Az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot Pomázon rendezik

HungaryFirst küldte be 2018. 05. 22., k - 11:56 időpontban

A lovasíjászat hagyomány és sport, összeköti a múltat a jelennel, Keletet Nyugattal. 

 

Az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot Pomázon rendezik

 

A Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (International Horseback Archery Alliance - IHAA) 2017. évi döntésének köszönhetően a Magyar Lovasíjász Akadémia SE. lehetőséget kapott arra, hogy 2018-ban megrendezze az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot Pomázon, a Magyar Vár Táborban.

A verseny megrendezésére való felkérésben meghatározó szerepe volt az általunk 2017 májusában, Pomázon megrendezett Grand Prix (Európa-bajnoki) futamnak, amelyen 12 ország 51 versenyzője vett részt. Az Európa-bajnokság megrendezésének szakmai színvonala, a szívélyes vendéglátás, a jól képzett lóállomány és a helyszín adottságai a Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (IHAA), a versenyzők, a teljes lovasíjász világ elismerését kivívta.

A 2017. évi Lovasíjász Európa-bajnoki futam sikere garancia arra, hogy sikeresen meg tudjuk rendezni az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot 2018 júliusában.

A 2018. július 3-8-ig tartó világbajnokságra a világ 34 országából 136 versenyzőt fogadunk és látunk vendégül Pomázon, a Magyar Vár Táborban. A versenyzők és kísérőik 6 napot töltenek hazánkban Pomázon, a Majdán-fennsík 25 ha-os, különleges természeti adottságokkal rendelkező területén. A három lovasíjász versenystílusnak (magyar, lengyel, koreai) megfelelően 3 lovasíjász pálya áll majd rendelkezésre, és 60 képzett lovasíjász lóval biztosítjuk a verseny zavartalan lebonyolítását. Gondoskodunk a vendégek szállásáról, étkezéséről és egyéb, az ilyen alkalmakhoz, illetve sportrendezvényekhez nélkülözhetetlen szükségleteiről.

A lovasíjászat az utóbbi években az egész világon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sport, Japántól, Dél-Koreán, Malajzián, Iránon és Törökországon keresztül Nyugat-Európáig, illetve az Egyesült Államokig, sőt Ausztráliáig ér egyre gyarapodó tábora, de Svédország, Finnország és Dél-Afrika is kiváló sportolókat nevel. Vannak nemzetek, ahol a nomád vagy más harcművészeti hagyományok tisztelete miatt maradt fenn vagy teremtődött újra ez a nagyszerű sport, míg más országokban a lovas és íjász sportok új, izgalmas keveréke adja a vonzerejét.

A világ lovasíjász versenyzőinek legnagyobb részét tömörítő Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (IHAA) kialakított egy olyan versenyszerkezetet, amely ötvözi a meghatározó versenystílusokat, keretet ad és rendszerbe foglalja a világ különböző tájain fellehető versenytípusokat.

Az ázsiai versenyszám, az ún. koreai stílusú verseny dinamikus, gyors vágtából leadott egyes lövésekre összpontosít. A lengyel stílus a lengyelek, illetve a franciák által kidolgozott terepverseny, amely élvezetes versenyzést nyújtó, látványos versenyszám. A magyar stílus kimagasló lovas- és íjásztudáson alapuló, kifinomult stílus, amire a rendkívüli tűzsebesség és a sorozatlövés jellemző.

A magyar lovasíjászat kitüntetett tiszteletnek örvend mindenhol a világon, versenyzőink mindig kiválóan szerepelnek. A Magyar Lovasíjász Akadémia SE versenyzőinek korábbi három Európa-bajnoki győzelme után az IHAA és a Francia Túralovas Szövetség (FFE) által Franciaországban megszervezett 2017. évi Lovasíjász Európa-bajnokságon sportolóink ifjúsági kategóriában első, valamint felnőtt kategóriában második és negyedik helyezést értek el, mint ahogy a magyar lovasíjász versenyzők bárhol a világon, ha elindulnak egy nemzetközi versenyen, legtöbbször dobogós helyezést szereznek. (Franciaország, Lengyelország, Németország, Törökország, Kazahsztán, USA, Irán, Korea, Malajzia, stb.)

Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországnak, a magyaroknak köszönhetően születtek újjá a lovasíjászat, a lovasíjászat sportja. A Magyar Lovasíjász Akadémia a világ sok lovasíjász mesterének tudását és tapasztalatát emeli saját rendszerébe, versenyeinken valamennyi versenyszám szerepel (koreai, lengyel, magyar).

Sok magyar íjász, lovas és lovasíjász élete, munkája és tapasztalata van benne minden egyes lövésünkben. Ahogy a méltán világhírű Kassai Lajos, Némethy Bertalan, illetve Dr. Fábián Gyula elévülhetetlen munkássága nélkül nem kaphattuk volna meg az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokság megrendezésére vonatkozó megtisztelő felkérést.

A lovasíjászat a világ valamennyi országában méltán számít nagy érdeklődésre, a lovas- és íjászsport sokak számára új, izgalmas keveréke adja legfőbb vonzerejét. Európa és a Távol-Kelet között összekötő kapocsként, az 1111 éve lezajlott pozsonyi csata hősei előtt tisztelgünk, azok előtt, akik diadalukkal megteremtették a magyarság Kárpát-medencei megmaradásának lehetőségét.    

 

Az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot Pomázon rendezik

 

Még több információt itt lehet gyűjteni!

Új hozzászólás