Stoffán György: "Nici o brazdă!" – Trianoni gondolataim

Stoffán György küldte be 2018. 06. 02., szo - 13:45 időpontban

Az ember nem fogadhat el mindent, amit néhány tucat ostoba, gyűlölködő, pénzéhes és világhatalomra törő politikus és pénzéhes bankárcsalád eldöntött. Mert mi is a politika? Egy-egy többnyire értelmetlen és aljas eszme pénzen vett hatalmaskodóinak diktatúrája mindenki ellen. Tegnapelőtt, tegnap, ma és holnap ugyanaz volt és lesz a politika, ha szekértáborokban, uniókban, világhatalmi törekvések kiszolgálásában gondolkodunk, s nem térünk vissza a nemzetek és nemzetállamok saját és sajátos érdekvédelme világába, ha nem ismerjük fel újra, mi, európai polgárok, hogy hit, hazaszeretet, identitástudat, múltunkhoz való ragaszkodás nélkül megsemmisülünk. Ha nem ismerjük fel a múltban rejlő bölcsességeket, amelyeket egy szocialista és/vagy liberális bigott és minden ízében embertelen eszmerendszer igyekszik gazdasági érdekek mentén elfeledtetni, avittnak beállíttatni.

Nekünk, magyaroknak különösen kijutott az elmúlt századokban az elnyomásból, a megcsonkoltatottságból, a megalázó hatalmi gőgből. Mátyás halála után a politikai keselyűk a magyar nemzetet tudása és ősisége miatt kezdték marcangolni, s nem volt elegendő az a kereszténység, a keresztény Európa számára, amely megvédte az európai népeket a muszlim uralomtól, a százötven esztendős gyilkosságsorozattól. Nekünk pedig megmaradt a három részre szakadt ország, a politikai gyilkosságok, a 11 Pozsonyban koronázott idegen király… A török után jött az idegen királyok általi lenézettségünk, amikor kirabolható éléskamrának nézték a megmaradt országot és annak lakosságát csupán személyzetnek… Rákóczi szabadságharcár leverték, mert akadt épp elég áruló akkor is. Majd jöttek ismét az idegen királyok, akik hol koronánkkal ékesítve, hol „kalapban” akarták megsemmisíteni a magyart. Ősi szerzetünket, a pálos rendet betiltották, vármegyéink helyett „régiókat” alakítottak ki, amelyek élén az Ház megbízottjai kormányoztak, s a magyar főrendek csak akkor voltak jók, ha „életüket és vérüket” kérte Bécs. Aki viszont ellenkezett, annak máig áll az emlékműve – például – Madéfalván… Közben a magyar lélek egyik sebet kapta a másik után, s e sebektől torzuló lélek már egyre inkább a túlélés művészetére összpontosított, s nem volt ereje és képessége fejlődni és építeni…

A szabadkőműves szervezésben elindított európai forradalom elérte Magyarországot is, s ismét hazug eszmék mentén kellett elpusztulnia legjobbjainknak, akik hitték, hogy a forradalom értük van. Arad gyásza ezért máig ott lebeg a tőrbecsalt magyar nemzet egén.

E keresztényellenes forradalomcsinálók aztán néhány évtized múlva ismét munkához láttak, háborút zúdítottak Európára, amely háború papírbakancsaiban megfagyott katonáink ott sorakoztak a mennyei sorozóbizottság előtt, s még be sem fejeződött ez a rémálom, amikor Trianonban leplezetlenül és hazudozva követelték primitív, de fellázított gazemberek Magyarországot. Mert akik a forradalmat és a háborút saját gazdagodásuk érdekében megszervezték, a kereszténység európai bástyáját akarták ízekre szedni. És meg is tették. Ám, ennek ellenére élünk! 100 év után is élünk, és maradunk, s amit mi elejétől fogva tudunk, arra most kezdenek rájönni a követelőző nemzetek: A Kárpát-medencét nem lehet szétszedni, s a Kárpát-medence egysége, lelke megtöri vagy megsemmisíti azokat, akik megrabolják őt.  

Nincs vége még a trianoni magyar holocaustnak. Állandó támadások, öldöklések, gyalázkodások folynak ellenünk, de ott kell lennie minden magyar fejében annak a gondolatnak, amit a rabló ordítozik, ha úgy érzi, hogy veszélyben van, amit összelopott magának: "Nici o brazdă!" – azaz, „Egy barázdát sem”. Mi viszont nem csak a terület miatt, hanem a benne élők lelke, kultúrája, hite miatt is mondjuk… és mondom én magam is: Egyetlen barázdát sem!

