Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

Varga Géza küldte be 2018. 05. 11., p - 19:49 időpontban

Amikor a székely írás eredetét próbálom tisztázni és az eredményeket (a magyar hieroglif írás tényeit) adom közre, akkor gyakran kerülök szembe módszertani kérdésekkel. Kénytelen vagyok ezekkel is foglalkozni, mert az a katasztrófasorozat, amit az akadémikus "tudomány" a székely írás származtatása terén az elmúlt száz év során előadott, nem indokolja az MTA elnökének önbizalmát. Azt bizonyítja, hogy az akadémikus áltudomány alkalmatlan módszerrel dolgozik. Az elnök úr most a mindennapjainkban felmerülő (ál)tudományos témák helyretételére készül és "a tudományos módszer mellett áll ki" - holott nyilvánvaló a kudarcaik oka: nem ismerik, vagy politikai célok bűvöletében nem hajlandók ismerni a székely írás leírásának, rokonításának és eredeztetésének helyes módszertanát.


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

1. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájának részlete ez az Egy országa olvasatú mondatjel, bár a kettős kereszt és a hármas halom a címerünkben is szerepel, az MTA-nak nincs módszere a hasonló rövid hieroglifikus szövegek megértésére és elolvasására

 
A tudományos vita módszertana

Az eredeztetés során elkerülhetetlen a vita, ezért tisztázni kell a tudományos vita feltételrendszerét is - bár ennek közismertnek kellene lennie. 

Nem találkoztam még olyan kritikussal, aki a tudományos vitában megkívánt módon (a bírált állítás ismeretében, egy jobb magyarázat kidolgozásával) értékelte volna a felismeréseimet. A becsületes kritikához dolgozniuk kellett volna, arra viszont egyikük sem volt hajlandó. A felkészültségüknek megfelelve kivétel nélkül valamilyen egyszerű, de tudományosan erőtlen megoldást választottak az értetlenségük dokumentálására. Többnyire csak jelzőt osztogattak (a dilettánstól a tudománytalanig), esetleg valami oda nem tartozó butaságot emlegettek, például a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleinek elolvasása helyett azt mondták, hogy azok díszítések (holott a díszességre való hivatkozás egy alkalmatlan ellenérv, mert vannak díszítő célzatú írások is). Néhányan az egyiptológus képzettségük dacára sem tudták, hogy a hieroglifa szó nem "egyiptomi" értelmű. Mások a nyelvész, történész és régész szakma körében rendezett népszavazástól várták volna a tudományos kérdés eldöntését. Ezek az elképesztő kifogások csak a kritikusaim szakmai-erkölcsi szintjének alacsony voltáról tanúskodnak. 


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

2/a. ábra. A Magyar Nemzeti Múzeumban letétbe helyezett budapesti hun(?) jelvény részlete a Rezi Kató Gábor vezetése idején restaurálás ürügyével végrehajtott lereszelés után és az ezt követő polírozás előtt, a múzeum Varga Benedek főigazgató jelenlétében elismerte a reszelésnyomok restaurálás utáni felbukkanását, de azzal védekezett, hogy azokat egy restauráló folyadék hívta elő, a gondos reszelés elhalványította a bal szélső "sz" rovásbetűt, amit aztán  a múzeum által felkért Tomka Péter régész már bizonytalanként kihagyhatott a leírásból, a maradék két rovásjelről azt állítván, hogy az egy latin betűs monogram

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

2/b. ábra. A budapesti hun(?) jelvény ugyanazon részlete a múzeumba történt leadás előtti állapotában,  amelyen jól látszik, hogy egy érintetlen, sima fémfelületről van szó (például az "a" és "k" rovásbetűk között és másutt is), ilyen sima és eredeti  (az öntéskor kialakult) fémfelületből semmiféle folyadék nem képes reszelőnyomokat előhívni, csak egy akadémikus reszelő


Szinte felsorolhatatlan a számtalan módszertani hiba, amit a vita során el lehet követni. A tudományos igényű vita elveivel például nem egyeztethető össze, ha a "tudós" egy tudományon kívüli cél érdekében hazudik, adatokat, leleteket semmisít vagy rongál meg (2. ábra) és magyaráz félre, esetleg a kényelmetlen álláspontot tartalmazó szövegek megsemmisítésére, a vitapartner állításainak agyonhallgatására törekszik. Éppen ellenkezőleg: egy megfelelő módszertan alkalmazása esetén a vita lefolytatására kell törekedni, mert az eredményezi a legtöbb hasznot a Tudomány számára. 

