Amikor a magyarok elhagyták az egykori Méd Birodalmat és megindultak a Kárpát-Medence felé - Magyar őstörténelem

HungaryFirst küldte be 2018. 04. 22., v - 19:09 időpontban

A történelmi weboldalakon, könyvekben sok irományt olvasni, de ami a legmegdöbbentőbb számomra, az az, hogy az iskolákban is egy a valóságtól merőben eltérő eredetet tanítanak nekünk magyaroknak, ami nem csak hogy ledegradáló, de még nevetséges is!

Egy népnek a történelme saját kincse, amit semmilyen esetben nem mástól veszünk el, magunknak kell megélnünk saját múltunkat, az lesz a mi történelmünk! Lopások is sűrűn tapasztalhatóak, főleg olyan népek eseteiben, kik nem sokat tettek hozzá a világ alakulásához, most már országgal rendelkeznek, bár meg nem teljesen érdemelték azt, már csak azért sem, mert így más népek történelme csorbúl miattuk.

Lássuk akkor, hogy is volt az a bizonyos népvándorlás, amikor is a Magyar nép véglegesen elfoglalta a Kárpát-medencét! Itt, ebben a cikkben egy, az iskolákban sohasem hallott változatot tárjuk a Hungary First olvasói elé, tudja meg minnél több magyar, mennyire át volt ejtve, hogy évszázadok óta butítják, agymossák a fejünket. Szerencsére sok kútfő, lexikon és kódex áll rendelkezésre egészen a Japán szigetektől Közép-Amerika őserdejéig, mindenhol írtak a Magyar (mada, madzar, maguire, maggar, magari) népről és ha tüzetesebben megfigyeljük a feljegyzéseket, bizony sok érdekességgel találkozunk!

Padányi Viktornak nagyszerű szeme volt mindehez, rengeteg adatot gyűjtött össze nekünk, ebből szedtük pontokba a Kárpát-medence Magyar meghódítását, vélgeges bírtokba vételét. Véglegeset, hisz tudjuk, "bár titkoljuk", hogy őseink mindig is ezen a földön éltek, innen indúlt a nagy "Őskirajzás", még az utolsó európai jégkorszak enyhülését követően!

Atilla Nagy Királyunk háborúi a nyugat rómaiakkal sajnos nem úgy végződött ami részünkről kedvező lett volna, így a magyarság egy része a halála után hamaroran ismét Kis-Ázsiában találja magát. Közben a római birodalom nyugati részének összeomlását túlélő keleti rész "Nagy Theodorikja", Justiniánus hiába próbálja meg egy utolsó roppant erőfeszítéssel az egykori teljes birodalmat még egyszer összehozni, az idő kerekét visszafelé forgatni nem lehet...

Amikor a magyarok elhagyták az egykori Méd Birodalmat és megindultak a Kárpát-Medence felé - Magyar őstörténelem
Justiniánus

A zseniális császári hadvezérnek, a szintén idegen származású Beliszarnak és idegenekből, főleg hunokból és úzokból rekrutálódott hadseregének szerzeményei gyorsan leválnak újra és az egykor latin jellegű "keletrómai birodalom" rohamosan görög jellegű "bizánci császársággá" alakul át szellemében, kultúrájában, vallásában egyaránt.

A 6. szd. végére ez az átalakulás be is fejeződik és a 7. szd. elejével az ikonok, ortodoxia és a merev keleti pompa Bizánca egyszerűen csak ott van a történelem ben.

A hadakozásokra elfecsérelt erő hiányának a következményei azonban szemmel láthatóak. Az I. Kosru óta új lendületet kapott újperzsa imperializmus adekvát ellensúlyt kívánna a háromnegyed részben elő-ázsiai területű Bizánc részéről, ahogy azonban a perzsa impérium nyomul előre, úgy zsugorodik össze nemcsak a birodalmi terület, hanem a katonai utánpótlás is, hisz a bizánci haderőt főleg elő-ázsiai népekből újoncozták.

Justiniánustól kezdve, kisebb-nagyobb megszakításokkal száz éven át folyik a véres küzdelem, amelyben elsősorban a kisebb elő-ázsiai népek őrlődnek fel. Mivel pedig ezek a délibb szemita népeket leszámítva, az örmények és néhány kisázsiai "árja" kategória kivételével egytől-egyig szumir- leszármazású káspi- török, u. n. turáni népek, úz, avar, hun, szabir származékok, elsősorban a "turáni" etnikum pusztult.

Ennek a felmorzsolódásnak csak kisebb részét jelenti az újra és újra elszenvedett véres veszteség és az elhurcolások. A nagyobbik részét a kisebb-nagyobb csoportokban, nemzetségi, törzsnyi egységekben való elmenekülések jelentik, hisz ez a távozó töredékek apránkénti felszívódását s így eltűnését jelenti más népekben. Ez a folyamat különösen a 7. szd. folyamán ölt tragikus méreteket.

