Idézetek Orbán Viktortól a magyarok eredetéről és rokonságáról

HungaryFirst küldte be 2018. 06. 27., sze - 12:54 időpontban

A magyar miniszterelnök többször mondott már érdekeseket eredetünkel kapcsolatban. Beszélt már több esetben is a magyarság származásáról, osztotta meg itt-ott gondolatmorzsáit. Ezek mind egy irányba mutatnak, a magyarok a hunoktól és személyesen Attila nagykirálytól eredeztethető kiválasztottságára utalnak.

Az ázsiai vonatra Orbán Viktor először 2010 őszén, az első kínai utazásán szállt fel. A sanghaji világkiállítás zárónapján mondott beszédében a magyarok ázsiai gyökereiről értekezett. Ez még nem gond, az viszont kérdéses, hogy:

 

Az viszont már inkább meghökkentette a csak kicsit is tájékozottabbakat, hogy a miniszterelnök szerint

"Hungary országnév a hunok földjére utal"

 Ezt követően Orbán rajta maradt a hun-vonalon:  már Dél-Koreában is arról beszélt, hogy 

"a hunok mi volnánk, vagy legalábbis mi is"

 Eközben a szaktudományok művelői egyértelműen elutasítják a hun-magyar rokonságot. Például a Történelemtanárok Egyesületének honlapján:

 

Orbán és a török miniszterelnök budapesti találkozójuk után többször is kijelentették:

"Attila unokái vagyunk"

Az most mellékszál, hogy ez a törökökre sem igaz, valamint, hogy Orbánnak már el sem kell utaznia Ázsiába ahhoz, hogy ragaszkodjon a folklorisztikus ökörségeinkhez, de a Jobbik ezen felbuzdúlva a szemére vetette, hogy csak az Ő gondolataikat ismételte meg...

A Fidesz álláspontja amúgy meglehetősen homályos nyelvrokonság ügyében is.

 

Ha elfogadjuk Orbán állítását a nyelvrokonságról vallott nézeteiről, akkor a kazahsztáni mondatai kulturális vagy genetikai rokonságot valószínűsítenek.

"Amikor Brüsszelbe megyünk, nincsenek ott rokonaink. De amikor Kazahsztánba megyünk, akkor rokonokat, közeli embereket találunk. (...) Ez egy meglehetősen furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell mennie ahhoz, hogy otthon érezze magát."

 Ennek azért már volt némi előzménye: az ezt megelőző évben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter értekezett.

"az 1500 éves múltra visszatekintő kazah-magyar barátságról és rokonságról"

 amitől azért égnek állhatott a történészek haja, tekintve, hogy a kazahok mint nép, csak a középkor vége óta, kevesebb mint 600 éve léteznek. És mivel 1500 éve még valószínűleg a magyar sem volt önálló etnikum (Szabir törzsekben, kötelékekben éltünk ezen időkben), Fazekas talán szintén a hun rokonságra gondolhatott.

Az eddigiekből akár az is következhetne, hogy a dolognak diplomáciai magyarázata van:

  • ha Orbán vagy minisztere Helsinkiben jár, akkor finnugor,
  • ha bárhol Ázsiában, vagy ázsiait fogad, akkor hun eredetű, kazah-rokon.

 

De ebben az esetben vajon mivel indokolható, hogy négy éve, Budapesten, ázsiai diplomaták nélkül is 

 "félázsiai származékoknak"

 nevez minket:

 

Tisztelt Miniszterelnök úr, véleményünk szerint itt az idő, hogy a magyar történelmet a helyére tegyük. Eljött az idő, hogy mindezt elkezdjük kezelni!

"Örömmel" olvastuk, majd adtuk hírül lapunk oldalán is, hogy a Magyar Tudományom Akadémia (MTA) keserves kínok között eljutott addig, hogy közleményben kiadta, nem vagyunk finnugor eredetűek, csak a nyelvünk! Hasalás és megdöbbenés fogadta mindezt részünkről..., hiszen TUDJUK, ha valami, akkor pont a nyelvünk nem Finnugor! Amennyiben valaki is olvasta Táncsics Mihály  bármelyik művét, az soha sem fog elhinni egy ekkora órbitális baromságot! Kérm szépen, tessék már kicsit gondolkodi...

Idézetek Orbán Viktortól a magyarok eredetéről és rokonságáról
Ahogyan azt a fotó is illusztrálja, ITT AZ IDŐ!

 

Új hozzászólás