Ha a most indított cikksorozatban lehetőség lesz mindkét fél megszólalására, akkor az elnök úr kezdeményezése üdvözlendő is lehetne. Kár, hogy semmi okunk sincs ebben bízni! A vita során súlyos módszertani hibaként értékelhető az Akadémia tapasztalható elzárkózása és rettegése a lényeges kérdések nyilvános megvitatásától, az értelmiséggel folytatott párbeszédtől.  A vita során feltáruló ellentmondások feloldása ugyanis az előrelépést eredményezhetné. 

Nem csak udvariatlanságnak, hanem módszertani hibának is minősül a tudományos haladást szolgáló megalapozott javaslatok válasz nélkül hagyása. A tudományos módszertan célja nem valamiféle vélt akadémikus presztizs szolgálata, hanem a kutatás elősegítése (esetünkben a székely írás leírása, eredetének megállapítása). A kutatás módszertanához hozzátartozik a brain storming (ötletroham) alkalmazása, amelynek alapelve, hogy minden, még a legostobábbnak látszó felvetést is elő kell adni és meg kell tárgyalni, mert a munkavégzők fejéből az ostoba gondolat hatására is kipattanhat az eredményhez elvezető jó szikra. A matematikus végzettségű (tehát a brain storming eljárást ismerő) elnök úrhoz intézett, a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk ellenőrzésére vonatkozó javaslatom mégis válasz nélkül maradt. Kétségtelen, hogy az elnök úr tisztában volt a valószínűségszámításnak a székely írás leírása során képviselt döntő jelentőségével. Ha ennek ellenére sem volt hajlandó ellenőrizni a számításunkat, akkor az azt jelentheti, hogy egy magyar- és tudományellenes gyakorlatot követve nem hajlandók olyan módszereket alkalmazni, amelyek a székely írást hun eredetűnek mutatnák ki. Ez a prekoncepció súlyos módszertani hiba. 

Az MTA és az elnök úr nincs abban a helyzetben, hogy az értelmiséget a tudományos módszertanról oktassa ki. Előbb tükörbe kellene néznie. 

 
A módszertanra való hivatkozás lehet puszta blöff is


Jellegzetes színfoltja e palettának a módszertanra való hivatkozás, amit persze sohasem fejtenek ki alaposan. Az alkalmazóik csupán varázsigeként használják, talán azt feltételezvén, hogy aki - ipi apacs - először mondja ki, annak lesz igaza. Nos, nem egészen ez a helyzet. Két esetben megkapartam a hivatkozó érveit és kiderült, hogy nem volt semmi ok a módszertan emlegetésére.

Az egyik esetben az ELTE előadótermében volt szerencsém a módszertan felidézésébe botlani. Itt Mandics György hozzászólóként ellenem próbálta meg alkalmazni, azonban akkor ő is minden konkrétum nélkül, ezért máig nem lehet tudni, mire is gondolt. A korábbi tevékenységéből azonban idézhetek ide tartozó konkrét példát is. Mandics György volt az, aki a Róvott múltunk c. trilógiájában maradandó nyomát adta a rovásírásunk eredetével kapcsolatos módszertani tájékozatlanságának. Ezt írja ugyanis a székely szójelekkel kapcsolatos álláspontomról: „Hogy Varga Géza immár 17 esztendeje rögeszmésen egy kimérát üldöz, egy nem létező, mert nem létezhető jelrendszert posztulál, azt minden józan ember be kell lássa: a szótag-írásokhoz 80-100 vagy még több jel kell, a kevert szó- szótagoló írásokhoz minimum néhány ezer jel. ... Nincs kivétel a rovásírás esetében sem. Negyven körüli elemből álló jelrendszer csak alfabetikus lehet, ha működőképes.” Ez az álláspontja világosan tanúsítja a székely írás hiányos ismeretét és a módszertani alultápláltságát is. Egyrészt ugyanis a székely írásnak nem negyven körüli, hanem száz körüli jele van (csak az akadémikus "tudományhoz" hasonlóan ő sem hajlandó figyelembe venni a többhang-értékű jeleinket). Másrészt Thelegdi János Rudimentájából tudjuk, hogy voltak szótagjeleinkVeit Gaileltől pedig azt, hogy voltak szó- és mondatjeleink is. Mandics Györgynek  fogalma sincs arról, milyen módszerrel rögzíthették a szó- szótagoló írások a szövegeket, pedig az írástörténet ismer néhány módszert, amelyikkel ez a feladvány (használható írás kevés szótagjellel) megoldható.


