Putyin és Erdogan aggodalmát fejezte ki az áldozatok nagy száma miatt

HungaryFirst küldte be 2018. 05. 16., sze - 22:32 időpontban

Aggodalmát fejezte ki  Vlagyimir Putyin orosz államfő  és Recep Tayyip Erdogan török elnök amiatt, hogy  az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történt áthelyezése elleni  palesztin tiltakozások során  számos tüntető vesztette életét  - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

Putyin és Erdogan telefonon vitatta meg a közel-keleti helyzetet. A Kreml szerint Putyin hangsúlyozta az erőszakról való lemondásnak és az eredményes tárgyalási folyamat beindításának a fontosságát annak érdekében, hogy a felek megtalálják a kölcsönösen elfogadható megoldásokat az ENSZ határozatai alapján.  

A TASZSZ hírügynökség Ankarából arról számolt be, hogy Erdogan tájékoztatta Putyint az Iszlám Együttműködés Szervezete pénteki isztambuli tanácskozásának előkészületeiről. A török elnök egyébként a palesztin területeken történteket megvitatta Angela Merkel német kancellárral és Haszan Róháni iráni államfővel is.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a nap folyamán korábban leszögezte: Oroszország álláspontja továbbra is az, hogy Jeruzsálemnek két állam, Palesztina és Izrael fővárosának kell lennie. Hozzátette, hogy Jeruzsálemnek, amelynek végleges státuszáról a palesztin-izraeli közvetlen tárgyalásokon kell megállapodni, nyitottnak kell maradnia "mindhárom monoteista vallás követői előtt".

Nem tudok egyetérteni azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint az incidensekben megölt békés polgárok, köztük a csecsemők terroristák voltak. Úgy gondolom, hogy ezek kegyeletsértő kijelentések

- nyilatkozott a Gáza-övezet és Izrael határán történt villongásokkal kapcsolatban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Putyin és Erdogan egyébként szót váltott a szíriai helyzetről, az asztanai folyamatról és a kétoldalú kapcsolatokról is.

(MTI)

Új hozzászólás