Az íráshasználat kezdetei

Varga Géza küldte be 2018. 06. 13., sze - 15:28 időpontban

A kutatás és az egyetemi oktatás indokolatlan visszafogottságának köszönhetően aligha van olyan tudományterület, amelyiken több téves nézet rögzült volna a köztudatban, mint az íráshasználat kezdetei témakörben. Az ebből következő változatos problémáknak se vége, se hossza. Az íráshasználat kezdeteiről nincs elterjedt és komolyan vehető magyarázat.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

1. ábra. Az acoma edény palástján a magyar hieroglif írás jeleivel elolvasható Ragyogó Jóma isten mondat ismétlődik, a százszámra található indián-magyar egyezésekre eddig nem volt magyarázat

 

Az írás eredeztetésének története csak egy problémajegyzék

 

A magyar wikipedia a következőket írja az írás eredetéről: "Úgy tartják, hogy az írás egyszerű ideogrammok rajzolásából alakult ki: például egy alma rajza jelölte az almát, és két láb lerajzolása mutathatja a járás vagy állás fogalmát. Ebből a kiindulásból azután a jelek elvontabbakká váltak, végül olyan szimbólumokká fejlődtek, amelyek látszólag nem kapcsolódnak az eredeti szimbólumhoz. Például a latin N betű valójában az egyiptomi hieroglifából ered, amely az n hangot jelöli, de a víz hullámait ábrázolja – ugyanis az egyiptomi nyelvben a víz szava csak egy mássalhangzóból (n) áll, és a kép idővel nemcsak a víz fogalmát, hanem az n hangot is jelölte." A kifejtett elv helyes, a latin N betű származására felhozott példa azonban csak egy a felmerülő lehetőségek közül. Nincs hasonló magyarázat a többi betű és a jelsorrend kialakulására, nem közismert az első kőkori jelkészletek (2. ábra) megszületését eredményező igény természete sem. A szerzők nem tudják megmondani, miért olyan amilyen a latinos ábécék jelsorrendje. Az idézett bekezdés elején a wikipedia szerkesztője is a következő kérést tette közzé: "Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul". Egyetértünk, mert az írás eredetének kérdése sem ebben a szócikkben, sem a tudományos irodalomban nincs kellőképpen tisztázva.

 

Várkonyi Nándor írja (1): "az írás első formája a képekben való írás, s hogy az ember vele együtt, kezdettől fogva jelképeket is teremt. Már a művelődés eléggé kezdeti fokain, a mozgékony nomád vadász- és pásztornépeknél gyakran találkozunk vele, azonban nem föltétlenül. Hogy a régibb, alacsonyabb kultúrában élő, de már képalkotó ember használta-e, hacsak jelképi formában is, valószínű (vö. totemképek). Az írás legkezdetibb formájának használatát, kialakulását tehát a nomád időkre tehetjük, noha ekkor még nem kényszerítő szükségként, inkább csak igény alakjában jelentkezett. Hogy valódi szükségletté váljék, ahhoz a társadalmi fejlődésnek magasabb fokra kell hágnia. Ezt a fokot már könnyebb megjelölnünk, mert vele kezdődik a történelmi idő. Kr. e. kb. a 4. évezredben tűnik fel, az úgynevezett magaskultúrák kezdőkorszakában." Az első jelrendszerek valóban képszerűek és a gyűjtögető meg vadászó népekhez köthetők (1. és 4. ábra). A (lovas)nomadizmus csak jóval később alakult ki, ám a sztyeppe gazdasági változatlansága elősegítette az ősvallás és a hozzá kötődő jelkészlet megmaradását. Az ősvallási tételek illusztrálására való igény azonban kényszerítő erejű lehetett, egyébként a természeti népek aligha vállalták volna a kősziklákon való megörökítés veszélyes és fáradságos munkáját (2. ábra).

 

 

Az íráshasználat kezdetei

2. ábra. A braziliai Ingá-kő magyar-azonos jelei

 

Hajnal István szerint (2): "Sajátságos dolog, hogy amíg az Európán kívüli kultúrák történetének kutatói azok írásbeliségének fokát tartják a legjellemzőbb vonásnak, addig a mi európai kultúránk vizsgálatánál ez a szempont szinte elesik. … A szociológia nyíltan hangoztatja ugyan, hogy a természetfok az íráshasználattal válik csak tulajdonképpeni értelemben vett kultúrfokká: de az írásnak, mint új érintkezési eszköznek a jelentőségét alig méltatja: hiányzik hozzá épp az európai fejlődésre vonatkozó történeti feldolgozás. Így következik az, hogy az írásnak, mint szociológiai fenoménnak, nincs eddig alapos tudományos feldolgozása. ... az írásbeliség szerepét tartjuk a történeti fejlődés megfigyelendő alapjának, s ... nem az oktatásügy fejlődését. Mert nem a kultúrjavak céltudatos átadása új generációk számára, tehát az oktatás, a lényeges: hanem ... az életet idővel minden apróságában kísérő és segítő elemi szervező funkció, az írás." A szerző a köztudomással egyezően lényeges kérdésnek tekinti az íráshasználat kezdetét és érezhetően elégedetlen az erről közkézen forgó képpel. Igazat kell adnunk neki.

 

A neten elérhető, több (maradjon a nevük említetlenül) szerző által is jegyzett A magyar irodalom filológiája című cikk így terjeszti a téveszmét: "Az írás és az olvasás történetének első nagy fordulópontja maga az írás kialakulása. Hogy ez pontosan milyen módon és mikor történt – nem tudjuk. Az első általunk ismert írások az i. e. IV. évezredből származnak: az ókori Egyiptomban használt hieroglifák és a Mezopotámiából ismert sumér ékírás. Ezek az írások – eltérően mai gyakorlatunktól – nem fonetikus írások voltak. ... A mai írásunkhoz hasonló fonetikus írás kialakulása az i. e. VIII. századra tehető. A görögök ekkor vették át a főníciai ábécét: míg azonban a főníciai ábécében csak a mássalhangzókat jelölték, a görögök a magánhangzókat is megkülönböztették."

 

Tekintsünk el attól, hogy a szerzőktől eltérően értékelném a fonetikus "hangrögzítő" és az alfabetikus "egyetlen hangot jelölő betűket használó" kifejezés használhatóságát. Ugyanis a sumer és az egyiptomi hieroglif írás fonetikus volt, mert a szójel is az. A szójel a szó hangalakját rögzíti, még ha esetenként pontatlanul is. Például a magyar szavak ragláncait egy szójel képtelen rögzíteni. Ezért kényszerültek az agglutináló nyelvű népek a betűírás kialakítására, miközben pl. a kínai megőrizte az eredeti szójeles gyakorlatot.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

3. ábra. A régi kínai jelek és a magyar jelkincs közötti egyezések táblázata, lévén az első kínai dinasztia, a Xia hun (Sze-Ma Csien szerint az utolsó Xia uralkodótól származnak a hunok - amiből következően ő maga is hun lehetett), a kínaiak a közös jelek jó részét a magyarul beszélő hunoktól is kaphatták

 

Cikkünk számára lényegesebb hiba ennél, hogy a szerzők megvonják az írás minősítést a sumer kort megelőző ismert jelrendszerektől (Mas d' Azil, Tepe Yahja, Tordos-Vincsa stb.) Ezeket nyilván azért nem tartják írásnak, mert nem tudják őket elolvasni. Tisztázatlan lehet számukra az írás fogalma is (a szakirodalom megosztott a tekintetben, hogy az írás a nyelvet, vagy a gondolatot rögzíti-e). Jól áll-e a Tudománynak a tudatlanságra alapozott érvelés?

