Szőnyi Ferenc idén is meghódította a Himaláját

HungaryFirst küldte be 2018. 06. 30., szo - 13:45 időpontban

Június 18-án rajtolt a Hell Race, a Himalája hágóin átvezető 480 kilométeres ultraverseny – tavaly Szőnyi Ferenc 113:13:29 órás teljesítéssel nyerte meg az extrém viadalt. Embert próbáló, hatalmas, öt napon át zajló kihívás – a világ legkeményebb ultrafutóversenye a Hell Race.

Tavaly Szőnyi Ferenc egyedüliként tudta teljesíteni a 480 kilométeres távot, két kihívója, a francia Guillaume Arthus és az indiai Bhupendra Singh Rajput kénytelen volt feladni a Manali és Leh között zajló versenyt – előbbi térdsérülés miatt már az első napon, utóbbi 290 kilométer megtétele után szállt ki.

Ismét megnyerte a világ legkeményebb futóversenyét a komáromi Szőnyi Ferenc.

A 480 kilométeres táv igazán gyötrő, hát még a Himalájában. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy mindjárt az első etapon 2245 méteres szintkülönbséget kellett legyőznie röpke 50 kilométer alatt, még félelmetesebb belegondolni, milyen lehetett ez a verseny.

 

Szőnyi Ferenc idén is meghódította a Himaláját

 

Sok esetben nem a klasszikus futóidő volt, hanem lényegesen hidegebb, szelesebb, olykor pedig forróság.

Itt van még egy alaposabb leírás, min kellett átmenniük a résztvevőknek?

  • 1. Manaliból–Rohtang La: 49.1 km (szint: + 2245 m)
  • 2. Rohtang La–Keylong: 70.9 km (+1510 m)
  • 3. Keylong–Zingzing Bar: 52 km (+1822 m)
  • 4. Zingzing Bar–Baralacha La–Sarchu: 68.8 km (+790 m)
  • 5. Brandy Nallah–Ghata Loops–Nakee La–Lachulung La–Pang: 54 km (+1048 m)
  • 6. Pang–Morey Plains–Debring: 52 km (+550 m)
  • 7. Debring–Tanglang La–Upshi: 74.6 km (+ 579 m)
  • 8. Upshi–Leh (Shanti Stupa): 59 km (+762 m)

Szőnyin kívül ezúttal még hárman - két indiai és egy francia - indultak, de egyikük sem bírta végig, feladták menet közben.

Az 54 éves versenyző ezúttal is teljesítette a két ötezer méter feletti hágót, a cél egyébként 3500 méter magasan volt. 108 óra, 52 perc és 29 másodperc került a neve mellé, ez mostantól egyben a rekord is. A célba érkezését így örökítették meg:

 

 

Források: Index.huCsupasport.hu)

Új hozzászólás