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

3. ábra. Az óperzsa ékírás néhány jellemzője emlékeztet a székely és/vagy az ótürk írás jellemzőire: szótagcsoport-jeleket használ, a székely írás "ak" és "ek" jelének az óperzsa ékírásban a "ka" és "ku" felel meg, ezen túl az óperzsa ékírásnak van egy külön jele Ahuramazda jelölésére, amint a székely írásnak is van Isten szójele

 

Az egyik a szótagcsoport-jelek módszere. Az óperzsa ékírás kevesebb, mint 40 szótagjellel működőképes volt (2. ábra). Ezt úgy érte el, hogy egyetlen jel többféle szótagot rögzített. Olyanformán, amint pl. az ótürk írásnak is egyetlen jele rögzítette az "ök, ük, kö, kü" szótagcsoportot, amit mindig a környezetnek megfelelő hangértékkel kellett kiolvasni. Ezzel a módszerrel egy 40 jellel rendelkező írással már le lehetett írni azt a 80-100 szótagot, amit Mandics György minimálisan szükségesnek tart a használhatósághoz.

A másik módszer a csökkentett célkitűzésű írás módszere. Ilyen volt a magyar hieroglif írás, amelyiknek kb. 100 szó- és szótagjele lehetett. Az igaz, hogy csupán néhány ősvallási vonatkozású mondat leírására volt alkalmas, de a kőkori ősvallás fontosabb mondatainak rögzítéséhez nem is volt szükség több jelre. Ez elegendő volt a magyar hieroglif írásnak (a székely írás elődjének) évezredeken átívelő használatához. A népi, uralmi és vallási jelhasználatban ma is alkalmazzuk ezt a módszert és ezeket a hieroglifákat. Ez azt jelenti, hogy Mandics György hiába hivatkozik égre emelt tekintettel és áhítatos arckifejezéssel a módszertanra, ha magát a módszert (esetünkben a szó- szótagoló írások szövegrögzítési, jelhasználati módszerét) nem ismeri.

Olvashattuk a Mandiner cikkében is, hogy "a nyelvészeknek ... alapvető módszertani gondjaik vannak a genetikai eredmények és a nyelvrokonság összekapcsolásával", azaz a hun-magyar azonosságot alátámasztó két (Kásler Miklós és Neparáczki Endre tollából származó) genetikai felismeréssel. Sem a cikkíró, sem a néki nyilatkozó nyelvész nem gondolta végig, hogy annak a nyelvészetnek a véleménye, amelyik a hun nyelvből csak három szót ismer (hozzátehetjük: arról a háromról is kiderült, hogy tévesen minősítették hunnak), módszertani okok miatt eleve nem lehet mértékadó a hun-magyar nyelvi azonosság kérdésében. 

Van tehát okunk annak feltételezésére, hogy a módszertanra hivatkozók állításai esetenként csupán szimpla blöfföt jelentenek, ami előtt nem kell azonnal hasra esnünk.

Megválaszolatlan kérdések

Kimondatlanul azon alapulhat ez az érvelés, hogy a módszertant iskolában tanuló és alkalmazó tudós álláspontja megbízható, a többi meg nem számít. Ez a tétel első ránézésre igaznak látszik, azonban felmerül néhány kérdés. 

Mi a garanciája annak, hogy az egyetemeinken ismerik és jól oktatják a módszertant? Van-e olyan folyamat, ami garantálja, hogy a módszertani újítások a tananyagba kerülnek? Egyáltalán, kinek van módja/joga új módszertant kialakítani, vagy egy módszertan használhatóságáról kötelező érvényű értékelést adni? Ki leplezheti le a hibás módszert alkalmazó, vagy módszertelenül eljáró tudóst? Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatára senki sem fordít gondot. 

Már pedig, ha az iskolákban hibás módszert tanítanak, vagy a tudósok nem hajlandók módszeresen eljárni (például komolyan vehető ok nélkül megváltoztatják a nikolsburgi ébécé jelsorrendjét és a "tprus" jelnév minőségét) akkor az csak a hibás eredményeket garantálhatja. 

Az akadémikus "tudomány" sorozatos kudarcaira gondolva, lehet valami hiba a módszertan oktatásában és alkalmazásában. Amennyiben az ELTÉ-n tanszékvezető lehetett az a Horváth Iván, aki a székely írást alapos érvelés nélkül humanista kitalációnak sejtethette, akkor ott nem csak az oktatók és az oktatandó tananyag kiválasztásakor, hanem a módszer oktatásakor is lehet valami hiba.