 

 

Az íráshasználat kezdetei

4. ábra. A 15-20 ezer éves Mas d' Azil-i (Pireneusok) jelkészletben a székely írás 20 jelének formai párhuzama található meg, a Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűségszámításunk alapján ez a sok hasonlóság nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek rokonságának köszönhető

 

Megemlítik, hogy Szókratész szerint az írást Thot isten találta fel. Hozzátehetjük: egy föníciai monda az írást Tautosz ajándékának tekinti és Tautoszt általában Thottal azonosítják. Számunkra ez a hagyomány két ok miatt is fontos. Egyrészt arra kell felfigyelnünk, hogy isteni (azaz ősvallási) eredetűnek tartják a jeleket, másrészt arra is, hogy Thot neve a magyar tud, Tautosz neve pedig a magyar tudós, tátos szavakkal rokon. Mintha egy magyar táltostudós tanította volna írni-olvasni az egyiptomiakat valamikor az írás születésekor. Ráadásul a mítoszoknak ezt az értelmezési lehetőségét a székely írás elődjének, a magyar hieroglif írásnak a kapcsolatai alá is támasztják.

 

Amivel bele is csaptunk a lecsóba. Nem azért, mert a jelen cikkünk mondanivalója meghökkentő (hiszen hasonló bombasztikus ötletekkel gyakran találkozhat az olvasó), hanem mert - a végzett munkám alapján - ez a hír kellőképpen alá is támasztott. A jelen cikkben az 1970-ben elkezdett kutatás eredményét mutatom be, amelyről bővebb beszámoló olvasható a Magyar hieroglif írás c. kötetben (5. ábra).

 

 

Az íráshasználat kezdetei

5. ábra. A Magyar hieroglif írás c. kötet borítója

 

A magyar írás kezdete az írás kezdete

 

A magyar írástörténeti kutatás különleges helyzetet foglal el a világ írástörténeti kutatásában. Az írástudományról azt írja Ignace Gelb (3), hogy nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Hozzátehetjük: ilyen nagy kérdés többek között az amerikai indián és magyar jelek egyezése is, amiről a világ lényegében még nem szerzett tudomást. A világ írástörténészei úgy kerülik meg az indián népi jelkészlet és a magyar jelkészlet egyezésének kérdését, hogy sem az indiánok népi jelkészletéről, sem a magyar jelkincsről nem tudnak és nem mondanak szinte semmit.

 

A magyar írástörténet-kutatás ugyanezt nem teheti meg. A helyzetünk azért különleges, mert van egy - a dogmák és a prekoncepciók felrúgását igénylő - magyar ősírás. Ennek eredeztetésével a hazai akadémikus kutatás száz éve nem tud mit kezdeni, miközben a körön kívüliek (főleg a műszaki értelmiség képviselői) ontják a legkülönfélébb magyarázatokat. Ezek látszólag ellentmondanak egymásnak, holott csak a valóság különböző nézeteit mutatják be. Azaz van lehetőség ezen elméletek használható részleteinek egy átfogó elméletben való egyesítésére.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

6. ábra. A magyar és a Tordos-Vincsa kultúra jelkészletének egyezései

 

A magyar értelmiség az 1500-as években még hun írásnak nevezte a ma székely írásnak hívott ősírásunkat. Külföldön újabban (tévesen, mert ma is használt írásról van szó) old hungarian-ként is emlegetik. A török, osztrák, német és orosz megszállás évszázadai alatt működtetett magyar- és tudományellenes agymosás és kontraszelekció jórészt felülírta az értelmiség eredetileg hagyománytisztelő álláspontját. Az 1800-as évek második felében, a világosi fegyverletétel és Haynau vérengzése után jött divatba, hogy a magyarság nem lehet a hunok leszármazottja és minden kultúrkincsét (közte az írását is) idegenektől vette át. Ezt a szellemet szolgálva próbálták meg a székely írást az ótürk írásból, magát a székelységet pedig a törökségből származtatni. Az akadémikus "tudomány" ma is e prekoncepciót szolgálja, amikor nem hajlandó tudomásul venni, hogy a székely írásnak szó és mondatjelei is vannak - bár ezekről Veit Gailel megbízható híradással szolgál. Azt is tagadják (a Nemetz Tibor matematikussal végzett valószínűségszámításunk eredménye ellenére véletlen egyezéssel magyarázzák), hogy a székely jelek párhuzamai szó- és mondatjelek formájában megtalálhatók az egész magyar nyelvterületen sőt azon túl is. A népi, uralmi és vallási jelhasználatban ugyanis (a fazekasok, az épületek, a hímes tojások, festett ládák, címerek és régi templomok jelei között) a székely írás jeleinek párhuzamait azonosítottam.

 

 

Az íráshasználat kezdeteiAz íráshasználat kezdetei

7. ábra. A székely írásjelek, a magyar népi hieroglifák és a hettita (újabban luviai) hieroglif írás jeleinek egyezései

 

Az utóbbi évtizedekben végzett hazai írástörténeti kutatás nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar jelek párhuzamai már a kőkorban megtalálhatók a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. A Nemetz Tiborral végzett valószínűségszámításunknak köszönhetően azt is tudjuk, hogy e hasonlóságok a jelkészletek rokonságából fakadnak. E felismerések hasznosítása nélkül az írás tudományos igényű eredeztetése nem lehetséges.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

8. ábra. A hettita (újabban luviai) hieroglif írás "nagy" szójele (balra) és "ni" szótagjele (középen), valamint a székely írás "n" betűje (jobbra - ezzel azonos az ótürk "n" betű is), e jelsorozat azt bizonyítja, hogy a magyar hieroglif írás (a magyarul beszélő hunok) nagy szójeléből az akrofónia során szabályosan kialakulhatott a magyar és az ótürk "n" rovásbetű, egy nem is létező ótürk ulu "nagy" szójelből azonban nem (mert abból csak egy ótürk "u" betű alakulhatott volna ki)

 

A gyakran nyelvész (sőt turkológus) szerzők felületes és módszertelen eljárásának bizonyítéka az is, hogy az eltelt több mint száz év nem volt elegendő az akadémikus prekoncepció (a székely írás ótürk eredeztetésének) bizonyítására. Sohasem volt több kóbor ötletnél, az előterjesztőik szegénységi bizonyítványánál. Az ótürk eredeztetés bizonyítását komolyan meg sem kísérelték. Az akadémikus "tudomány" jelzőosztogatásban jeleskedő nagyságai ma sem képesek épkézláb magyarázatra, sem az ótürk, sem bármilyen más írásból.

 

Az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk (4) után a legismertebb akadémikus kutatók, pl. Róna-Tas András (5) és Sándor Klára (6) ismerték be, hogy a székely rovásírás eredete a számukra rejtély. A nyelvész, régész és történész szakmának ez a totális kudarca megnyitotta a lehetőséget a pontosságra és becsületre tanított, nyelvészeti dogmák által nem korlátozott műszaki értelmiség előtt, sőt a kötelességünkké is vált a székely írás eredetkérdésének megválaszolása.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

9. ábra. Ez a kötet kényszerítette ki a száz éven át a székely írás ótürk eredetéről hangoztatott akadémikus téveszme "nagyok" általi elvetését, a benne közzétett valószínűségszámításról azonban továbbra sem beszélnek a szerzők, mert az lehetetlenné teszi a prekoncepcióik komolyan vételét

 

Miközben az akadémikus "tudomány" dermedten áll a számára (a prekoncepciói szorítása miatt) megoldhatatlan feladvány előtt, a körön kívüli írástörténészek a legváltozatosabb ötletekkel álltak elő. Alig akad olyan klasszikus írás, amelyik ne került volna gyanúba az írás átadójaként. Minden szerző az általa kutatott klasszikus írásból származtatta a székely írást. Így merült fel többek között az ótürk, a sumer, a kínai, vagy legújabban a krétai hieroglif írás is. Kevésbé ismert tény, hogy a székely írást 20-49 formailag közös jel kapcsolja a fentebb említett Mas d' Azil-i, Tepe Yahja-i, Tordos-Vincsa stb. jelrendszerekhez, sőt az amerikai indiánok népi jelkészletéhez is.

