A "szkitha" ma már kiirthatatlan tudományos műszó!

HungaryFirst küldte be 2018. 05. 23., sze - 16:45 időpontban

A Káspi-mediterráneum különböző "népeinek" kibontakozása a különböző mezopotámiai telepes-hullámokból érthető és természetes folyamat volt, hiszen a szumir népnek nem volt egységes birodalma. A szumir tér - éppúgy, mint évezredekkel később a görög - önálló városállamokból tevődött össze, amelyek "királyaik" uralma alatt önállóan, egymástól függetlenül, nem egyszerű egymással háborúskodva éltek s amelyeket csupán a közös nyelv, kultúra és egy vallási központ tartott össze. A Káspi-mediterráneumot fokozatosan benépesítő szumir hullámok tehát önálló és egymástól nemcsak földrajzilag, hanem szubstanciájukban is elkülönült egységek voltak, melyek már magukkal hozták az önálló népi egyéniségüket a közös nyelv és kultusz ellenére is.

Ha későbbi tagolódásukból szabad visszakövetkeztetni, öt ilyen elvándorló szumir hullám helyezkedett el a Káspi régióban körös-körül a Kr. e. 3. évezred középső századaiban s ezeknek a szumir kezdeményezéseknek a népessége két évezred alatt igen tekintélyes tömeggé szaporodott. A Kr. e. évezred görög írói "megszámlálhatatlan" mennyiségű népről beszélnek a Káspi-tenger környékén s ez a szám Kr. e. ötszáz körül, Herodotos korában, jelentékenyen meghaladhatta már a milliót.

Individuális népekké való tagolódásuk a 2. évezred végére - az a kor ez, mikor az achájok, vagy dórok megérkeznek Peloponnezoszba - már befejeződött, noha ők csak úgy emlegetik egymást, "a népek". A "nép" szó, abban az értelemben, hogy vérségileg, vagy egyéb alapon összetartozó embercsoport, szumirban éppúgy, mint az összes őstörök nyelvekben, "szak", "szaka", "saag", "sagga". A szumir alapszó "sa" annyit jelent, hogy gyülekezni, csatlakozni, rendeződni, a "saag", "sagga" pedig ellenállni, támadni, rohamozni. A szaka "emberekből összetevődő, szerves kötelék", nép, törzs, nemzetség, "had".

Amellett, hogy az ómagyar "had" szó, amely nemzetséget, a vérségileg összetartozó családok kötelékét jelentette, pontosan megfelel a "szak", "szaka" szónak, maga ez a szó is, ugyanúgy, mint az összes őstörök nyelvekben, megvan a magyarban is, ma is "szék", "szeg" formában, csak jelentése, mivel mindkét szónak van egy másik jelentése is, homályossá vált.

A "székhely", "székváros" innen ered s nem valami trónra, vagy hivatali székre való utalás. A székely "székek" a különböző nemzetségek telepterületei. Ősi településű falvaink "szeg"-ei (Alszeg, Felszeg, Kovács-szeg stb.), mint egy-egy nemzetség, "had" által lakott falu, vagy városrészek szintén erre utalnak, de erre utalnak falu és városnevek is. Pl. Szeged, Bessenyszög, Kunszeg, Szeghalom, sőt maga a "székely" népnév is az ősi "szaka" szó elhomályosult értelmű származékai, mint ahogy a "szegről-végről atyafiság" kifejezésünk is ezen alapul és pontosan ki nem mutatható, de létező rokonságot jelent, amit csak az igazol, hogy családunk a másik családdal ugyanabban a "szegben" lakik, tehát egy közös őstől származik.

Az őstörök lakótelepülés nem utcák, hanem "szegek" szerint történt s egy-egy "szeg"-ben a házak látszólagosan össze-vissza, valójában azonban egy bizonyos rokonsági rend szerint épültek a közös területen, ezek között a "rendetlenül" épült házak között ismeretlennek nehéz volt az eligazodás, a "szeg" szóból lett "zug" és a helyzet alliterációs kifejezése zeg-zug, zeges-zugos, zeg-zugost (Mint nyelvi érdekességre kívánok rámutatni arra, hogy a tipikusan és eldisputálhatatlanul őstörök "szeg" településből eredő "zeg-zug" kifejezés és annak belső tartalma, talán az avaroktól talán tőlünk átment a szomszédos németség nyelvébe "zick-zack formában (s onnan az angolba zig-zag formában), s németből cikk-cakk formában, mint "német jövevényszó" visszajött hozzánk A zeg-zug őstörök eredetét, a "szeg"-es településrendszerrel együtt elvitatni nem lehet).

A "szaka" szónak, lám, igen gazdag családja él a mai magyar nyelvben, annak ellenére, hogy eredeti honfoglaláskori szabir szókincsünk egy részét onogur szókinccsel cseréltük fel.

Népekről általában többes számban beszélünk, és így volt ez a múltban is, a Káspi-vidéki "népeket" is többesben emlegették, a többes szám őstörök ragja pedig -t, így hát "a népek" - "szakit". Ezt a szót a Kr. e. évezred görögjei, kik a szó jelentésével láthatólag nem voltak tisztában, hallomás alapján így írták le: "skutas", "Scyth" és azt gondolták róla, hogy ez valami népnév. Így jött létre egy görög íróvesszőből egy ókori nép, a szkíta, amely sohasem létezett. Annak az öt különböző népnek, amelyre ezt a furcsán átgörögösített szót ráakasztották s amely öt nép a következőkben további ágakra bomlott szét a Kr. e. 1000-től  Kr. u. 500-ig terjedő másfélezer év alatt; - fogalma sem volt róla, hogy őket így nevezik. ők magukat "hún, "dák", "avar", "chus", (úz) és "szabir" néven nevezték.

Hogy a dolog még furcsább legyen, az egyébként már többes számot jelentő szakit - Scyth szót még egyszerű többes alakban használták (scythae, die Scythen, stb.), ami igazában annyit jelent, hogy "szkitákok", vagy pontosabban "szakákok".

Ezeknek a "szkithának" elnevezett, azonos eredetű, de különböző népeknek a nyelve azonos és ez az azonos nyelv, a szumir.

A "szkítának" elnevezett Káspi-vidéki ókori népek nyelvéről megállapította a múlt század tudománya, hogy az "kihalt", s mivel kihalt, gyorsan megállapították róla, hogy árja nyelv lehetett és a nép, amely beszélte és nyomtalanul eltűnt, "beleolvadt a szarmata népekbe". Mióta azonban felfedezték és jól-rosszul megfejtették a szumir nyelvet, ez a nyelv igen sokat és igen érdekeseket kezd mondani a Káspi-mediterráneum ókori népeiről…

Dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria

Új hozzászólás