Három a magyar igazság

Cabe Ferrant küldte be 2018. 10. 08., h - 17:16 időpontban

Szikszói csata? Na, jó, de melyik? - tehetné fel a kérdést valaki. Mert Szikszó az a város, amelynél háromszor is alaposan elpáholták a törököt, röpke harminc év leforgása alatt.

A 16. század második felében Szikszó biztosan szép város lehetett. De főleg: gazdag, mert a töröknek igencsak fájt rá a foga. Azaz, tán nem is a városra, mint inkább az onnan beszedhető, kizsarolható adóra.

Nem volt könnyű azokban az időkben a két ország, a királyi Magyarország és a török hódoltsági Magyarország határain lévő városokban, falvakban élők élete. Mivel senki sem törődött azzal, hogy pontosan meghúzza a határokat, ezért a települések lakói maguk sem tudhatták, hová is tartoznak pontosan. Mikor, honnan érkeznek adószedők, akiknek csengetni kell. Még ha biztosak is voltak városuk hovatartozásában, akkor is jobban tették, ha a másik félnek is fizettek adót, mert esetleg haddal jött reklamálni az elmaradt jövedelem miatt. A török meg különösen jeleskedett abban, hogy beszedje, ami nem is járt neki.

1558. október 13-án Velicán (más források szerint: Velikán), a füleki bég fosztotta ki és gyújtotta fel a várost, mert úgy találta: nem kapta meg, ami neki jár. Aztán megkapta… A bőséges zsákmánnyal és a jóleső fosztogatás emlékével visszavonuló törököket Sajókazánnál utolérték a Bebek György és Telekessy Imre vezette végváriak, és szétverték a törököket.

Ha ekkora zűrök keverednek az adófizetésből, akkor jobb, ha kétfelé is fizetünk, vélhették a derék, korabeli szikszóiak és fizettek a töröknek is. De ez sem volt elég…

1577. november 10-én, éppen vasárnap, ismét beköszönt hozzájuk az aktuális füleki bég, ezúttal egy Ferhát nevezetű török úriember, akinek igencsak meg lehetett a magához való esze. Értette a szakmáját, a rablást. A támadást az országos vásár ideje időzítette. Ilyenkor mégiscsak több lehet a bevétel, ha ügyesen sarcol az ember…

Épp a vasárnap délelőtti templomi prédikáció idején estek rá a törökök a városra, be is törtek, de a megerősített templomot nem tudták elfoglalni. Sebaj - gondolhatták - a város többi része akkor is szabad préda. És hogy mennyire nem végeztek félmunkát, azt az is bizonyítja, hogy a városban nem csak egész nap tartott a harc és a fosztogatás, de még túlóráztak is: a nevezetes 1577-es üstökös fényénél folytatták tovább a „munkát”.

De a fineszes Ferhát sem kerülhette el sorsát. A zsákmánnyal hazafelé igyekvő török sereget az immár szokásosnak nevezhető módon, a Sajó gázlójánál érték utol a magyar végváriak. Ahhoz ugyan későn érkeztek, hogy megmentsék a várost, de ahhoz nem, hogy elpáholják a törököt. Ferhátnak igencsak pocsék napja lehetett, mert nem volt elég, hogy a nyakába estek Claudius a Roussel főkapitány és Rákóczi Zsigmond (csak zárójelben: igen, a Vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc egyik ősapjáról van szó) szendrői várkapitány száguldozói, de befutott Geszti Ferenc és Prépostváry Bálint csapata is. Ismét szétverték a még így is jócskán túlerőben lévő törököt.

Az akkori szikszóiak tanulékony emberek lehettek: Nosza, ha a török nem tudott betörni a templomunkba, akkor erősítsük meg még jobban. Jó szolgálatot tehet egy már-már erődszerű építmény a városban. 1586-ban körülárkolták, sövénnyel erősítették meg a várost, a templom meg már inkább emlékeztetett egy megerősített kastélyra, mint az Isten házára.

