Vannak-e-szó- és mondatjeleink?

Varga Géza küldte be 2018. 03. 24., szo - 14:13 időpontban

A székely rovásírást ismerők számára sem minden esetben kézenfekvő, hogy az egyetlen hangot jelölő betűink mellett vannak szó- és mondatjeleink is. Ezért aztán érdemes ezzel a kérdéssel külön is foglalkozni. Megírtuk ugyan már ezt a néhány hónappal ezelőtt közreadott Magyar hieroglif írás c. kötetben és a turistaszezonban szinte minden nap több előadást (tárlatvezetést) is tartunk a Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy autentikus őrségi szálláshely) portáján díjmentesen látogatható veleméri Sindümúzeumban, de a liberális képzettségű tahó ellenszélben sem a könyvterjesztés, sem a köznevelés nem olyan könnyű, mint azt a téma megérdemelné.

Más, szerencsésebb sorsú nemzetek talán táncot járnának örömükben, ha egyetlen saját írással rendelkeznének, nekünk meg kettő is van (a székely írás és a hieroglifikus). Az Országos Széchenyi Könyvtár mégis arról tájékoztatott a napokban, hogy az új írásunk bejelentésében nem tud velem együttműködni. S ezzel korántsem áll egyedül. A tapasztalataim szerint minél magasabb rangú a "nemzeti" intézmény, annál merevebb az ellenállás a magyar írásokkal szemben.


A helyzet fonákságát jellemzi, hogy a szójeleink létét nem csak e sorok írója állítja, hanem Németh Gyula turkológus is írt erről, még 1934-ben. Azaz valójában arról van szó, hogy azok az akadémikus képzettségű barmok, akik első böfögésre ki tudják mondani a "tudománytalan" jelzőt, valójában a saját iskolai tananyagukat sem ismerik, mert a végzettségüket csak a másolt diplomamunkájuknak és a korrupciónak köszönhetik, a tanult szakterületükhöz valójában nem is értenek. Az érvelés és az adatok semmit sem számítanak azoknak, akik nem kívánják tudomásul venni a tényeket. 


Ezért aztán - a gyengébbek és a finnugrista szellemben félrenevelt magyargyűlölők kedvéért - ismételten fel kell sorolnunk az érveket, amelyeket a kötetben már előadtunk.

 

Az írástörténeti ismeretek alacsony színvonala, a kreativitás hiánya és a finnugrista tévtanok hatása[1] együttesen eredményezik, hogy szinte nincs olyan ember, aki képes lenne a magyar szó- és mondatjelek létének elfogadására. (Ezt a kötetben megjelent álláspontomat szerencsére ma már ki kell javítanom, mert azóta jelentkezett egy derék magyar ember a neten és jelezte, hogy legalább egy honfitársam van, aki egyetért velem. Feltételezhetem, hogy több más olvasóm és hallgatóm is ugyanígy van ezzel, csak még nem jelezték a véleményüket).

 

Szükségszerűnek látszik a szó- és mondatjeleink létét bizonyító érvek felsorolása. Alább csak egy felsorolást kap az olvasó, azonban minden tételhez írunk egy bővebb kifejtést is egy külön cikkben, hogy aki alaposabban után akar nézni egy-egy állításomnak, az ezt megtehesse.

 

– A pozsonyi Veit GailelCastaldo magyar tolmácsa Erdélyben (1551–53), a bécsi Nationalbibliothek–ban lévő kéziratos művében a következőket mondja: „…in ihrer Schrift haben sie (die Székler) eigene Charaktere, von denen einige ein ganzes Wort, oder einen Satz bedeuten”.[2]

 

– A magyar jelkészlet többhangértékű jeleinek tisztázott képi tartalma a jelnévvel összefüggő szó vagy mondat: pl. az „us” (ős) és a „tprus” (tapar us „szabír ős”).

 

– A betűző íráshasználattal írt énlakai Egy az Isten rovásfeliratban a kettős kereszt szabályosan Egy-nek olvasandó. Az énlakai Egy Isten ligatúra ugyanezen mondatot szójelekkel megismétli (1. ábra). Ugyanez a kettős kereszt az Egy országa olvasatú hármas halmos címerfélben is Egy-nek olvasandó. 

 

 

Vannak-e-szó- és mondatjeleink?

1. ábra. Az énlakai unitárius templom rovásírásos mennyezetkazettája egy bilingvis, azaz kétnyelvű (pontosabban: két írással írt), de azonos szöveget rögzítő írásemlék, az ismert rovásbetűs szöveg az Egy az isten mondatot betűzi, míg a sarkokban szójelekkel az Egy Isten mondatjelet találjuk

 

 – A magyar írástani irodalomban ismert a capita dictionum „szavak, mondások feje” fogalom. Ez nem jelenthet sem betűt, sem szótagjelet (azokat Thelegdi János Rudimentája külön felsorolja), csak szó- és mondatjelet. A helyes fordítás alighanem a szó- és mondatjel lenne.

- A nikolsburgi ábécében több szó- és mondatjelünk van: a Ten, az "us" (ős) és a "tprus" (tapar ős "szabír ős"), csak ezen jeleink műfaját nem merik néven nevezni, hanem a magyargyűlölő polkorrekt szakirodalomban szemérmesen mellébeszélnek és furcsa bogárjeleknek, capita dictionumoknak vagy többhang-értékű jeleknek mondják őket.

– Ismertek olyan írásemlékeink (például a karcagi csatkarika, valamint a berekböszörményi gyűrű felirata), amelyek nem betűzhetők ki, szójelekkel olvasva azonban értelmes szöveget eredményeznek.

 – Szójelekkel megérthető, esetenként el is olvasható a cserépedényeinken lévő archaikus népi díszítések jó része, de hasonló a tapasztalat a festett bútorokkal és a hímes tojások díszítésével is. 

– A székely betűknek a csukcs, hettita, kínai, sumer és egyiptomi írásokban (meg a népi jelmagyarázatokban is) szójelek felelnek meg. Például Rá napisten hieroglifájából alakult ki a székely és az ótürk "r" betű.

 – Az egyes hieroglifák feltárható és csak szavakkal leírható jelentése összefügg a képi tartalmukkal - tehát a jel grafikai alakja eredetileg egy szót rögzített. Például az "us" (ős) szójelről belátható, hogy a Tejút hasadékában kelő isteni ősünket ábrázolja.

 


 [1] Tudományos érvekkel nem támasztható alá, hogy a finnugrista őstörténeti képben nem volt és valójában ma sincs helye a magyar ősvallásnak; a magyar nép őstörténetét az indokolhatónál rövidebbre szabták; őstörténetünk lehetséges színtereit szűk korlátok közé szorították; az ókori magaskultúrákkal való kapcsolat lehetőségét is kizárták; művelődésünk majd minden elemét idegenből való átvételnek minősítették; a magyar írást kutatásra méltatlan, gyűlöletes dologként kezelték és kezelik.

 [2] Magyarul: „Az ő (a székelyek) írásában vannak olyan karakterek, amelyek közül némelyek egész szót vagy mondatot jelentenek.” Németh Gyula: A magyar rovásírás, A magyar nyelvtudomány kézikönyve. MTA, Budapest, 1934. 2. oldal.

 

Varga Géza

Új hozzászólás