A Szentszék magyarellenes a politikája

Stoffán György küldte be 2018. 10. 06., szo - 19:30 időpontban

Meg nem erősített diplomáciai források szerint, Bergoglio érsek 2019 májusában látogatást tesz Bukarestben. Megismétlődik tehát, a II. János Pál idején történt, máig feldolgozatlan lelki tragédia, amelyet a székely nemzet, és a partiumi magyar katolikusság azóta sem tudott a feldolgozni. A pápa ugyanis akkor, a meghívás és a vatikáni ígéret ellenére, nem látogatta meg az elnyomatásban is hűséges, kisebbségben élő magyarokat. Politikai okokból nem ment el sem Gyulaferhérvárra, sem Csíksomlyóba. 2019-ben ugyanez várható… noha a látogatás várható idején tartják a csíksomlyói búcsút, amely az 1400-as évektől kezdve létezik, s amelyen félmillió magyar és székely vesz részt évtizedek óta… Igaz, a szentszéki diplomácia kisujját sem mozdította a marosvásárhelyi és a nagyváradi katolikus iskola érdekében sem. A nuncius pedig arcátlan megjegyzést tett mintegy a román tárgyalófél szimpátiáját elnyerendő... Csak remélni lehet ezek után, hogy a Szentszék magyar érseket fog kinevezni Nm. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr hivatali idejének kötelező befejezése után is. Hiszen az éceszgéberek Bukarestben vannak… és 2019-ben őket látogatja meg Róma püspöke…

Amikor a kommunisták bűneiről beszélünk az egyházat illetően, sokszor azzal próbálják elütni az ügy súlyosságát még egyházi berkekben is, hogy „akkor Nyugaton miért üresek a templomok”? Nos, ez is érdekes és fontos kérdés.

A nyugati jóléti társadalom, a szabadosságnak és az ezzel együtt járó erkölcsi romlásnak a hatására hagyta el a hitét, és lépett egy addig ismeretlen, útvesztőkkel teli ösvényre. A jólét bizonyos tekintetben vakká és érzéketlenné teszi az embert, s feleslegesnek érzi az isteni törvények betartását, egyáltalán a hitet, amely számára csupán fék, a zabolátlan élvhajhászásban. A földi javakban való bővelkedés feledteti az Evangélium igéit, a figyelmeztetéseket, és a felszólításokat. Mint ma Magyarországon, a negyven-ötven évvel ezelőtti Nyugaton is inkább vált divattá a katolikus iskolába íratás, s díszletté degradálódott a kórházban, iskolában falon lógó feszület. Senkit nem zavart, senkinek nem volt útjában, csak néha-néha egy-egy túlbuzgó liberálisnak, akit azonban gyorsan leépített a többség…

Egy alkalommal Paskai László a következőket mondta Apámmal folytatott beszélgetésük alkalmával a nyolcvanas években: „Hidd el, Nyugaton sokkal rosszabb a helyzet, mint itthon. Ott az emberek önként választják a hitetlenséget, a vallástalanságot, felcserélve azt a jólétre, a szabadosságra, az erkölcstelen életmódra…” (Azt nem említette a Központi Papnevelő Intézet akkori spirituálisa – mert nem is említhette –, hogy itthon ezzel szemben mi a valós helyzet, hiszen a hazai „valós helyzetnek” az egyik fő oka és okozója ő maga volt. Azonban javára kell írni, hogy mint koadjutor nem engedett bevezetni számos olyan ostoba, egyházfelszámoló liturgikus és egyéb intézkedést, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat ajánlott, és sokhelyütt bevezettek Nyugaton. Így ott ezek miatt az újítások miatt, még inkább problémássá vált az egyház helyzete.)

***

Az erdélyi magyar katolikus egyház nem süllyedt le arra a szintre, mint a magyarországi, mert Márton Áron püspök, az erdélyi ferencesek, és az erdélyi világi klérus sok évszázados, önvédelemre berendezkedett egyház várfalairól vívta meg harcát, az elnyomó, primitív, oláh és magyar kommunista söpredékkel. Volt természetesen néhány kollaboráns pap ott is, de azokat Márton Áron püspök, a börtönből való kiszabadulása után azonnal felfüggesztette a papi szolgálatból.