 

 

Az íráshasználat kezdetei

10. ábra. Az amerikai indiánok népi jelkészletének néhány, magyar jelekkel azonosítható elemi jele

 

Csodának tűnik, valójában a hun-magyar történelem sajátosságaiból következik ősírásunknak a mai napig való fennmaradása és használata. Véle kapcsolatban azért alakult ki az eredeztetési ötletek elképesztő kavalkádja, mert a székely írást mindegyik írás- és jelrendszerhez ténylegesen létező rokonságszerű kapcsolatok fűzik. Ez a kiterjedt kapcsolatrendszer újszerű megközelítést kívánt.

 

Visszakanyarodva a Magyar hieroglif írás c. kötethez, ennek lényege az alábbi állításokban foglalható össze:

- Az íráshasználat kezdetei a kőkorba (megközelítően az 50000 évvel ezelőtti Közel-keletre) nyúlnak vissza. Ekkor és itt alakulhatott ki természetes írásfejlődéssel az első írás mintegy 20-50 jele.

- A legkorábbi írást nem az állam és a könyvelés, hanem a vallás igényei hívták életre. Minden vallás három dologból áll: elméletből, szertartásból és jelképekből. A kőkori ősvallás jelképei maradtak fent napjainkig a székely írásban és a székely jelek világszerte megtalálható párhuzamaiban.

- Az ismert írás- és jelrendszerek (kis számú kivételtől eltekintve) monogenezis útján keletkeztek és legkorábbi kezdeményeik még a kőkorban a Homo sapiens sapiens első hordáinak a Közel-Keletről történt szétvándorlásával eljutottak Eurázsia és Amerika számos területére.

- Ez a kőkori ősírás egyszótagos szójeleket használt és a jelkészlet szűkössége miatt nem lett volna alkalmas a Háború és béke lejegyzésére. Csupán az ősvallás rövid elméleti tételeit illusztrálta néhány elolvasható, képszerű szó- és mondatjellel. Erre a célra született és évtízezredekig nem is volt alkalmas másra.

- A különböző írásokban meglévő hasonló jelek többsége ennek a kőkori ősírásnak a maradványa és megtalálhatók a ma is használt székely írásban, amit a magyarok a hun őseiktől örököltek.

 

Kritikusaimnak

 

A jelen kötetben olvasható tézisek nagyjából mindennel ellenkeznek, amit tanult pályatársaim könyveiben olvasni lehet vagy amit manapság az egyetemeken tanítanak a székely írás és általában az írás eredetéről, a magyar nyelv- és őstörténetről. Azért mertem mégis leírni őket, mert közel 50 évnyi kutatás után nem maradt más lehetőségem. A feltáruló összefüggéseket aligha lehet – a lényegük meghamisítása nélkül – alapvetően másként előadni.

 

Új, izgalmas kutatási feladatok sora bontakozik ki a kötet lapjain, amely száz évre való aprómunkát jelenthet a kíváncsi utódoknak. Ezeken az oldalakon éppen csak felmutathattam a magyar–indián, magyar–sumer, magyar–kínai stb. párhuzamokat s a lehetséges magyarázat irányát. Azt kell feltételeznem, hogy a felmerülő részletkérdések megválaszolására a vonatkozó szakterületek tanult képviselői lesznek majd képesek. Azonban – hiába lehetne felkent szakértőkkel Dunát rekeszteni – mégsem általuk lép előre az írástudomány. (7)

 

