a székelyeket XY király idetelepítette volna, igaz, arról sem, hogy éves bérletük volna az Olt forrásánál." 

 

 
Fentebb már láttuk. hogy Botár István nem tekinti "konkrét adat"-nak a magyar krónikák állításait. Így aztán könnyű mellébeszélni és népet butítani.

 

*********************************

 

"A székelyek története kapcsán merült fel utoljára bennem, hogy mégiscsak fel kellene állni, és elmondani, hogy a legkorábbi hiteles székely említések Erdélyen kívülről, ráadásul a Kárpát-medence túlsó feléről (is) vannak (1116, 1146), míg Csík első említése 1324-ből való."

 

 
Botár István tudatosan elhallgatja, hogy az 1116-os és 1146-os adat nem az egész székely népről, vagy annak lakóhelyéről szól, csupán egy kis székely csoportól. Azt sem említi, hogy a magyar krónikák adata az V. századi helyzetről tájékoztat - azaz jóval korábbi adattal rendelkezünk az egész székely nép lakhelyéről, mint az általa felhozott 1116-os, vagy 1146-os adat. 

 

 
Azaz a helyzet éppen az ellenkezője annak, mint amit Botár István régész úr állít.

 

**********************************

 

 
Válasz Botár István régész "Szubjektív beszámoló"-jára
 
 
Aki a cikket olvasta (Hargita Népe, 2007. március 23.), amelyet B. I. is csupán szubjektív beszámolónak aposztrofált, megérthette, hogy szakmai felkészületlensége miatt nem is vállalkozhatott volna tudományos igényű vitára. Mi azért úgy vesszük sorra a bekezdéseit, mintha régésszel és emberrel állnánk szemben.[1]
Saját bevallása szerint nem lévén történészi, nyelvészi, régészeti képzettsége, kézenfekvőnek tűnt, hogy betegsége hónapjaiban írástörténettel fog foglalkozni, erről ír egy könyvet... Ahogy Anonymus mondaná, quid plura – erről mit többet?"
Az érdeklődők rendszerint meg szokták kérdezni, hogyan keveredtem erre a szakterületre; s én sem akartam azt a látszatot kelteni, mintha régész, nyelvész vagy történész végzettséggel rendelkeznék. Ugyanakkor azt is érzékeltetni kívántam, hogy nincs más, aki harmincöt évet fordított volna az életéből a székely írás eredetének vizsgálatára. Ezért olyan sincs, aki többet tudna erről a kérdésről – legyen bármilyen is a végzettsége. Hozzátettem, arra számítok, hogy a hallgatóság soraiból néhányan nem tudnak majd követni – hiszen lehetetlen ennyi idő alatt harmincöt év kutatási eredményeit hiánytalanul átadni s megérteni. B. I. cikke tanúsítja, hogy a megértéssel kapcsolatos nehézségeket nem túloztam el.
Rögtön az elején tisztáztuk, hogy a »finnugristák«, hogy a kánya vájná ki a szemüket, mindenáron ki akarták, ki akarják ölni a hun-magyar hagyományt a magyar történelemből. Az nem teljesen világos, hogy ez nekik miért jó, de elszántak lehetnek és megéri nekik, mert állítólag feszt ezzel foglalkoznak. … Az csak a végefelé derült ki, hogy a »finnugristák« közé általában minden kutató, tudós beleszámít, de lehet, hogy általában a történelmet végzettek mind... Még jó, hogy nem halhatatlanok, mert akkor a fene itt enne meg minket a halszagú finnekkel együtt."
Ezt nem mondtam.
„...ha jól értem... Kubert = Csaba = Szabír = Zabergán (?), azaz Szabír Kán = magyar király."
Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarság régi neve a szabír volt, ezért a szabírok királyai egyúttal a magyarok királyainak is tekinthetők. (Kubert helyesen: Kuber.)
„Arra már nem emlékszem, hogy szabin nők is voltak-e a sztoriban, de a tapírról teljesen biztos emlékeim vannak, így ők is velünk játszanak egy csapatban. Mondjuk, a nőket kár lenne kihagyni, csak ott elfelejtettem szólni."
Patkanov szerint a szabír népnév egyik változata a tapar. Ezért a fát ábrázoló nikolsburgi tprus rovásjel TaPaR US „szabír ős" alakban oldható fel. (A tprus jel újabb magyarázatai)
Aztán hogy a hunok biztosan ide kerüljenek, huszárosan Csíkot csináltunk a krónikák Csigle mezejéből."
Csík és Csigle azonosságát Nagy János vezette le még 1879-ben.
A nyilvánvaló egyezéssel csak azok kekeckednek, akik nem tudják, hogy másolási hiba miatt lett Csigléből Csík."
Én az ellenkezőjéről beszéltem: Csíkból lett Csigle.
Noha az nem egyértelmű, hogy a »folyamatosan élő« helynevet miért cserélték le a székelyek Csíkra."
Az elírás csak a krónikaírók műveit érintette.
Ekkor még komolyan fontolgattam, udvariasan rákérdezek, akkor hogyan is lehet, hogy Csíkban egyetlen biztosan hunkori emlékünk sincs, nemhogy hun... Ha a szerencsétlen tekerőpataki gótok a nagy pánik közepette nem rejtik el 375-tel záruló kincsüket, akkor még közvetett adatunk sem lenne arról, hogy egyáltalán jártak erre hunok."
Azaz van adatunk a hunok erre jártára.
Zárójel: Csík és a csíki székelyek első említése 1324-ben történik, azaz majd ezer évig kussoltak."
Amint ez egy eldugott völgyben rejtőzködő, háromezer fős nép esetében nem is csoda. Számomra azonban a székelyek a helytállás és a becsület példái, ezért B. I. utolsó szavát nem használnám velük kapcsolatban.
„Ekkor jött az Anonymusra épített válasz... Ez eddig rendben is volna (már amennyire Anonymus honfoglalás korára legalábbis kérdéses hitelességén átsiklunk)."
Anonymus hitelessége egy ilyen oldalvágással sem kérdőjelezhető meg.
„Maradjunk az egyesek számára legérzékenyebb pontnál: hogyaszongya a magyarok bejövetelekor valami blak nép már itt volt…"
A krónika semmit sem mond a blakok Erdélybe kerülésének időpontjáról.
„Többször hangsúlyosan elhangzott az a kifejezés, hogy a székelyek mindig itt éltek, nincs adat arra, hogy más honnan telepítették volna őket. Ez így igaz, vagyis felerészben. Tényleg nincs konkrét adat arról, hogy a székelyeket XY király idetelepítette volna, igaz, arról sem, hogy éves bérletük volna az Olt forrásánál."
Botár István nem tekinti konkrét adatnak a magyar krónikák állításait.
 