Rengeteg áldozata volt ennek a harcnak, de volt máig ható eredménye is. Nincs akkora paphiány, mint Magyarországon, az erdélyi magyar katolikus templomok ma is megtelnek, a gyermekek hittanra járnak, s hiába volt 2016-ban a hitoktatást amerikai liberális parancsra visszaszorítani akaró bukaresti rendelkezés, a hit erősebbnek bizonyult. A „hittanosok” száma pedig nem csökkent.

Ami azonban ma még csak a „vájt fülűek számára” észrevehető, hogy megkezdődött az erdélyi magyar katolikus egyház csendes, szisztematikus elrománosítása. Ez az egyre szaporodó és indokolatlan román, illetve vegyes nyelvű szentmisékben, a sűrűsödő román-magyar ifjúsági táborok szervezésén, és a Partium-i püspökségeken belül a román nyelv felé való elhajlásban jelenik meg. Ez néhány év olyan helyzetet teremthet, amilyenben a nyugat-magyarországi (pillanatnyilag Burgenland) Boldogasszony ősi magyar ferences kegytemploma van: – magyar mise csak akkor hangzik fel, ha a magyar ferences zarándokcsoport hoz magával papot és kántort is… (Igaz, volt idő Ausztriában is, amikor évtizedekig nem volt szabad a Boldogasszony Anyánk című himnuszt énekelni.) Szomorú tény ez tehát, amire érdemes volna sokkal nagyobb figyelmet szentelni és még nagyobb ellenállást tanúsítani egyházi berkeken belül is!

A magyarországi püspökök korábbi visszafordíthatatlan intézkedése után ugyanis – amikor Szt. II. János Páltól kérték a legősibb egyházmegye trianoni határok mentén való felosztását –, ez a szándékosnak tűnő egyházi elrománosítás(!) jelenti a legnagyobb veszélyt a Kárpát-medencei magyarságra nézve. Sokan azt feltételezik, hogy a Vatikán ezzel a módszerrel akarja megoldani azokat a diplomáciai problémákat, amelyeket a magyar kisebbség léte okoz a Szentszék és a román állam között. Csak remélhetjük, hogy a gyulafehérvári érseki szék majdani, korhatáros megüresedésével, ismét magyar főpap kerülhet Márton Áron utódjaként Erdély katolikusainak élére. Ugyanis a Vatikán korábban is kevéssé, de most egyáltalán nem vesz tudomást a Vatikán-hű erdélyi székelységről, aminek a következménye lehet a román főpap Fehérvárra helyezése és érseki kinevezése. Adja Isten, hogy ne így legyen! A pápa elfogadta a Trianon 100 évfordulóján tartandó ünnepségsorozatra kapott bukaresti meghívást. Ez pedig nem sok jót ígér…

Pápák, a magyar érdekek ellen

A magyarokkal általában, de az erdélyi magyarokkal különösen nem volt kegyes a Szentszék a XX. század második felében, XII. Pius pápa 1958-ban bekövetkezett halála után. Ő volt az utolsó pápa, aki a magyarok mellett nemzetközi szinten is kiállt.

Az elmúlt 25-30 évben valamiféle egészen furcsa, gyűlölködő politikát gyakorol a vatikáni diplomácia a magyarsággal szemben. Már a szláv Szt. II. János Pál uralkodása idején is ez volt érezhető, hiszen ez az ellenséges politika több alkalommal alázta, és ezzel botránkoztatta meg a hűséges erdélyi, felvidéki és a magyarországi magyar katolikus társadalmat.

A szent pápa 1991-es magyarországi látogatásakor csángó fiatalok adták át Corvina méretű könyvbe írva, népviseletben azon kérésüket, hogy anyanyelvükön is lehessen gyóntatás, szentmise stb… a Csángóföldön. A Szentszék válaszra sem méltatta(!) a kérést, amelyben, azóta sem volt előrelépés, intézkedés.  