Mert én nem írtam alá semmilyen szerződést! Nem adtam oda Boldogasszony ferences kolostorát a labancoknak, nem adtam oda Kassa székesegyházát vagy Pozsony koronázó templomát. Nem adtam oda a szabadkai városházát, Munkács várát, Kolozsvárt és Brassó Fekete-templomát… S nem csak nem adtam oda senkinek, de máig a Kárpát-haza csodáinak tartom. S, hogy ma kik gondolják, hogy az övék, kik rabolják a Kárpátok erdeit, nem érdekel.  A magyar lélek ott él, a magyar gondolat és a magyar múlt legyőzhetetlen fegyver, még akkor is, ha hazug történelemmel tömik generációk óta sajátjaikat.

Irredenta vagyok! Ezzel bélyegeztek meg a rendszerváltáskor is, s nem szégyellem ma sem, hogy ragaszkodom ahhoz a Magyarországhoz, amelyet bajor őseim hazájuknak választottak 1713-ban, s amely hazáért generációról-generációra számos felmenőm adta életét…

Keresztény katolikus vagyok! A keresztény kurzus támogatását olvasták rám a rendszerváltás idején, mert az erdélyi és a felvidéki magyar katolikusok (és protestáns keresztények) védelmére keltem, az akkor sajtóban, s megismertetni szándékoztam Mindszenty bíboros és Zadravecz püspök, Ordass Lajos és Ravasz László kommunistapor-lepte emlékét, mint ma is teszem és tenném újra, ha mégoly aljasul támadtak is sokszor azok, akik ma megvilágosodva állnak (végre) a magyar nemzet oldalán.

Magyar vagyok! Őseim, mint bajorok jöttek e hazába, de az idő, s minden bizonnyal a teremtő Isten – mint a jó kertész –, lelkembe oltotta magyarság nemes szemét, amely ha ma még nem is, de talán írásaim által egyszer gyümölcsöt hoz. Mert jó magyarnak lenni!

Ellensége azonban nem vagyok sem oláhnak, sem tótnak, sem labancnak… mert felelősségem is van a magyarságomban. Az a felelősség, amelyet a velünk itt élő nemzetek iránt Isten ruházott ránk. Nem az erőszakos visszaszerzés, nem a gyűlölet, nem az öldöklés által kell békét teremtenünk e Kárpát-hazában, hanem az értelem és az összetartozás megértetése, és a szeretet szelleme az, amely ha időbe telik is, de meghozza a gyümölcsét. Mert akkor lehet igaz a hitünk is, akkor lehet majd valóság az álom, ha tudunk és akarunk is megbocsájtani. Ha tudunk és akarunk békében élni, ha hisszük, hogy a mi indokaink nem önös érdekek mentén születtek, hanem a megmaradás és az önvédelem érdekében, a Magyarok Nagyasszonyának oltalma alatt. Mi, egykori ellenségek itt a Kárpát-hazában egyazon halálos ellenséggel állunk szemben. A lelket és testet megölni akarók ott leselkednek a román, a szlovák, a szerb és a magyar ablakokban, s ha ezt nem vesszük észre együtt és egy időben, akkor a Kárpát-haza tartógerendái egyenként zuhannak ránk, rájuk, mindnyájunkra.

Ma nem egymás ellen kellene hadakoznunk, mint teszik ellenünk a tótok, az oláhok, az ukránok, s a velük együtt gondolkodó kollaboránsok, hanem kart-karba öltve közösen egymásért.

Azonban: Sem a kötelességünkből, sem történelmi vágyunkból, sem hitünkből, sem irredentizmusunkból, sem önvédelmi reflexeinkből nem adhatunk egyetlen barázdát sem. Mert a világ változik, az ostoba és embertelen politikai eszmék, a köpönyegforgatók és a rablók világa köddé foszlik, azonban a magyar lélek szárnyal, és élettel, történelemmel, szeretettel, hittel tölti meg az Istentől kapott hazát az összes benne élő számára és érdekében…

Ezt jelenti ma nekem Trianon: Egy barázdát sem – mindnyájunkért! S ha nem is élném meg, de tudom, hogy egyszer rádöbbennek erre a szent igazságra azok is, akik ma önmaguk ellenségeként minket, magyarokat tartanak ellenségnek, a mi iskoláinkat zárják be, a mi épületeinkben garázdálkodnak, ami hitünket akarják elvenni, a mi nyelvünk idegesíti őket… szerte a világon! Ám, ezzel saját Trianonjukat készítik elő…

Új hozzászólás