 
 
 
1. ábra. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta, sarkaiban az „eGY USTEN”  ligatúrával
 
„A legkorábbi hiteles székely említések Erdélyen kívülről, ráadásul a Kárpát-medence túlsó feléről (is) vannak (1116, 1146), míg Csík első említése 1324-ből való."
Az 1116-os és 1146-os adatok csupán kis székely csoportokról szólnak, a hiteles magyar krónikák pedig az egész székelység V. századi helyzetéről.
„Azt követően, hogy megtudtam, isteni származásúak vagyunk... már csak a legfrappánsabb ötleteket írtam ki a jegyzetfüzetbe."
Ősvallásunk ismerete nélkül sem a székely írásjeleket, sem a régészeti leleteket nem lehet helyesen értékelni.
„Az énlaki... unitárius rovásírásos feliratból... megértettük, hogy a tusnádi felirat jelentése: egy isten."
Az énlaki ligatúra (tehát nem a felirat) olvasata: „eGY USTeN", a tusnádi ligatúráé pedig: „Sár óg USTeN" (sarokisten).
„A módszer lényege, hogy venni kell olyan egyedi jeleket, mint a kereszt és a kör, amit a magyarokon kívül nyilván más nép nem ismerhet, és ezeknek kell térben és időben lehetőleg minél távolabbi emlékeit összefőzni. Állítólag tárkonnyal még finomabb."
A vizsgált ligatúrákban sem a kör, sem a kereszt nem szerepel. Az előforduló székely us jelnek viszont pontos formai és tartalmi megfelelője a hettita Isten hieroglifa. A két írás között tucatnyi hasonló egyezés létezik. Az elvégzett valószínűségszámítás szerint a két írás rokonságban van egymással.
 
