Kún László király vérének ontása

HungaryFirst küldte be 2018. 07. 11., sze - 07:14 időpontban

-1290. július 10-én, 728 esztendeje történt-

Kún László király vérének ontása

 

Az öreg Kotogu nagyokat kortyolt a csobolyóból, majd megtörölte az ingujjával vizes szakállát. Szemei a messzi távolt kutatták, egészen a végtelen rónán át. Barna arcán szelíd mosoly futott végig, ahogyan regéjébe újvást belekezdett…

Régen volt, kicsi gyermek vagyok az izsáki-orgoványi ugaron…

Körösszeg alatt táborozott a kunok serege s a látóhatárig elnézve sem ért véget a sokaságuk ereje. Az összes kunok hadinépe gyülekezett ott, hogy a félig kun, félig magyar királyukkal az élen visszaállítsák Atilla országát. A kun vezérek: Árbóc, Kemence, Alpra törzseiknek összes kardforgató férfinépe a szabadgyűlésre, a SZER-re érkezett.

Vérrel írott ígéretük volt és esküjük a kettévágott kutyára, hogy kiegyeznek a nagy hegyen túli kánnal, Oldamurral, majd a tatár fejedelemmel és a pusztai népek újból egy akolba tereltetnek. Maguk fölé helyezték László királyt, hogy vezesse őket, legyen a pásztoruk az áruló Nyugat ellenében. Hitük erős volt, mert a Turul-dinasztia fiának és Szejhan kun kán lányának frigyéből fakadt Kun László fogadalmat tett a Magyarhont fogva tartó német-római kereszt elleni harcra.

A kun férfiak a várat nézték, miközben lovaikat táncoltatták; vérre, zsákmányra áhítoztak és derék vitézségük kipróbálására. Régóta várták már ezt a napot, hogy az ő vérükből való László ledobja végre a hamissá lett kereszténységet és egyesítse a pusztai népet.

Elnézve szilajságukat, nem egy színmagyar harcos „vére gyűlt meg” az íjfeszítők szabad fiainak láttán. Érezték a puszta szagát, azt a már elfelejteni vélt kesernyés illatot, melyek kísértetiesen visszaidézték a hajdan volt ősmagyarságot. 300 évvel ezelőtti önmagukat látták a magyarok a vadakban, és a barbárnak mondott hadinépségben.

Hej pedig sok kunnak a nyakában ott volt a kereszt, a római pányva helyett!

A kunok jellegzetesen kreol bőrű, ferdeszemű, sötét hajú, szép küllemű népek voltak, mind a nők, mind a férfiak. A szikrázó tekintetükben és kemény kézszorításukban ott volt a pusztai ember hite, ereje és szabadság vágya. Olyanok voltak, mint valaha voltak a magyarok:
Nomádok, büszkék és szabadok!

A szavukat is - nagy oda figyeléssel, de értették jórészt - s bizony a kunok vonásaikban saját ábrázatukat is felfedezték. Jól tartja a mondás: „Nem a köntös teszi a papot!”- hiszen inkább Jazidnak, mintsem az új Úrnak tetsző gondolatok ébredtek Árpád késői unokáiban:

Lóra szállni! Tegezt duzzasztani és bizony elpáholni jól a csuhásokat és galád bérenceiket!

Nem tudták szegények, hogy közben felettük már minden eldöntetett…

„Esküszöm, hogy a keresztény hitet megtartom, a pápai legátus térítését minden erőmmel segíteni fogom. Fogadom, hogy a kunokat egészében megtéríttetem, és ha ellenkeznének, úgy ellenük a kereszt nevében megyek! Királyi hitemre esküszöm, hogy a kunokat állandó lakásra és keresztségre kényszerítem és ősi szokásaik, öltözetük, hajviseletük elhagyására bírom!”- így vallott új hitet a pápai legátus és a magyar főurak előtt a jó Kun László király, s árulta el a kunoknak adott szavát.

Borsa Kopasz vitte hírül a kunoknak Kun László király árulását, akik közül Törtel, Árbóc és Kemence vezérek azonnal vérbosszút vettek a királyon, hogy utána őket gyilkolja le a királyi testőrség.

A halál napján a testvér, testvért ölt!

Magyar a kunnak, a kun a magyarnak vette el életét. Az ég, mintha csak erre várt volna, halk eső esett le hónapok után.

Siratta a puszta őket, siratta Atilla fiait és annak országát.

1290. júliusán…

Itt, a rövidre vett, de erős tanulságokon nyugvó történet után századjára is elmondom:

A történelem ismerete leginkább arra szolgál, hogy a múltunkból tanulhassunk és hasznát vegyük az őseink által megtanult, megtapasztalt tudásnak és az estleges hibáknak.
A múltból tanulni kell, és lehet is! 
Nem folyton visszanézni és siránkozni, hanem példákat venni a történelemből és megfogadni azt. S, ha ezzel megvolnánk, úgy forduljunk a jövő felé és kezdjünk el végre cselekedni! Már mondtam: a múlt nem ad kenyeret, csak tartást és hitet s nekünk nagy szükségünk van rá.

Rajta hát magyar! Rajta hát kun, székely, besenyő, palóc és jász! Rajta hát, minden tisztességes magyarrá lett nemzetség!

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás