"A csecsemőket a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket"

HungaryFirst küldte be 2018. 06. 10., v - 12:26 időpontban

73 éve történt...

 

"A csecsemőket a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket"

 

Pozsonyligetfalu, vagy másként nevezve Ligetfalu 1946-ban Pozsonyhoz csatolt község, ma a főváros egyik városrésze Szlovákiában, a Kisalföld nyugati részén, a Duna jobb partján, Pozsony központjától délre, a szlovák–osztrák határon helyezkedik el. 

A középkortól fogva túlnyomórészt német lakosságú település volt, amely a 19. sz. folyamán előbb a pozsonyiak kedvelt kirándulóhelyévé, majd a 19–20. század fordulóján, az állandó vashíd (1890) és ipartelepeinek megépülését követően, Pozsony déli elővárosává vált, ami lakosságának megtöbbszöröződését, s nagyszámú magyar, majd Csehszlovák megalakulása után szlovák és cseh ipari munkásság beköltözését eredményezte.

1930-ban 14.164 lakosából már 7854 (55,4%) volt a szlovákok (és csehek), 3173 (22,4%) a németek és 2034 (14,4%) a magyarok száma. 1938–45 között Németországhoz tartozott, ekkor kapott városi rangját a második világháború után nem ismerték el és Pozsonyhoz csatolták.

A háború után német lakosait kitelepítették Németországba, magyar lakosságának egy részét pedig áttelepítették hazánkba, akik helyére bel- és külföldi szlovák telepesek költöztek. 1945–46-ban itt volt a szlovákiai, főleg a pozsonyi magyarok és németek legnagyobb internálótábora.

Történt itt valami...

A felvidéki magyarok és németek történelmének egyik legsötétebb, egyszersmind legkevésbé feltárt szakaszának feltérképezését néhány évvel ezelőtt Dunajszky Géza közíró Szabó Józseffel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsosával együtt kezdte el, viszonylag kevés rendelkezésükre álló dokumentum és korabeli tanúvallomások alapján. A többéves kutatás eredményeképpen az idén sikerült odáig jutni, hogy a hetvenhárom évvel ezelőtti tragédia helyszínén, a tömeges kivégzések áldozatainak egyik tömegsírja közelében emléktáblát tudtak avatni az ott legyilkoltak emlékére.

A település homorú háromszögben valójában két gyűjtőtábor létezett. Egy zártabb belső tábor és egy nyitottabb, amelybe a kitelepítésre szánt magyarokat gyűjtötték. A magyarokat a német lakosság által üresen hagyott portákon zsúfolták össze, és a pozsonyi városi testőrség katonái felügyelték őket. Ezt a feladatot 1945. június 20-ától a Csehszlovák Hadsereg 4. hadosztályának erre a határrészre kivezényelt pozsonyligetfalusi 17. gyalogezredének katonái vették át.

A katonák a Jelínek kaszárnyában voltak elszállásolva. (Ennek nagy része a mai Aupark bevásárlóközpont helyén állt, illetve még ma is látható egy része a mostani Dunaháti – Zadunajská – úton.) Azok a magyarok és németek, akiket a kihallgatások során „megbízhatatlanoknak” minősítettek, a nyitottabb táborból a zártabba kerültek. A zártabb tábor a Köpcsényi utcában a német megszállás idején létesített és szögesdrótokkal szigorúan körülkerített barakkokban volt.

Milan Olejník szlovák történész megállapítása szerint ezt a tábort a 17. gyalogezred 1. zászlóalja felügyelte, és 1945 augusztusában 2300 rabot őriztek itt borzalmas higiéniai körülmények közt, aminek következményeként rendszeresen tífuszjárvány, bél- és gyomorfertőzés pusztított a táborban. Ebben a zártabb táborban szolgált még az akkor 25 éves Bedřich Smetanán kívül – aki a katonai elhárítás helyi vezetője volt – Jozef Jančo és Eduard Kosmel is. Kosmel volt a magyar gyűjtőtábor parancsnoka, és katonai fokozatban a legmagasabb, főtörzsőrmesteri ranggal szolgálatot teljesítő tisztje.

"A csecsemőket a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket"

A gyilkos hármasból kiemelkedik Bedřich Smetana személye, aki csapatával együtt vonattal utazott Prágából Pozsonyba, és már útközben, 1945. június 18-áról 19-ére virradóra tömeggyilkosságot követett el. Ott volt Karol Pazúr százados mellett, aki a Přerov melletti Horní Mostěnice község határában, a Svéd-dűlőben 265 hazatérő Dobsina környéki kárpáti németet és magyart (120 nőt, 71 idősebb férfit, 74 csecsemőt és gyermeket) végeztetett ki.

Köztudott, hogy a hazatérők másik csoportja csak annak köszönhette a megmenekülését, hogy a 17. gyalogezred katonáinak elfogyott a lőszere, ezért Pazúr és Smetana parancsára a csoportot továbbküldték a ligetfalusi táborba, ám a vonat – megtagadva a parancsot – nem állt meg Pozsonyligetfalun, a mozdonyvezető áthajtott velük az akkor még Magyarországhoz tartozó Oroszvárra.

Dunajszky Géza a második világégést követő felvidéki tömeggyilkosságokat nemrégiben megjelent Arcok és sorsok című kötetében is érinti. Eddigi kutatásainak eredményeit egy összefoglaló írásban teszi közzé, amely minden bizonnyal hozzájárul az évtizedekig titkolt események jobb megismeréséhez.

A tömegmészárlásokról évtizedeken át tilos volt beszélni, a megmaradt szlovákiai magyarság is hallgatott róla. A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket. Boncoláskor kiderült, hogy a gyerekek zömét nem találták el halálosan. Nem haltak meg. Élve lettek eltemetve. Megfulladtak..

 

"A csecsemőket a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket"

 

(Források: 

Felvidék.ma, Múlt-kor, Adatban.sk)

Hozzászólások

Új hozzászólás