Nem minden derű nélkül olvasom Sántha Attila írását (8) a Csíki székely krónikáról kialakult vitában, ahol a krónika értékeléséhez szükségesnek látszó szakismereteket sorolja Botár István kifogására válaszolván. (9) Ismerni kellene az ógörögöt – írja –, de még inkább a bizánci görögöt. Elengedhetetlenül fontos, hogy a szláv nyelvészetben is otthon legyünk. Ugyanígy jó lenne legalább a konyítás szintjén érteni az adige-kabard nyelvhez is, mely Szentkatolnai Bálint Gábor szerint a kérdés megoldásának a kulcsa. E mellett jó lenne fölényesen ismerni a székely nyelvjárásokat is. Úgyhogy biztos – legyint végül Sántha Attila – nem én vagyok az, akire a székely kutatók vártak – ám azt látom, szétnézve a prérin, hogy ilyen állat nincs es.

 

Nos, ezt a könyvet sem régész, nyelvész vagy történész írta – akinek Botár István és elvbaráti köre esetleg megengedné a témával való foglalkozást. Azonban az általuk elképzelt állat hiába rendelkezne a szükséges képzettséggel; ha nem szánja rá életét az adott szakterület megismerésére, a kérdés mégsem jut el a megoldáshoz.

 

A világforradalom jelenlegi állása mellett az olvasónak és a Tudománynak is be kell érnie ezzel a kötettel s a benne foglalt megállapításokkal – vagy írhat jobbat az, akinek más a véleménye.

Az olvasónak azonban mindez egy meghökkentő ellentmondást jelent. Olvasott egy csomó, hajmeresztő állítást a kötetben, amelyekről el kellene döntenie, hogy felfedezésnek vagy valami másnak tekintse-e őket – de nincs negyven éve a töprengésre.

 

Természetes, hogy e kérdésre csak a szükséges idővel és tárgyismerettel rendelkező kreativ bíráló képes jól válaszolni. Amint az is magától értetődő, hogy mindháromnak szűkében vagyunk. Az utolsónál maradva: Veres Péter szerint a kutatóknak is csak 4%-a kreatív.

 

Aligha tudok mást ajánlani annak az olvasónak, aki – elolvasván a könyvemet – a fejét ingatja, mint amit Ecsedy Ildikó sinológus is javasolt, amikor egyik művének nehezen emészthető voltára panaszkodtam: „Nincs kifogásom az ellen, ha másodszor vagy harmadszor is elolvassák a könyvemet.”

 

A Magyar hieroglif írás c. kötet összefoglalója

 

E kötet a magyar hieroglif írást mutatja be, amelyről eddig nem sokat tudott az írástudomány. A hieroglifikus írásrendszer felismeréséhez a székely írás eredetének közel öt évtizedes kutatása: írástani, történeti, nyelvi, régészeti, építészeti, genetikai, matematikai, mitológiai adatok és megfontolások vezettek el.

 

A székely írást ma alfabetikusnak tekintik és betűző módon használják, bár évszázadok óta ismert, hogy vannak többhangértékű jelei is. E szó- és mondatjelek az írásunk előző, hieroglifikus használati módjának maradványai. A hieroglifák és párhuzamaik napjainkig megtalálhatók a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, a régészeti leleteken meg a klasszikus ókori írások jelei között is.

 

A magyar hieroglif írás jelkészlete kb. 50 000 évvel ezelőtt alakult ki a Közel-Keleten. Mintegy 20-50 jelét az onnan szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok vitték magukkal Eurázsia és Amerika távoli tájaira. Az ősvallás igényeinek kielégítésére szolgált; jelkészlete a vallási jellegű használatnak köszönhetően maradt fent és lett a későbbi írások alapja. A kötet külön szócikkeket szentel 41 magyar hieroglifa, a legfontosabb írásrendszerekkel meglévő kapcsolatuk és a hieroglifikus írás sajátosságainak bemutatására. Feltárul a jelek képi tartalma és az akrofónia folyamata is.

