Aki visszavágott a szultánnak

Cabe Ferrant küldte be 2018. 05. 15., k - 17:18 időpontban

1530. május 17-án indult útnak Jurisics Miklós és Lamberg József Innsbruckból Konstantinápolyba, I. Ferdinánd megbízásából hogy fegyverszünetet kérjenek a töröktől és tárgyaljanak a béke feltételeiről. A követek alig öt hónap múltán, október 17-re már be is futottak a fényességes padisah udvarába. Hja, kérem, nagy út volt ez abban az időben…

A jókora utat azonban teljesen feleslegesen tették meg. A szultán elutasította az ajánlatot. A tetejébe még le is tartóztatta a követeket. Ebben, a diplomácia szabályai szerint tán kifogásolható eljárásban, azért csak lehetett némi szerepe annak, hogy Ferdinánd hadai épp ekkoriban ostromolták javában Budát. A két követ rabsága nem is tartott sokáig - mellesleg máskor is előfordult, hogy a törökök rabláncra fűztek követeket -, két nappal Buda ostromának befejezése után, december 22-én szabadon is bocsátották őket.

Felteszem, hogy bár a rabság nem tartott hosszú ideig, Jurisics (egyes források szerint Jurisich, de nekem jobban tetszik a magyaros írásmód, bár horvát származású úriemberről van szó) azért még se nagyon zárhatta a szívébe a szultánt. Mikor alkalma adódott rá, alaposan vissza is vágott neki. Akkorát, hogy ennek tiszteletére, Kőszegen, azóta is minden délelőtt 11 órakor harangoznak… 1532. augusztus 29-e óta szokás ez a városban. Akkor vonult el I. (Nagy) Szulejmán dolgavégezetlenül a falak alól…

Jurisics Miklós Ehrenreich Ádám Sándor magyar vésnök és kiadó rézmetszetén
Jurisics Miklós Ehrenreich Ádám Sándor magyar vésnök és kiadó rézmetszetén (Wikipédia)

Fura egy győzelem volt ez, a strigulát a „Győztünk” rubrikába mindkét fél behúzhatta, a török is, meg Jurisics Miklós várkapitány is. Szulejmán serege elvonult, a várat a magyarok kezén hagyva, mindössze annyi feltételt szabtak, hogy ugyan már, a török győzelem jeleként tűzzék ki a lófarkas zászlót a várra. Jurisics, akinek mindössze, körülbelül 200 embere maradt ekkora - 25 napos ostrom után -, elfogadta feltételt. Lengjen ott pár óráig, aztán úgyis leszedik…

Kicsi vár, maroknyi védővel - az ostrom kezdetén 46 - nem tévedés: negyvenhat - katonával, akikhez csatlakozott még az ostrom 1532. augusztus 5-i kezdete előtt, még körülbelül hétszáz kőszegi lakos és környékbeli parasztember. Egy roskadozó falu várban… Ezzel szemben Szulejmán és nagyvezíre, Paragli Ibrahim serege 80000-90000 fősre tehető. Ehhez jött még hozzá az akkori Európa legkiválóbb tüzérsége, a híres török ostromágyúkból mintegy 200 darab.  

Minden józan emberi számítás és logika szerint, Kőszeg védői egyetlen napig sem tarthattak volna ki. Semmiképp sem húzhatták volna addig, míg megérkezik a felmentő sereg. Mert Bécs alatt komoly keresztény csapatok vonultak fel. Ferdinánd, magyar és cseh király, osztrák főherceg és bátyja, V. Károly német-római császár jókora sereget trombitált össze arra az esetre, ha Szulejmán, mint 1529-ben, ismét megkísérelné Bécset bevenni. A mintegy 80000 fős had, azonban nem mozdult Ausztriából. A birodalmi rendek ugyanis úgy döntöttek, hogy a sokfelől toborzott, soknemzetiségű sereg csak a birodalom területén vethető be. A Magyar Királyságot pedig nem tekintették hozzájuk tartozónak, még akkor sem, ha Ferdinánd 1526-tól viselte a magyar királyi címet is.

