Az orosz állami tévé azt sugallja, hogy Magyarország elfoglalta Kárpátalját...

HungaryFirst küldte be 2018. 10. 08., h - 06:30 időpontban

Az orosz propaganda nemrég arról értekezett, hogyan osztották fel maguk között Nyugat-Ukrajnát európai uniós szomszédai. A Rosszija-1 tévécsatornán bemutatott infografika alapján Románia, Lengyelország és Magyaroszág már gyakorlatilag le is rohanták szomszédjukat – mutatott rá az Európai Unió álhír-ellenes csapata, az East StratCom Task Force, írja az Átlátszó.

„Kijev különcködése máris az ország széteséséhez vezetett. Mióta a huszadik század elején Kárpátalja egy ideig Magyarországhoz tartozott, Budapest vissza akarja szerezni a felügyeletet a terület felett” mondta a Rosszeikja-1 orosz tévécsatorna műsorvezetője a múlt hónap végén egy politikai műsorban. Majd hozzátette, hogy „A déli részek sem teljesen történetileg ukránok”, a „lengyelek pedig rajta tartják a szemüket az ukrán Galícián”.

Az orosz műsor ezután egy grafikán azt sugallta, hogy Románia, Lengyelország és Magyaroszág már el is foglalta Nyugat-Ukrajna egy részét, épp csak egy kis rész maradt szabadon Kijev körül.

Az orosz propaganda tehát úgy tesz, mintha a nyugati országok támadtak volna Ukrajnára. Sőt, sértették volna meg annak területi integritását, miközben épp Oroszország tett így.

Az orosz propaganda előszerettel használ térképeket és infografikákat, hogy terjessze az üzeneteit. A 2017-es, Katalónia függetlenségéről rendezett népszavazás idején arról értekezett az orosz állami média, hogy Európát szeparatista mozgalmak szabdalják, emiatt a kontinens a polgárháború szélére sodródott.

Az orosz propaganda akkori üzenete szerint 2020-ra Nyugat-Európa apró államokra hullik majd szét. Térképet is készítettek a vízióról:

 

Az orosz állami tévé azt sugallja, hogy Magyarország elfoglalta Kárpátalját...

 

Az orosz propaganda egyébként úgy torzítja a valóságot, ahogyan arra szüksége van. A katalán népszavazás idején azt akarta üzenni, hogy Európa gyenge és a szakadék szélén táncol, ezzel szemben Oroszország erős és stabil. Ám amikor a minap Ukrajna felosztásáról volt szó, Európát már erős agresszorként ábrázolták.

karpathir.com

Új hozzászólás