Rendkívül nagy visszatetszést keltett, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar érthetetlen és indokolatlan kérésére, 1993. május 31-én a Hungarorum Gens kezdetű apostoli konstitúciójával a szent pápa megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, amely nem volt más, mint a legősibb – Szent István által Szatmáron alapított és Szent László által Nagyváradra telepített – Váradi egyházmegye kettéosztása, a trianoni határok mentén. Hihetetlen veszteséget okozott a magyar nemzetnek ezzel, a Paskai László vezette katolikus püspöki kar. Néhai Tempfli József a váradi egyházmegye 81. püspöke, Tőkés László református püspök és sok magas rangú egyházi és világi személy kérte, hogy az egyházmegye maradjon egyben, de a pápa a magyar püspökök kérésére hivatkozva hajthatatlan maradt.

Akkor is a magyarság érdekei ellen intézkedett a szent pápa, amikor Gyulafehérvár érsekét a kérés ellenére sem emelte metropolita érseki rangba. Ez az elmaradt szentszéki intézkedés azt jelenthette volna, hogy Szatmár, Várad és Temesvár az erdélyi érsek fennhatósága alá tartozhatna, s nem a bukaresti főpásztor Ioan Robu (Rab János) kiszolgáltatottjaként vegetálna és románosodna. A metropolita érsekségért néhai Tempfli József váradi és néhai Reiser Pál szatmári püspök sikerrel „lobbizott” mindaddig, amíg a magyarokat enyhén szólva nem kedvelő Sebastian Kräuter temesvári szász püspök kijelentette, hogy inkább tartozik a bukaresti román fennhatósága alá, minthogy neki egy magyar érsek „dirigáljon”.

Sebastian Kräuter ezzel a vétóval – a Szentszékkel és a román püspöki karral mély egyetértésben – megakadályozta Gyulafehérvár metropolita érsekséggé emelését, és rettenetes sokat ártott, mert mára e püspökségek területén is „kötelező az elrománosítás”, ami azért jelent sokszoros veszélyt, mert a szórványban élő magyarok sorsa véglegesen megpecsételődhet.

A szórvány magyarság megtartását két évtizeden belül csak a protestáns egyházak fogják biztosítani e három Bukaresthez tartozó egyházmegye területén, de az erdélyi egyházmegye is veszélybe kerülhet, ha papjai és szerzetesei esetleg, pápakövető, gondolkodás nélküli engedelmességükben ostobán és vakon kollaborálnának a Szentszék magyar és székely nemzetet elsorvasztani akaró mai sötét politikájával.

1999-ben az erdélyi római katolikus püspökök levélben kérték a pápát, hogy romániai útja során látogasson el Erdélybe is.

Az 1999. február 8-iki keltezésű levelet, a bukaresti apostoli nuncius közvetítésével juttatták el a Szentszékhez és a vatikáni rádió magyar adása útján hozták nyilvánosságra. Ebben a következőket írják az erdélyi és partiumi püspökök: Az öt római katolikus püspök örömét fejezi ki a katolikus egyházfő látogatása kapcsán, ugyanakkor aggodalmának ad hangot azon nem hivatalos hír miatt, hogy talán csak a fővárost, Bukarestet keresi fel.

Az erdélyi püspökök főleg két nagy központra gondolnak: Balázsfalvára a görögkatolikus hívek, valamint Csíksomlyóra a római katolikus hívek tekintetében. Románia 12 egyházmegyéjéből 10 Erdélyben van: mind az öt görögkatolikus egyházmegye, a 4 római katolikus egyházmegye és az örmény katolikus kormányzóság – indokolták felhívásukat az erdélyi püspökök. Erdélyben 2 millió katolikus él: 1 111 525 görögkatolikus és 888 577 római katolikus, vagyis a romániai katolikusoknak 84,62 százaléka. Az Ókirályságban, ahol Bukarest is van, a két római katolikus egyházmegyében csak 362 507 római katolikus hívő él, vagyis a romániai katolikusok összességének 15,33 százaléka – idézték az adatokat az 1998-as pápai évkönyvből.