Jurisics, az ostrom kezdete előtt így írt Bécsbe:

„Én e gyönge várost védeni merészeltem a hatalmas ellenség ellen. Nem mintha azt megtartani remélném, de hogy az ellenséget egy ideig feltartóztatva, időt nyerjenek a keresztény fejedelmek seregeik összegyűjtésére, saját életem kockáztatásával.”

Csak megjegyzésként, a Google útvonaltervező szerint Bécs és Kőszeg között a távolság 118 kilométer. Ma, autóval, 1. óra 18 perc a menetidő. Rendben, akkori körülmények között, akkora haddal, mely összegyűlt Ausztriában, nyilván eltartott volna néhány napig, míg Kőszeg alá érnek. De Ferdinándtól csak annyi tellett, hogy még a török felvonulás kezdetén békeköveteket küldjön a nagyvezírhez. Az egy elegáns húzással foglyul ejtette a követeket, akiket csak később Kőszeg falai alatt engedett szabadon.  

Az egyetlen hely, ahonnan segítség érkezett, az ég volt. A pocsék időjárás, a gyakori esők jócskán megnehezítették a törökök számára az ostromot.

Az első, augusztus 13-i rohamot követően nagyobb tisztelettel tekintettek a törökök a védőkre, addig csak ágyúkkal verették a roskadozó falakat, ezután aknaásással is kísérleteztek, hogy alulról robbantsák fel azokat. A képzetlen védők merészségét és ügyességét dicséri, hogy ellenaknákat ástak és megakadályozták a robbantásokat, elijesztették a török aknászokat. Egy ízben robbant csak akna a falak alatt, az húsz-harminc méteres szakaszon le is omlott. A török gyalogság több hullámban támadott, de ezt a védők sikeresen visszaverték.

Nagyobb gondot jelentettek az ostromtornyok, szálfákból a törökök a várfalainál is magasabb tornyokat építettek, azokból lőtték a védőket és innen létrák nélkül a falakra juthattak. Egészen addig, míg a védők egy éjszakai kisurranás alkalmából nem gyújtottak alájuk…

Augusztus 27-én a szultán általános rohamra adott parancsot, ennek eredménytelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint, az, hogy 28-án meg kellett ismételniük a támadást. Ezúttal már úgy tetszett, hogy Allah velük van és a diadal az övék, négy ízben sikerült kitűzniük a lófarkas török zászlót a vár falára, de a védők mindannyiszor levágták azt. És nem mellesleg, a zászló hős kitűzőjét is…

Az ostrom alatt több ízben is sikerült segélykérő levelet kijuttatni a várból. 28-án írta meg Jurisics az utolsót, ebben elbeszéli, hogy a katonáinak a fele már elesett, a többi között is sok a sebesült és mindössze három mázsa puskapora maradt. Helyzete reménytelen. Jelzi, hogy tudja, nem jön segítség, minden védőre a hősi halál vár.

De az utolsó, a végzetes roham elmaradt.

A török békét ígért és ezúttal tartotta is a szavát. Elvonult a vár alól.

Kőszeg megmenekülésében biztosan szerepet játszott az, hogy túl nagy keresztény had állt csatára készen, túl közel. De nem jött közelebb. Az osztrák-német vezérek beáldozták Kőszeget, vesszen, ha kell. A sereget Bécs és az örökös osztrák tartomány, no meg, Csehország védelmére állították fel. Kit érdekelnek a magyarok?

Az viszont még feltétlenül idetartozik, hogy a kőszegi hős érdemeit a király is elismerte. „Jurisicsot a király 1533. február 20.-án kőszegi előnévvel bárói rangra emelte, tanácsosi címmel és kamarási ranggal tüntette ki, 1537-ben pedig Kőszeg várát és városát valamennyi jövedelmével együtt neki adományozta.” (Wikipédia)

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu;
Nyitókép: Hagyományőrzők újrajátsszák a kőszegi vár ostromát a 475. évfordulón (Forrás: MTI/Czika László)

 

Új hozzászólás

You must have Javascript enabled to use this form.