"Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!"

HungaryFirst küldte be 2018. 06. 30., szo - 13:07 időpontban

Amit, valahogy elfelejtettek tanítani...

 

"Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!"

 

Mily furcsa, hogy míg a 933-as merseburgi ütközetet vagy a 955-ben való augsburgi csatát - melyeket csalfa módon a magyarság legnagyobb vereségének mondanak - még kicsiny gyermekkorunkban üstökünkbe verik, addig megfeledkeznek egyetlen szót is ejteni, mondjuk a 954-es győztes „kalandozásunkról”.

„Kalandozás”

A szó, amely őseink hadjárataira ismeretlen fogalom volt egészen a XIX- századig. A katonai és politikai szövetségeink megcsúfolása ez a szó, amely magyar ember szájába nem való. Mindazonáltal az alábbi írásból az is ki fog derülni, hogy az előre megszervezett, stratégiai és hadi vállalkozásaink még ezeken a jeles szempontokon is túlmutatnak…

Munkámhoz Padányi Viktor (1906-1963) történészeti munkáját hívjuk segítségül, melynek forrásanyaga mind magyar, mind külhoni hivatkozások és adatok sokaságát használja fel kiváló dolgozatához:

A magyar hadak 954 tavaszán indultak meg az őket támogató bolgár és besenyő harcosokkal. Főseregükhöz csatlakozott Boleszláv cseh herceg, uszkve négyezer harcosával. A kontingens lélekszáma 35 ezer főre rúgott, hozzávetőlegesen annyira, amely létszámmal atyáik vették fel a harcot egykoron Pozsony mellett, majd ötven esztendővel előbb.

A félelmetes sereget Bulcsú horka és Lehel törzsfő vezette (mindketten keresztények), céljuk Arnulf bajor herceg (Bulcsú horka nővérének férje), Vörös Konrád és Ludolf sváb herceg megsegítése a központi uralomra törő „Nagy” Ottó német király (későbbi német-római császár) és hűbéresei ellen.

A magyarok serege elébb a szövetséges bajor és sváb tartományokon vonultak keresztül-általuk támogatva- majd a Rajna vonaláig a frankok három-Ottóval szövetséges- grófságát dúlja fel. A folyón átkelvén, Lotharingiában Brúnó hadát semmisítik meg és adják vissza Vörös Konrádnak jogos jussát; Lotharingiát.

Ezt követően Köln és Maastricht területeinek elfoglalása után Brabantba (mai Belgium), Lobbesben mutatják meg a magyarok a fajtájuk vitézségét, hogy a későbbiekben Cambray városát ostromolhassák. Az égi Hadúr, - kit az újhitűek Istennek mondanak - 945. évében, a szelek havának hatodik napján Bulcsú horka félelmetes hadai a frankföldi Cambray város alá érkeztek. Innen Észak-Franciaországba, Burgundiába térnek, amelyet árulásukért méltóképpen megbüntetnek. A Riviérán át Itália földjére mennek a bátrak és napokon belül Friult, Veronát, Aquielát hódoltatták meg a magyar fegyverek előtt.

„A magyarok egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradt résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak a fegyverek közé, s legyőzni is csak nagy veszteségek árán lehetett őket. Magyarjaink készek voltak inkább meghalni a csatában, mint diadalt elveszíteni.” (Anonymus)

Miután politikai és hadi céljaikat elérték a szövetségesek, úgy hét hónap után, ötezer kilométert maguk mögött hagyva - öt folyót átlépve; Enns, Rajna, Rhone, kétszer a Pó- tértek haza Hunniába a dicső magyarok…

A hadjárat, melyet „kalandozásnak”, „rablásnak” mondanak a maiak, a valóságban a két sógor; Bulcsú horka és Arnulf herceg szövetsége és akarata volt, amellett, hogy koruknak legnagyobb haditettét vitték végre.

Szóval akkor Bulcsú vezér keresztény volt, és az egyik legerősebb keresztény király sógora?

Igen, de még húsz esztendőt hozzátéve az időhöz:

„Magyarországon a lakosság nagyobbik része keresztény”-írta papírra 974-ben Piligrim püspök. Pedig a vastag lexikonok másról beszélnek: „974-ben a magyarok még pogányok, akiket majd a későbbi Szent István király térít meg Rómának…”

Ugye, mennyi és mennyi kérdés maradt még bennünk?

Bízzunk abban, hogy rövidesen eljön az idő, amikor a teljes igazság kiderül!
Mert az igazságot és az időt nem lehet megállítani.

Így legyen!

Zetényi Csukás Ferenc

Új hozzászólás