 

Az új adatok segítségével néhány kőkori szöveg érthetővé és olvashatóvá vált. A hieroglifikus írást egy magyarral rokon ősnyelv számára alkották meg, amely azonos lehet a Bibliában említett, a nyelvek összezavarodása előtt használt nyelvvel. Az írástörténeti összefüggések alátámasztják Götz László, Mario Alinei, Otto von Sadovszky, Csőke Sándor, Juhász Zoltán és mások felismeréseit a távoli kultúrák magyarral való rokonságáról.

 

Az írástani és nyelvi jellemzők – társulva a pentatóniával meg a piramisépítést eredményező hegykultusszal – egyetlen centrumból kiindulva terjedtek el a világ távoli tájain, még a kőkorban. Ugyanannak az etnokulturális folyamatnak a különböző elemei, az emberi civilizáció alapkövei ezek.

 

Hieroglifikus írásemlékeink tanúsága szerint a magyarok a hunok utódai, jelhasználatuk egykor közös volt a sztyeppi és más népekkel.

 

Summary

 

This volume introduces the Hungarian hieroglyph writing, which Epigraphy has not known much about thus far. Four decades of research on the Szekler writing, which includes paleographic, historic, linguistic, archaeological, architectural, genetic, mathematical, mythological data, and cogitation have led to the discovery of the hieroglyphic writing system.

 

Today the Szekler writing is considered alphabetical and used so although it has been known for centuries that it has multiliteral symbols, too. These word and sentence symbols are remains of the previous, hieroglyphic mode of writing. The hieroglyphs and their parallels can be found even today in the use of folk, dominion, religious signs, in archaeological evidence, and even among the symbols of classic antique writings.

 

The symbol set of the Hungarian hieroglyph writing evolved about 50000 years ago in the Middle-East. From there, migrating homo sapiens sapiens groups carried about 20-50 of its symbols to distant regions of Eurasia and America. It served the needs of the ancient religion; its set of symbols survived and became the foundation of later writings thanks to its religious use.

 

This volume dedicates a separate article for the demonstration of 41 Hungarian hieroglyphs, their connection to the most important writing systems, and the peculiarity of hieroglyphic writing. The pictorial content of the symbols and the process of acrophony are revealed.

 

Some Stone Age texts have become understandable and readable with the help of new data. The hieroglyphic writing was created for an ancient language relative to Hungarian, which might be identical to the one antedating the confusion of tongues mentioned in the Bible. The epigraphic correspondences confirm the findings of Götz László, Mario Alinei, Otto von Sadovszky, Csőke Sándor and others about the relationship of distant cultures.

 

The epigraphic and lingual attributes – partnering with pentatony and the mountain cult eventuating the building of pyramids – have spread from one center to distant regions of the Earth while in the Stone Age. These are the various elements of the same ethnocultural process and cornerstones of human civilization.

 

According to the testimony of the Hungarian hieroglyphic relics, the Hungarians are the Huns’ descendants; their script had once been common with those of the Steppe and other people. (Fordította: Varga Endre Szabolcs, Arjun Sabharval és Zombori Lajos)

 

Jegyzetek

 

(1) Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története, 24. oldal.

(2) Hajnal István: Írásbeliség és fejlődés, Replika, 30. szám.

(3) I. J. Gelb: A study of Writing.

(4) Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.

(5) Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest, 1996.

(6) Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996., 1-2. füzet.

(7) Ismételten tapasztalnom kellett, hogy a sinológus, egyiptológus, sumerológus, néprajzos stb. szakember sem tudott segíteni; mert magyar létére nem ismerte eléggé a magyar jeleket; mert a gondolkodását gúzsba kötötte a komolyan vehető tudományos megalapozást nélkülöző akadémikus nyájszellem.

(8) Sántha Attila: Hamisítvány-e a Csíki székely krónika? A fejezet címe: Zandirhámné savanyúvizében.

(9) Botár István ugyanis azt kéri számon rajta, hogy miért nem szakértője a klasszikus és a középkori latinnak meg az ómagyar nyelvnek.

 

Varga Géza

Új hozzászólás

You must have Javascript enabled to use this form.