“Ha a pápa nem tudná meglátogatni Erdélyt – mindkét csoportot –, nagy csalódást okozna a híveknek, akik a kommunista rendszer alatt hitükért és a pápa iránti hűségükért szenvedtek” – hangoztatta a Gyulafehérváron kelt levélben Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tempfli József nagyváradi, Sebastian Kräuter temesvári és Reiser Pál szatmárnémeti püspök, valamint Tamás József gyulafehérvári segédpüspök.

Nem jobb a többi elcsatolt magyar terület katolikusságának helyzete sem.

A politikára rá lehet fogni mindent, de egyetlen dolgot nem: a megbotránkoztatást, amelyet immár a harmadik pápa követ el folyamatosan a magyarság ellen. VI. Pál és külügyminisztere, a pedofil KGB ügynök, Agostino Casaroli érsek az „Ostpolitik” szellemében magára hagyta a kommunista börtönökben szenvedő magyar papokat, a kollaboráns papok és főpapok által belülről is rombolt magyarországi, valamint a hű és sokat szenvedett erdélyi magyar katolikus egyházat, amely magatartásért Márton Áron személyesen vonta felelősségre 1969-es látogatásakor római bíborosokat és magát a pápát is. Egyben annak is hangot adott Áron püspök Rómában, miszerint sajnálja, hogy a magyarországi katolikus egyház vezetése behódolt a kommunista diktatúrának. A Casaroli-féle Ostpolitik odáig süllyedt, hogy a kommunista börtönökben korábban sokat szenvedett magyar prímást, a kommunista diktatúra kérésére, kidobta az esztergomi érseki székből, azt hazudva, hogy a prímás lemondott. Mindszenty kétoldalas levélben, pontokba szedve adta a világ tudtára, hogy a magyar prímás ebben a helyzetben nem mondhat le… Bizonyára többek között ezért is „késik” a várt boldoggá avatás.

Szt. II. János Pál, szintén politikai és diplomáciai okokra hivatkozva hagyta figyelmen kívül a csángók fiatalok, és az öt erdélyi-, és partiumi püspök kérését, de a Szentszék akkor is süket ellenségként viselkedett, amikor a felvidéki magyarság magyar püspök kinevezéséért esedezett. Ehelyett a magyarul beszélő, de velejéig magyarellenes Jan Oroscht kapta, aki nem csak a felvidéki magyar híveket, de a Pannonhalmi Bencéseket is igyekszik megrövidíteni, és gátolni a felvidéki magyar pasztorációs munkában.

Magyar püspök Felvidékre történő kinevezését és/vagy magyar püspökség felállítását a magyar közösség aligha várhatja a közeli jövőben. A Szentszék politikája érezhetően „arra vár”, hogy végre elsorvadjon a kis létszámú magyar katolikusság az egykori ezer éves katolikus Felső-Magyarországon is, és ezzel megszűnjék az a diplomáciai probléma, amit Mária országának megmaradt katolikus magyarjai jelentenek a Szentszék és a Kárpát-hazát 1920. óta megszállva tartó szláv főhatalmak között. (Románia is szláv népek hazája, hiszen az 1800-as évek végéig cirill betűvel írtak, s csak azt követően „latinosították” nyelvüket).

A 250 felvidéki plébánián, ahol a szlovákiai magyar katolikusok élnek, az alábbi jelenlegi egyházmegyék közt oszlik meg:

– Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye: 155 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia

– Rozsnyói Egyházmegye: 49 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia

– Kassai Főegyházmegye: 25 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia

– Nyitrai Egyházmegye: 6 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia

– Kassai Görögkatolikus Exarchátus: 15 magyar jellegű plébánia

Ferenc pápa sem szereti a magyarokat, ugyanis a magyar kormány egészséges önvédelmi politikáját nem tudja összeegyeztetni a liberális, és a bűnözőket is számolatlanul befogadó, önfeladó, liberális szentszéki migránspolitikával.

Ez az érthetetlen vatikáni magyarellenesség rendkívül nagy veszélyt jelent az ezer éves Kárpát-medencei magyar katolikusságra, mert félő – és sajnos várható is –, hogy a Kárpát-medencei, hagyományosan magyar püspökségek és érsekségek élére – ha azok megüresednek –, a pápa az „új főhatalomnak” kedvező főpásztort nevez ki.