 
2. ábra. A székelyderzsi rovásírásos tégla a „MiKLÓS DuTEN PaPP(j)a” felirattal
 
 
„Közben kiderült a turpisság, képzeljék, a székelyderzsi rovásfeliratnak nem az az értelme, hogy: Miklós derzsi pap, hanem hogy Mikós du ten pap!"
A kérdéses ligatúra csak egy „d" és egy „nt/tn" jelből áll, ezért derzsi-nek nem, Du TeN-nek azonban olvasható.
„Az est fénypontja az volt, amikor rávezettek minket,... hogy a... Szibériából... a 15–30–50 000 éve (becsszó: tényleg így növekedett a szám) Amerikába átvándorolt indiánokkal egykor közös vallásunk volt–van. Hogy miért: mert egy gyimesi húsvéti tojáson pontfix ugyanolyan izé van, mint az indiánok tangáján. Vagy tamga? Magam sem tudom. És ennek a jelnek az egyik változata a székely rovásírásban is megvan, így vili, hogy 40–50 ezer éves. Nem a tojás! Az írás, ergo a székelyek. Es. Sőt: »volt egy korszak, amikor az Édenben a magyar nyelv divatozott«, ami a »kőkorszak végén világnyelv volt«. Fény fel, függöny le, taps."
A székely írás és a magyar nyelv korát több gondolatmenettel is megbecsülhetjük.
Az egyik út az indián írástörténeti párhuzamokra épül, amelyek segítségével el tudtuk olvasni a két magyar szóból álló prekolumbián feliratot, a Jóma „Jó ma(gas)" istennevet. Ebből következően a székely írás egyidős Amerika benépesedésével (12, 30 sőt 80 ezer éves becslés is létezik).
A másik utat a Mas d'Azil-i (Pireneusok) kavicsok kb. 20 000 éves jelkészlete kínálja, amelyből mintegy 20 jel azonos székely (és indián) jelekkel. Mivel az indiánok, a magyarok és a Pireneusokban 20 000 évvel ezelőtt élt emberek ősei 40–50 000 évvel ezelőtt váltak el egymástól, ilyen idős lehet az írás is.
A harmadik becslés az „f" (Föld) rovásjel, az Éden térképe alapján történhet, ahonnan Eurázsia és Amerika benépesült. Erre az őshazára emlékezve vitték magukkal e jelet Eurázsia és Amerika népei az új hazáikba. S a szétválás korában (azaz 40–50 000 éve) már léteznie kellett e jelnek.
A negyedik becslésre Jóma isten alakja ad lehetőséget, amely a mitológiák alapján rekonstruálható: ő volt a mintegy 50 000 évvel ezelőtt súlyosbodó jégkorszak előtti aranykor istene. Azaz az isten névligatúrája is kb. 50 000 éve keletkezhetett.
Az ötödik utat a Jóma istennév nyelvi párhuzamai (az iráni Jima, a japán Jimmu, a germán Ymir, a finn jumala, a magyar ima, az indián jomas stb.) kínálják. Ez a széleskörű elterjedtség önmagában is kőkori eredetet sugall. (Irodalom: Az Éden írása, http://ikint.uw.hu)
Megértem B. I. megdöbbenését, de nem tudok vele együttérezni. A tények kemény dolgok.
„Komolyra fordítva a szót, ebben a történetben nem V. G. tanaival van baj. Ő, mint mondta, 15 éve szabadúszó, nincs főnöke, és hát meg kell élnie valamiből."
Az írástörténet csupán a szenvedélyem, amire ráköltöm a mással megkeresett pénzemet.
„A szomorú az, hogy mintegy szentesítve a hókuszpókuszt, mindezt a csíkszeredai RMDSZ szervezésében tehette a városházán."
B. I. semmit sem mondott, ami e szomorúságot és e jelzőt indokolná.
„Ígéretet kapott, hogy ezt itt meg is jelentetheti. Csak remélni merem, hogy akad a helyi lapoknál olyan elvetemedett „finnugrista", aki nem engedi, hogy nyelvünkkel, történelmünkkel felelőtlenül, nagyobb nyilvánosság előtt szélhámoskodjanak. Szomorú, hogy a jelenlevők, kevés kivétellel felültek ennek."
Ha B. I. vitatni szeretné az állításaimat, akkor (a tudományban súlytalan jelzők osztogatása helyett) fel kellene készülnie egy tudományos igényű vitára. Amire csak egy olyan hipotézissel nevezhetne be, ami az általam felmutatott jelenségekre jobb magyarázatot ad. Erre azonban hiába várunk.
„Kétségtelen, hogy a magyar és székely történelemnek vannak komoly kérdőjelei, és lehet, hogy ezek egy része még jó ideig megmarad, de ez nem azt jelenti, hogy a választ az Orionban és a joma indiánok (?) kütyüjében kell keresni."
Jóma indiánok nincsenek, csak juma indiánok, de őket sem említettem az előadásomban. Az Orion ősvallási szerepének megértése pedig hozzátartozik az őstörténetkutatáshoz.
„Szomorú, sokan elhiszik, hogy a kutatók, a tudósok mind »finnugristák«, kimondva vagy kimondatlanul árulók gyülekezete, akik pénzért azért ügyködnek, hogy az »igazságot« elrejtsék."
Ez csak B. I. „magyarázata".
„Van itt a környezetünkben néhány olyan nép, akik történelmet csináltak maguknak. Hasonulunk?"
A magyar történelem régen le van írva a krónikákban.
„Zárszóként egy utolsó idézet az előadásról: »ha a történész nem mond igazat, akkor ostoba vagy hazudik.« Ezt esetleg kiegészíthetjük azzal, hogy valaki jó szándékkal ugyan, de tévedhet is. V. G. esetében azonban nem erről van szó."
A „jószándékú tévedés" az ostobaság leánykori neve, ezért kiegészítésre nincs szükség. Polübiosz idézett ítéletét pedig csak az állításaim cáfolata után vonatkoztathatná rám. A cikkéből világos, hogy szinte semmit sem értett meg az előadásomból. Ama borjút juttatja az eszünkbe, amelyik az új kapu okozta lelki megrázkódtatást csak elbődüléssel tudta kifejezni.
 
 

Új hozzászólás