A perzsa uralom alá kerülés... lényegében azonos kultúra, azonos vallás, azonos szellem, sőt igen nagy fokban azonos etnikum uralkodását jelenti, hisz a "perzsa" már az óperzsa korszakban is, ezer évvel előbb is túlnyomó részt "méd" volt, fajrokon, nem "árja" s ez a kevert etnikum még inkább "elturánosodott" az avar uralom félezer éves "parthus" korszakában, amely további avar és úz feltöltést jelentett a "perzsa" etnikum számára fajilag, nyelvileg, kultúrálisan egyaránt.

A Kr. u. 226-ban újra önállósuló újperzsa képlet szinte csak nevében "perzsa", mennyiségében inkább már káspi- török, a perzsa uralom alá kerülő kaukázusi régió népeinek beilleszkedése a perzsa politikai keretbe tehát aránylag nem nehéz és ez a keret az átmenet válságainak elmúltával nem elviselhetetlen.

Az elviselhetetlen akkor kezdődik, mikor a hosszú perzsa-bizánci párbaj végén kimerülten egymás mellé leroskadt két hatalom romjai felett a 7. szd. első harmadában megjelenik egy új hódító, az arab.

Az arab nemcsak fajilag idegen, szemita, hanem egy új, az indulás fanatizmusában égő vallásnak, az iszlámnak erőszakos és türelmetlen, tűzzel-vassal térítő protagonistája is, az arab imperializmus tehát nem csupán politikai, - hanem faji, vallási, nyelvi és kulturális imperializmust is jelent, és ez a meghódított népek számára teljes belső lényegüket fenyegető egzisztenciális veszély, amely ellen a védekezés kétségbeesett s a menekülés pánikszerű, hisz az arab terjeszkedés gyors áradat.

Amikor a magyarok elhagyták az egykori Méd Birodalmat és megindultak a Kárpát-Medence felé - Magyar őstörténelem
Arab lovas harcosok

A mekkai próféta "futása" után 622-ben, tizenhat évvel Sziria, négy évvel később Egyiptom már arab kézbe került. Afrika északi része ötven éven belül arab birtokká vált és a század utolsó évtizedeiben megkezdődött Elő-Ázsia arab uralom alá vétele és ezzel a délkaukázusi embertömegek és a sok ezer éves szumir örökség végső felszámolása, amelynek eredményeképpen Bizánc még Rómától örökölt birtokállománya a balkáni területeken kívül Kis-Ázsiára zsugorodik össze s az egykori birodalomból nem marad más, mint egyetlen nagyra dagadt parazita város és az azt eltartó, paraszti sorba süllyesztett katonai közigazgatás és adóztatás alatt tartott vidék.

Ebben a kialakúlt rothadó világban az arab súlypont Damaszkusz. A nyolcadik szd. első harmadában azonban döntő változások következtek be Arábia életében. A koraközépkor technikai kapacitása nem tud már megbirkózni a birodalom Damaszkusztól- Karthágóig terjedő roppant távolságaival s ahogy a terjeszkedés keletnek még folytatódik, egy osztódásnak már csak technikai okok miatt is be kell állnia. A jelentkező nehézségek módot adnak Bizáncnak arra, hogy néhány évtizedre valamelyest visszaszorítsa az immár magát a várost fenyegető arabokat, a kaukázusi tér sorsába ez azonban nem hoz változást, sőt az arab vereségek hírére itt-ott azonnal fellángoló függetlenségi akciók által kiváltott arab katonai megtorlások (terrortámadások) az ókori asszír brutalitásokra emlékeztető állapotokat hozzák újra vissza, ami az arab uralmat még elviselhetetlenebbé teszi.

A szabadságért és függetlenségért fellángoló harc apró gócok gerillaháborúja és ez a harcmodór az érintett területek lakosságára még pusztítóbb, mint a rendes háború, mert az arab retorzió sokszor egész vidékek teljes emberállományának kiirtását jelenti, különösen az olyan területeken, ahol megtelepedett, városlakó elemek éltek.

Az emberirtás méreteit még nagyobbá teszi az a körülmény, hogy a dél-kaukázusi tér népessége a 6. szd. vége felé hirtelen megduzzadt. Ez a hirtelen megduzzadás a Kaukázustól északra elterülő térben bekövetkezett drámai eseményekkel függött össze, amelyek világtörténelmi következményeket vontak maguk után.

Ezeknek az eseményeknek a kiindulópontja Közép-Ázsia. Az ókor folyamán a Káspi-mediterráneum szumirfajta népeinek rezervoárjából állandó volt az északnyugati és északkeleti kirajzás, különösen Belső- Ázsia irányába, amelyből, a mongol őslakosság mellett, itt-ott azzal esetleg keveredve, egy jelentékeny etnikum formálódik ki, az u. n. "őstörök", vagy "turáni", vagy "ural-altáji" faj, amelynek alaprétegét "dáhok", valamint ezeket követő "hun", "avar", "szabir" kirajzások adták, és amelyek az ókori évezredek során főleg a lo,vaglás és a lótenyésztés kifejlődése óta, a Kr.e. 2. évezreddel kezdődően, a belső-ázsiai szteppéket fokozatosan feltöltő sajátos népfajjá szaporodtak.

Ezek az állattenyésztő lovas-népek kisebb-nagyobb szövetségeket alkotó, kooperatív törzsek politikai formájába tömörülve, egy-egy "nagy-kán", "khagán" politikai irányítása alatt éltek. Ha aztán egy-egy tehetséges és ambíciózus khagánnak sikerül néhány ilyen törzsszövetséget összemarkolnia, rövidebb-hosszabb időre megszületik egy egy tágabb keret, egy-egy lovas-birodalom, hisz ezek a népek fajilag, nyelvileg egyaránt rokonok. Ilyen birodalom , volt a Kr. előtt 250 körül alakult, vagy újjáalakult hun birodalom, vagy a Parthia néven ismert és a rómaiak által tönkretett avar birodalom bukása után jóval keletebbre, az Aral és a Bajkál-tó vidékén megalakult második avar birodalom.

Ilyen volt a Kr. után az 5. szd. vége felé egy Tuman nevű khagán által a közép-ázsiai tér északi felében alapított kők-türk birodalom is, amely másfél évszázados fennállása alatt döntő változások egész sorát idézi elő Európában. Ez a birodalom előbb az Aral-Bajkál- vidéki avar birodalomra nehezedve az "avar" néven ismert várkúnokat mozdítja ki helyükről, akik a 6. szd. derekán Kelet-Európán átvonulva megszállják a Kárpát-medencét Kr. u. 568-ban és ott a 9. szd. elejéig fennálló "avar-birodalmat" alapítják meg, azután a Volga-Don-Kaukázus vidékén Irnik által alapított onogur biroda lmat vetik uralmuk alá egy fél évszázadra (570-620).

Ez a támadás az, ami az észak-káspi tér szabirjait újra visszakényszeríti a Kaukázus jól védett vonala mögé és ez okozza a dél-kaukázusi térben a népesség- hirtelen feldagadását néhány évtizeddel az arab imperializmus jelentkezése előtt. A visszaérkező szabir kötelékek elhelyezkedése az ez időben perzsa főuralom alatt álló térben töredékesen, főleg a Kur-síkságon megy végbe, valahogyan talán úgy, amint ez hétszáz évvel később, a tatárjárást megelőző évtizedekben Magyarországon letelepített kun törzsek esetében történt.

A perzsa hódítás által megszüntetett szabir politikai egység hiányát a visszaérkező szabir kötelékek töredezett elhelyezkedése még teljesebbé tette, úgy, hogy mikor az arab imperializmus csapásai alatt a perzsa hatalom összeomlik, az egész északi tér összefogó politikai keret nélkül maradva, egyszerűen képtelen egységes ellenállás kifejtésére.

 

Amikor a magyarok elhagyták az egykori Méd Birodalmat és megindultak a Kárpát-Medence felé - Magyar őstörténelem

 

Így érte ezt a területet az arab katonai terjeszkedésnek az Abbaszidákkal meginduló második fázisa, amely az uralomváltozással kapcsolatos belső arab zavarok nyugvópontra jutásával azonnal megkezdődik a hétszázas évek első évtizedeiben.

A szervezetlen és töredékes ellenállásnak, legyen az akármilyen derekas is egy-egy város, vagy területegység, vagy törzs, vagy törzscsoport részéről, egy nagy birodalom egységes irányítású hadszervezetével szemben, amely még hozzá fanatikus is, nem sok esélye volt.

Az arab előnyomulás előbb a délibb régiókat, a Kur és a Ruzsa közti síkságot éri s az itt kialakuló arcvonal haladt fokozatosan területegységről-területegységre észak felé a Kaukázus irányába menekülő tömegeket mozdítva ki a helyükről. A hadjárat nem egyetlen roham, hanem évtizedes háború, amely egy 1600 kilométeres arcvonal szabir, örmény, hun, úz, görög, perzsa gócai ellen egyidejűleg folyik, mégpedig olyan brutalitással, amilyen fanatikus a támadás és kétségbeesett a védekezés, különösen akkor, amikor a Kaukázusnak nekiszorított népesség tovább hátrálni nem tudott.

 

Folytatjuk...

Dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria (részlet)

Új hozzászólás