Magyarország a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon

HungaryFirst küldte be 2018. 05. 25., p - 11:33 időpontban

Magyarország évi 100 milliárd forintot meghaladó exportjával a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A 130 ezer hektáron zajló magyar vetőmagtermelés értéke eléri az évi 190 milliárd forintot, és az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros magyarországi gazdálkodás igényeit - ez derül ki a szövetség pénteki közleményéből, amely beszámol arról, hogy a terméktanács elnökévé a küldöttgyűlés egyhangú szavazatával ismét Takács Gézát választották meg - írja az MTI.

Takács Géza 1974-ben, a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását. 1986-ban részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában és az ágazat irányítója volt 2010-ig. Ezt követően a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik jelenleg is. Az agrárszakembert 1997-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, amelynek betöltésére a küldöttgyűlés újabb öt évre, 2023-ig szavazott bizalmat neki. A tisztújító küldöttgyűlésen a tagok dr. Vida Gyulát, Cs. Nagy Istvánt és Földesi Lászlót választották a testület új alelnökeinek - írja az Agrofórum.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 884 tagja van, akik évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő.

 

Magyarország a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon

 

(MTI nyomán)

Új hozzászólás