Magyarságból jeles: egy örök élmény a magyar fiatalok számára

HungaryFirst küldte be 2018. 07. 20., p - 10:52 időpontban
Magyarságból jeles: egy örök élmény a magyar fiatalok számára

Ausztráliából, Brazíliából és Kanadából is érkeznek a kárpát-medencei magyar programokra az anyaországtól távol élő magyar családok gyermekei. Tizenhat tematikus tábor keretében mintegy ezer, a diaszpórából érkező diák vehet részt idén különböző programokon Magyarországon és az elcsatolt területeken.

Ezt közölte Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség külhoni magyar diákok számára szervezett néptánctáborának megnyitóján. 

Hozzátette, kétszáz résztvevőjével a sátoraljaújhelyi a szövetség diaszpóra-programjának legnagyobb tábora. 

"Ez egyben a legmagyarabb tábor is abból a szempontból, hogy akik a népzenét, a néptáncot választják, még közelebb érzik magukhoz a magyar kultúrát, a magyar nemzetet" 

Kiemelte, külön öröm, hogy akik eljöttek a táborba, lakóhelyükön is tevékeny tagjai a magyar közösségeknek.

A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja tavaly indult el kísérleti jelleggel, és idén is sikerült forrást találni a tervezett programok megrendezésére. Reményei szerint a program jövőre is folytatódhat a magyar kormány támogatásával.

Szilágyi Péter hangsúlyozta, a kormány számára nagyon fontos, hogy kapcsolatot teremtsen és ápoljon a diaszpórában élő fiatalokkal, valamint a közösségekkel. Ezért is küldenek a Kőrösi Csoma Sándor program segítségével ösztöndíjjal mások mellett például cserkészeket, néptáncosokat olyan közösségekbe, ahol szükség van rájuk. Ez a program is a diaszpóra és a magyarság kapcsolatát erősíti - közölte. 

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke úgy fogalmazott: reményei szerint a tartalmasnak ígérkező hét végére a tábor résztvevőiben jelentősen erősödik az összetartozás-tudat, a kötődés az anyaországhoz, amely mindannyiuké, éljenek bárhol a világon. Hozzátette: a tábor résztvevői Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, valamint Nyugat-Európa több országából érkeztek.

Forrás: 15millio.blogstar.hu

Új hozzászólás