Az MTA elnökének áltudományok elleni küzdelme

Lovász László, az MTA matematikus elnöke bejelentette az áltudományok elleni küzdelem legújabb fegyverét: egy kifejezetten tudománynépszerűsítésre és ismeretterjesztésre szánt új oldalt, a tudomany.hu-t. Ezt elsősorban tanároknak és újságíróknak, illetve a laikus érdeklődőknek ajánlják, hogy legyen egy megbízható, mégis érthető forrás a mindennapjainkban felmerülő (ál)tudományos témák helyretételéhez.

Áltudomány-ellenes oldalt indít az Akadémia, számol be a Lovász László, az MTA elnöke által korábban is jelzett eseményről az index.hu-n Bolcsó Dániel. A cikk szerint "az Akadémia nem egyes tudományos tételek mellett áll ki, nincs „hivatalos véleménye” tudományos kérdésekről. Az Akadémia a tudományos módszer mellett áll ki." 

Az a probléma ezzel a bejelentéssel is, hogy az MTA nem ismeri, vagy nem hajlandó ismerni a székely írás eredeztetésének új (szójelek létére alapozott) módszerét. 



Az MTA prekoncepciója a székely írás eredeztetésekor

 A finnugrista íráskutatás vagy száz éven át az arameus-szogd-ótürk leszármazási vonalon próbálta megmagyarázni a székely írás létrejöttét, bár kezdettől nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy ez a vonal nem járható. A székely írásnak ugyanis van vagy száz jele, közte a magánhangzó- és mássalhangzójeleken túl szótag-, szó- valamint mondatjelek is. Az arameus írásnak azonban csak 18 mássalhangzójele van, amelyekből a székely írás gazdag jelkészlete nem származtatható. Ezért tapasztaljuk, hogy a finnugrista atyák, nyomukban a megtévesztett tömeggel csak a betűinkről hajlandók beszélni, a többhang-értékű jeleinket számba sem veszik, meg sem értik, sőt kétségbe vonják a létezésüket is. 

Róna-Tas András legutóbbi előadása végén a hozzá intézett kérdésemre (hogy miért nem beszélünk a szó- és mondatjeleinkről, amikor ezek létéről forrásunk van és azonosítottam is őket a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben) azt válaszolta, hogy azok véletlen hasonlóságok lehetnek. Szó- és mondatjel azonban nem csak a hímes tojásainkon és a fazekasedényeinken van, hanem a nikolsburgi ábécében is, azaz esetükben nem lehet a véletlen hasonlóságra fogni a dolgot. Itt másként hárít az akadémikus "tudomány": letagadja a "tprus" (tapar us "szabír ős") jel értelmét és egyúttal ki is hagyja a nikolsburgi ábécéből. Ezt tette Róna-Tas András is, aki úgy közölte a nikolsburgi ábécé jeleit, hogy abban már nem szerepel a "tprus" jel, bár azt a professzora, Németh Gyula még létezőnek tekintette s persze a forrásban is megtalálható. 

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

4/a. ábra. A nikolsburgi ábécé (a lap felső részén), a negyedik sorban lévő "tprus" jelet a korabeli korrektúrajelek szerint be kell szúrni a 3. sor utolsó előtti (balról a második) helyére

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

4/b. ábra. A nikolsburgi ábécé jelei a helyes sorrendben, Róna-Tas András a "tprus" jelet kihagyta a nikolsburgi jelsorból


Ez az a dilemma, amit az akadémikus áltudomány nem tud megoldani korrekt módon, ezért aztán arra sem számíthatunk, hogy a Lovász László elnök úr által indított módszertani sorozatban ezt megoldják. Az eredendő bűn ugyanis a százéves hazudozás, amit az elődök kezdtek el és nehéz ellenükre és a szakmai közhangulat ellenére igazat mondani. Az MTA elnökét a valódi módszertan ismertetésében a sémi eredeztetés prekoncepciója akadályozhatja meg. 

A hibás módszertannal (betűző írásként való tárgyalással) gúzsba kötött akadémikus eredeztetés

Az akadémikus eredeztetés meghatározó hibája, hogy pusztán alfabetikus (egy hangot jelölő betűkből álló) írásként tárgyalja a székely írást és így próbálja származtatni is. Ez a téves alap okozta az akadémikus kutatók száz éves kudarcsorozatát, amelyből sehogyan sem tudnak kilábalni.  

Sebestyén Gyula már 1915-ben helyesen fogalmazta meg azokat az elveket, amelyeket egy írásrendszer eredetének kutatása közben célszerű szem előtt tartanunk: „előbb tüzetesen megismertük a magyar rovásírás rendszerét, utána pedig a rendszer ismérveivel az egyetemes írástörténetben felkutattuk és a fejlődés sorrendjében el is helyeztük”. Az MTA predesztinált kutatói azonban nem hajlandók elismerni, hogy a székely írás azért nem vezethető le a sémi írásokból, mert archaikusabb azoknál. Így aztán a legelső módszertani lépés elvégzéséről (a székely írás jellegének helyes meghatározásáról) sem beszélhetünk. A komolyan vehető módszertani megalapozást nélkülöző akadémikus "tudomány" levegőben lógó magyarázkodások kiötlésére, a budapesti hun(?) jelvény lereszelésére és a nikolsburgi ábécé meghamisítására kényszerül.


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

5. ábra. Veleméri rajzos sindü az Istennel azonosított, a sarok hegyén álló égig érő fa ábrázolásával, mellette a székely írás "d" (Dana isten szójele) és "s" (sarok) jele


Az akadémikus "tudomány" a megfelelő módszertan híján nem tud mit kezdeni a jeleink formájával. Hajlamosak úgy elképzelni a rovásjeleink kialakulását, ahogyan az eredeti latin jelekből némi segédvonalak hozzáadásával a modern magyar, török és szlovák ábécéket létrehozták. Róna-Tas András például így fogalmaz: „Úgy tűnik, mintha az s jele a görög lambda jeléből lenne, és az l jele az s jeléhez hozzátett két diakritikus jellel lenne képezve” (Róna-Tas/1996/338). Efféle gondolatmenettel és megfelelő számú „diakritikus jellel” - az akadémikus „tudomány” nagyobb dicsőségére - bármelyik ábécéből bármelyik másik ábécét le lehet vezetni. Az ilyen „tudományos” levezetések és módszerpótlékok persze semmit sem árulnak el a székely írás keletkezéséről, mert a rovásjeleink nem segédvonalkákból, hanem képjelekből alakultak ki. 

Az „s” például a sarok hegye (5. ábra), az „1” (élő, ló?) rovásjel pedig talán (mert ez még nem végleges bizonyosság) a szalmával kitömött és egy földbe ásott, ferde karó­ra ráhúzott lóbőrt ábrázol. A Róna-Tas András által említett „diakritikus jelek” akár a ló lábai is lehetnek (vö: Szekeres/1993/84). Az akrofónia rekonstrukciója az "l" rovásbetű esetében még nem végleges, ezért lehetséges az is, hogy a falu/polisz szójeléből keletkezett (6. ábra) és hangalakját a szó második (az élő és a  szavunk rokonságába tartozó?) tagjából nyerte. E gondolatmenet jogosságát támasztja alá, hogy a homoródkarácsonyfalvai "l" rovásjel alakja pontos megfelelője a hettita (luviai) "la" szótagjelnek, azaz nem csak formai, hanem tartalmi kapcsolat is mutatkozik. Ez az egyezés korántsem egyedi és véletlen, hanem rendszerszerű, mert a hettita (luviai) hieroglif írással 20 jelünk egyezik meg. Olyan feltárandó adatcsoportról van szó ez esetben is, amit nyelvészeknek kellene értékelni. Az akadémikus "tudomány" hibás módszertana azonban megakadályozza, hogy a kutatók az ilyen és hasonló összefüggéseknek a közelébe jussanak és azt tovább gondolják, hiszen a székely írás jeleit betűknek, a szójeleket alkalmazó klasszikus írások jeleihez való hasonlítást pedig eleve tudománytalannak vélik.


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

6/a. ábra. A székely "l" formai változatai (balról jobbra): Kájoni Jánostól, Bél Mátyástól, Miskolczi Csulyák István első ábécéjéből, a csíki változat Dezsericzky Incétől és Homoródkarácsonyfalváról

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

 6/b. ábra. A székely "l" homoródkarácsonyi változatának párhuzamai: hettita (luviai) „város” szójel (balra), hettita „la” szótagjel (2.); filippovkai szarmata (3.) és anaszazi „falu”(?) jel (jobbra) - a jelek vízszintes vonalai a tellek (lakódombok) egymásra rétegződó szintjeit jelképezhetik


A kétféle (betűkre, vagy szójelekre épülő) eredeztetési elv közül csak az utóbbi igazolható példák sorával. A székely jelek nem értelmetlen vonalakból állnak, hanem képjelekből alakultak ki. A képi tartalom rekonstrukciója lehetséges és szükséges, mert ezáltal egy eddig ismeretlen forráscsoporthoz jutunk, ami segíti a kutatást. Az MTA preferált kutatói a hibás módszer miatt eleve lemondanak az így nyerhető adatcsoport használatáról.