Sajnos, a derék polgárok nem okoskodtak rosszul…

Ugyan már a budai pasának is adóztak, de az 1580-as években pocsék idők jártak, legalábbis, ami a mezőgazdaságot illeti. A sorozatos rossz termések, a környéket sújtó gabonahiány, meg az árak égbe szökése miatt nem tudták megfizetni a töröknek a rájuk kirótt, évi ezeraranynyi adót. Szinán, budai pasa, meg persze nem tűrhette, hogy ne folyjék be a kincstárába az a „kis pénzecske”. Mit érdekelte őt a gazdasági válság!

Kara Alit, a fehérvári béget bízta meg a büntetőexpedíció vezetésével, és hogy mennyire gondolták komolyan az akciót, az azt is jelzi, hogy mintegy 11000 fős sereggel indultak útnak. Talán tanultak abból, hogy Szikszóba már kétszer is beletörött a bicskájuk. Ekkora sereget azért nem volt szokásban mozgatni a „béke” idején, ezért a magyar végeken már úgy vélték, hogy a török - a békeszerződést felrúgva - valami komoly erősség elfoglalására indul. Nem is csalódtak olyan nagyot…

A törökök először Putnok elfoglalására tettek egy hamvába holt kísérletet, aztán mentek tovább, Szikszó felé. Szinte napra pontosan az első Szikszó elleni támadás harmincadik évfordulóján, 1588. október 8-án már a városnál jártak, szaporán, szorgosan fosztogatva. Ekkor esett a nyakukba a Rákóczi Zsigmond vezette felmentő sereg. Rákóczi ekkoriban már, mint egri várkapitány működött és - ugyebár - gyakorlata is volt abban, hogy kell megverni a törököt Szikszónál…

A tizenegyezer fős török sereggel szemben Rákóczi Zsigmond, Homonnay Drugeth István és Serényi Mihály a környező erősségekből mintegy kétezer fős magyar hadat, meg 400-500 német zsoldost verbuvált össze. Még negyedannyian se lehettek, mint a törökök.

Szikszó lakosságának nagyrésze elmenekült a török elől, egy kisebb csoport azonban kitartott a megerősítetett templomban. A város már lángokban állt, jól látszott az esti szürkületben, mikor a magyarok megérkeztek. Azonban hiába indultak rohamra a török ellen, nem tudták áttörni soraikat. A törököt még az sem zavarta meg, hogy a vezér Kara Ali is megsebesült, a helyét Kurkut, a füleki bég vette át.

Már nagyon úgy látszott ezúttal Szikszónál a töröknek áll a zászló - a keresztény seregben akadtak, akik visszavonulásra próbálták rávenni a vezéreket -, mikor egy ügyes hadicsel a magyarok javára fordította a küzdelmet. Rákóczi - más források szerint Balázsdeák István - pár száz katonát összegyűjtve oldalba kapta a törököket.

Ez tán nem lett volna elég a győzelemhez, de egy távoli dombon felállítottak egy német kürtöst, hogy fújja csak a riadót, ahogy bírja. A törökök beugrottak, azt hitték, hogy az övéknél jóval kisebb magyar sereg erősítést kapott valahonnan és megzavarodtak. Menekülőre fogták a dolgot és ezzel véget is ért dicső vállalkozásuk. A csata mészárlásba torkollott, sok török a Sajóban lelte halálát, de még napok múlva is vertek agyon tévelygő törököket a környékbeli dühösebb parasztok.

Ekkora győzelmet a török fölött - „béke” idején - még nem arattak. Európa szerte híre ment, az éppen Prágában székelő Habsburg király hatására meg is tagadta az évi harmincezer aranyra rúgó adó megfizetését a szultánnak. A fényességes portának persze ez nem tetszett. Hogy mennyire nem? Erre tán az utal, hogy pár esztendő múltán kitört a tizenöt éves háború…

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Szikszo.hu; Szabó András - Az 1588-as szikszói csata és propagandája; Karnyujtasnyitortenelem.blogspot.hu
Kép: Magyarok és törökök összecsapása. Metszet a 17. századból (Wikipédia; részlet)

Hozzászólások

Névtelen (nem ellenőrzött)

2018. 10. 08., h - 18:59

Nem Sajókazán -nál, hanem SAJÓKAZÁNÁL! Ma is ez a neve a településnek a Sajó völgyében felfelé Kazincbarcikát követően!

Új hozzászólás