Efféle súlyos és máig ártó vatikáni diplomáciai bosszúra volt már példa 1920. december 16-án, amikor Ferenc pápa nyolcadik elődje, XV. Benedek, a csehszlovák állam által elüldözött, de soha le nem mondott magyar püspökök helyét tótokkal töltötte be. Ezt a döntést azzal indokolta Róma, hogy a magyar püspökök a Vatikánra bízták saját és egyházmegyéjük sorsát. Ez nem is volt hazug állítás, csakhogy az elüldözött magyar püspökök nem számítottak ilyen mértékű történelmi aljasságra a Szentszék részéről.

XV. Benedek pápa ekkor Karol Kmetkót nyitrai, Jan Vojtaššákot besztercebányai, Marián Blahát pedig szepesi püspökké nevezte ki, figyelmen kívül hagyva a történelmi hagyományokat, és a magyar katolikusság legalapvetőbb érdekeit.

***

Sorozatom első része után volt, aki túlzónak, mások túl drámainak nevezték a leírtakat. Mindenkinek szíve joga úgy vélekedni egy egyháztörténeti, politikai fejtegetésről, ahogyan kedve tartja. Hiszen papjaink között is ott rejteznek sajnos – ha csak kevesen is – a liberálisok, az állandóan és betegesen újítani akarók, az akár Krisztus ellenében is vak pápamániások, a magukat mindenkinél sokkal okosabbnak képzelők, az egyedül üdvözítő véleménytulajdonosok. Csak azt nem látják, hogy ezelőtt harminc évvel is megírtam e folyamat elemzését kissé előre tekintve, és sajnos igazam lett. Bár ne így történt volna! Igaz, akkor is voltak „nagyon okos és megfontolt” ellenkezők…

 A történelmi, egyháztörténeti és a politikatörténeti tényeket sem letagadni, sem elhazudni nem lehet. Végre ki kell mondani – ha fáj, ha nem –, az igazságot! Lehetőleg hangosan és nem megrettenve azoktól, akik támadják a nemzetet ahelyett, hogy Krisztus tanítása szerint legalább megpróbálnák szeretni magyar népünket, amely évszázadokon keresztül vérrel pecsételt hűségével rá is szolgált erre a szeretetre… Mert ködösíteni, és letagadni, a legrosszabb, ami létezhet…

Sokan kérdezik, miért vállalom megírni a „műhelymunkát”, azaz, e vitaindító megírását? Mi értelme van? Nos, a felelősség íratja velem e sorokat. Mert attól, hogy tudós teológusok, egyháztörténészek, diplomaták, püspökök és papok nem mondják ki a tényeket, nem hívják fel a figyelmet a veszélyekre, attól még vannak tények, veszélyek, amelyekre oda kell figyelni, amelyek ellen időben tenni kell. Amiről beszélni kell, különösen egy olyan történelmi és politikai időben, amelyhez hasonló utoljára 500 évvel ezelőtt volt… ám, akkor Európa és a hit védelmében a pápaságra, mint védelmező hatalomra lehetett számítani… Ma, mi magyarok egyedül vagyunk! Ezért, tudnunk kell a tényekről, s ezért a saját védekezésünket kell megszerveznünk úgy, hogy történelmi hagyományink és hitünk sértetlen maradjon addig is, amíg jön egy olyan római vezetés, amely a hit védelmét és a krisztusi Evangélium hirdetését tartja elsődleges feladatának… a keresztény nemzetekkel, köztük a hűséges magyar katolikussággal összefogva.

Stoffán György

Korábbi megjelenés: Polgár Portál

Hozzászólások

nagy miklós (nem ellenőrzött)

2018. 10. 07., v - 05:49

egyet értek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Láng András (nem ellenőrzött)

2018. 10. 07., v - 07:03

Nagyon szomorú de igaz. Biztos van magyarázat , kiváncsi lennék rá.

Új hozzászólás