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

7. ábra. A latinos jelsorrendet alkalmazó ábécék végének elemzése azt bizonyítja, hogy a székely írás nikolsburgi ábécéjének jelsorrendje nem a latinhoz, hanem az ugaritihoz áll legközelebb, a jelsorrendek rokonsági viszonyait az akadémikus "tudomány" sohasem vizsgálta

 

Az akadémikus áltudomány - megfelelő módszer hiányában - nem tudja mivel magyarázni a székely írás jelsorrendjét sem, ezért erről a kérdésről inkább hallgat, vagy minden alap nélkül latin hatást vizionál. Rovásjeleink ugyanis a latinosnak nevezett sorrendhez hasonlóan sorakoznak egymás után, ennek azonban - látni fogjuk - csak egy helyes módszerrel lehet a megfelelő magyarázatát adni. A latin betűsorrendet ugyanis nem a latinok találták fel, mert azt alkalmazták már századokkal korábban az etruszk, a görög és a sémi írások is. A legkorábbi ismert írás, amelyik a latinhoz hasonló sorrendbe rakta jeleit, a Kr. e. II. évezredben használt, hurri(?) eredetű ugariti ékírás volt. Ezért pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy a székely írás sorrendje közvetve, vagy közvetlenül az ugariti ábécé ismeretlen elődjére megy vissza (fogalmazhatunk úgy is, hogy az ugariti sorrend származik a székely írás elődjének sorrendjéből). A székely jelsorrendnek semmi köze sincs a csak töredékesen ismert türk jelsorhoz, mert az ismert részletek az egyeztetést kizárják (Vékony/1987/20). Ugyanez vonatkozik a germán rúnasorra is, amelyet első betűiről nem ábécé-nek, hanem futhark-nak neveznek. Ebből következően a székely írás nem származhat sem az ótürk, sem a germán írásból (vagy magyarázni kellene a sorrendek eltérését), de az akadémikus szerzők eddig ezt a sorrendi ellentmondást nem hasznosították. Azaz a germánoknak és a türköknek saját jelsorrend-meghatározó algoritmusuk lehetett, a sémi írások azonban átvették a „latinos” sorrendet a székely írás elődjétől, amikor ezek a szegről végről rokon írások elváltak egymástól. Ez a sorrendi eltérés valójában segítséget jelent az írások eredeztetésekor. A germán, a székely és az ótürk írás az elváláskor archaikus (szó- szótagoló), a sémi írások pedig modernek (alfabetikusak) voltak, ami meghatározta a fenti írások jelsorrendjének eltéréseit. Erre az összefüggésre azonban az akadémikus áltudomány képviselői - prekoncepciójuk nyűgében, megfelelő módszertan híján - nem figyelhettek fel. 

Hasonlóképpen hibás és hiányos az írásrendszerek összevetésének akadémikus eljárása is. Megfelelő íráshasonlítási módszer híján az akadémikus és az alternatív kutatók többségének (a kivétel e sorok írója és Szekeres István) eljárása egyformán, szembeszökően módszertelen - mert az egykor szó- szótagoló székely írást alfabetikus írásként próbálják meg rokonítani, a jelsorrenddel pedig nem tudnak mit kezdeni (7. ábra). Ez az eljárás aztán garantálja a teljes kudarcot. A kutatók elsősorban a jelölt fonémára alapoztak, a Püspöki Nagy Péter által megfogalmazott (betűző írások esetében helyes) elv szellemében. Eszerint "közelebbi kapcsolat gyanúja merülhet fel akkor, ha például két azonos családhoz tartozó írásrendszeren belül jelentősebb számú hiteles alaki és hangértékbeli azonosságot tudunk kimutatni. Ennek az azonosságnak azonban túlnyomónak kell lennie, és eltérésekkel csupán ott lehet számolni, ahol a két nyelv hangzóállománya tér el egymástól" (Püspöki/1984). Ez az elv alkalmas a latinból kialakított modern szlovák írás rokonsági kapcsolatainak tisztázására, de csődöt mond a szó- szótagoló antik írások esetén. Az antik ember számára ugyanis a jelek elsősorban vallásos szimbólumok (azaz szójelek) voltak. Új írás alkotásakor a közismert szójeleket (antik típusú írásátadás esetén) a saját nyelvükön nevezték meg. Ez a lefordított jelnév határozta meg aztán az új írásban és nyelvben, a bekövetkező akrofónia után, hogy a jel milyen hangot jelöljön. Egy hieroglif jelekből álló fonetikus írás eltérő nyelvre és írástechnológiára adaptált utódában a jelformák és a jelölt hangok is törvényszerűen különbözőek lettek - bár ezek az írások egymás legközelebbi rokonai. Mivel e körülményt - módszertan híján - a kutatók zöme nem ismerte fel, a székely írás eredetével és rokonításával foglalkozó dolgozatok többsége - finoman szólva - nélkülözi a tudományos megalapozást.

E példákból is látható, hogy az akadémikus prekoncepció (a sémi betűírásokból való származtatás kényszere) az akadémikus kutatók számára lehetetlenné teszi a székely írás eredetének tisztázását

A székely írás eredeztetésének működőképes módszertana


A módszer első lépése a székely írás helyes leírása és besorolása, a képszerű szójelek létének elfogadása. Ezzel az egyszerű és a becsületes ember számára nem is nehéz lépéssel a székely írás eredeztetéséhez igen sok új adatot és összefüggést nyerhetünk, közelebb juthatunk a megoldáshoz. A székely írás alfabetikus voltáról alkotott finnugrista téveszme feladása szükségtelenné teszi az akadémikus "tudomány" szokásos módszereinek az alkalmazását. Nem szükséges meghamisítani a forrástlereszelni az írásemlék felületét és félremagyarázni a jeleit csak azért, mert az nincs összhangban egy magyar- és tudományellenes finnugrista dogmával. 

Ez egy szó- szótagoló rendszer, amelyik (ma már) rendelkezik egy hangot jelölő betűkkel is. A székely írás eredeztetése az írás és a jelek egykori tényleges tulajdonságainak számba vételével történhet:

- A székely jelek képszerű szójelek voltak, némelyikük ma is az: például a "tprus" az égig érő fát ábrázolja. A képi tartalom tisztázásával közel kerülhetünk a jelentéshez is. Berze Nagy Jánostól tudjuk, hogy az ősvallás szerint az égig érő fa azonos az istennel - tehát a  fát ábrázoló jelek jelnevei az Isten nevével, vagy jelzőivel lehetnek azonosak. A jel képi tartalmához, az égig érő fához jobban illik a tapar us "szabír ős" (mai fogalmakkal: a magyarok istene) magyarázat. A képi tartalom egy megértési és ellenőrzési lehetőséget kínál, amit az akadémikus kutatók - megfelelő módszertan híján - nem alkalmazhattak. 

Ebből is nyilvánvaló, hogy Máté Zsoltnak egy fatális tévedésre alapozott temporius "korábban" magyarázata nem vehető komolyan. Azt hitte, hogy a Ten után a "tprus" jel következik, mert nem figyelt arra, hogy a székely írásnak jobbról balra halad a sorvezetése (lásd a 4. ábrán!). Az már csak az akadémikus "tudomány" etikai színvonalát jellemzi, hogy miután Sándor Klára az ismételt figyelmeztetésem után megértette a Máté Zsolt által elkövetett hibát, úgy próbált "segíteni" a helyzeten, hogy megállapította: a nikolsburgi ábécé sorrendje téves és helyesen a Ten után kellene következnie a "tprus" jelnek. 

klasszikus szóírások (sumer, kínai, hettita/luviai, egyiptomi) formai párhuzamai segítenek a székely rovásbetűk egykori szóértékének, jelentésének feltárásában, az akrofónia rekonstrukciójában. Például 

- a székely "ty" formai párhuzama a kínai írásban az "atya" jele, 

- a székely "f" megfelelője a kínai írásban a "föld" jele, 

- a székely "zs" párja a kínai írás sen "fiatal növényi hajtás" (azaz magyarul a zsenge) szójele, 

- a székely "g"  megfelelője a kínai lolo írás "ég" szójele,

- a székely "m" párja a kínai írás "kaptató, magasba vezető út" (azaz mai magyarsággal a magas, a kőkorban a ma szójele).


Ezekből a székely jelek egykori szóértéke azonosítható, rovásbetűink akrofóniájának folyamata rekonstruálható. Azonban ezzel a lehetőséggel nem tud élni az akadémikus "tudomány", mert a magyar- és tudományellenes prekoncepciója megakadályozza a tények felismerésében.

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

8. ábra. A hettita (luviai) "nagy" szójel (balra), a hettita (luviai) "ni" szótagjel (középen) és a székely "n" betű (jobbra) - ez utóbbival azonos az ótürk "n" rovásbetű is

 

Az írásrendszerek között az átadó és az átvevő azonosítása is sok esetben lehetővé válik az akrofónia rekonstruálása (a szójelek létének tudomásul vétele) esetén. Például

- A hettita (luviai) "nagy" szójel alapján tudjuk, hogy a székely írás és a véle (formailag, meg a jelölt "n" hangot tekintve is) teljesen azonos ótürk "n" rovásbetű egy nemzetközi jelszótár nagy szójelből alakult ki (8. ábra). Mivel törökül az ulu szó jelenti a "nagy"-ot, kézenfekvő arra gondolni, hogy az ótürk "n" betű a hunok magyar nyelvre kifejlesztett írásából (a székely írás elődjéből való) átvétel. Ezt azért nem hajlandó számításba venni az MTA, mert a finnugrizmus célja a hun-magyar azonosság letagadása (ők a hun nyelv ismerete nélkül is "tudják", hogy a hun nyelv nem lehet azonos a magyarral). 

- Az archaikus írások kereszt és X alakú jelei többnyire a "t", vagy a "d" hangot jelölik. Például 

- a kereszt a székely írásban a "d" jele és hasonló a "t" jele is, 

- az X az arameus írásban a "t" jele, 

- a föníciaiban a "t" hangot a kereszt vagy az X jelölte, 

- az ótürk írásokban az X a "d" jele, stb. 

Tudjuk azt is, hogy a kereszt és az X a kőkor óta az Isten jele (mert az Éden egy forrásból négy irányba induló folyóit idézi fel).  Ezzel párhuzamba állítható az, hogy igen sok nyelvben az isten szó "t" vagy "d" hanggal kezdődik (latin deus, magyar Dana és Ten (az Isten az ős és a Ten összetétele), etruszk Tin, kínai tien, török dingir, sumer tengri, cigány devla stb.). Kézenfekvő a feltételezés, hogy a kereszt vagy X alakú jelek olyan nép írásában keletkeztek, amelyik az Istent "t" vagy "d" hanggal kezdődő néven nevezte meg. Ez a nép lehetett magyar, de nem lehetett sémi nyelvű. 

 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

9. ábra. Az ótürk és a germán jelsor azon jelei, amelyek a formájukat tekintve megegyeznek a székely jelekkel

 

jelsorrend kialakulása és származása érthetővé és felhasználhatóvá válik a szójelekre alapozott kutatás számára. A kőkori eredetű magyar hieroglif írás szójeleit a vallásos jelentőségüknek megfelelően rakták sorba, ezért kerültek a székely jelsor elejére az isteni triász jelei: az "a" (anya), a "b" (Bél fiúisten) és a "d" (Dana főisten) hieroglifák. A "c" későbbi beszúrás lehet. 

A székely írás őse, a magyar hieroglif írás valamint a germán és az ótürk írás akkor válhattak el egymástól, amikor még szó- szótagoló írások voltak. Azért lett eltérő a jelsorrendjük, mert az átvett jelneveket mindegyik átvevő lefordította a saját nyelvére. Közülük az a régebbi, amelyikben kimutatható az isteni triász a jelsor elején (ennek a magyaron kívül megfelel a csukcs szójelek Diringer által közölt jelsora is). 


 

Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

11. ábra. Azon föníciai és arameus jelek, amelyek formailag azonosíthatók valamelyik székely (magyar) jellel, valamint a nékik megfeleltethető hettita és bübloszi jelek


Vélük szemben a sémi írások egy kialakult jelsorrendet vettek át egy szójeleket alkalmazó, de betűkkel is rendelkező archaikus írásból (azaz a székely írás elődjéből, vagy egy hozzá hasonló írásból). Ezzel függ össze, hogy a sémi írások jelei között nem találjuk meg a sémi Jahwe és Elohim hieroglifákat, mert az írást létrehozó nép isteneit nem így hívták. 


Összegzés


Az akadémikus áltudományt a prekoncepciója és a magyar értelmiséggel való tisztességes párbeszéd hiánya akadályozza meg a székely írás eredetének tisztázásában. 


Az őrségi szállásomon nem minden kíváncsiság nélkül várom, hogy a tudomany.hu foglalkozni mer-e a székely írás eredeztetésének módszertanával és mi lesz e téren a bevallott akadémikus módszertan. Ajánlja-e majd az MTA 

- a hun-magyar azonosság tagadását, 

- a magyar ős- és írástörténet kutatási területének kis földrajzi területre és szűk időintervallumra való szűkítését (ahogyan azt Róna-Tas András professzor úr egyszer már megtette), 

- az íráshordozók felületének lereszelését, 

- a jól azonosítható rovásjelek letagadását, félremagyarázását, meghamisítását és 

- a kutatók számára a magyar- és tudományellenes, hazug alapállást?

 

 

Új hozzászólás

You must have Javascript enabled to use this form.