A négy aradi vértanú, aki lemaradt a tablóról

HungaryFirst küldte be 2018. 10. 09., k - 09:03 időpontban

Egy honvédtisztet már a tizenhárom vértanú előtt kivégeztek Aradon, ketten pedig október 6-a után kerültek a vesztőhelyre. A tizenhetedik mártír a börtönben hunyt el betegség következtében.

Az aradi tizenhármak vértanú halála ugyanolyan kulcseseménye a magyar történelemnek, mint az Aranybulla kiadása vagy a mohácsi vész – annyira egyszerűen nem lehet beoltva az ember a téma iránt, hogy ezzel a fordulóponttal ne lenne tisztában. Az összes nevet felsorolni persze már nem sokan tudnák, de hát ez annak a fényében nem is olyan meglepő, hogy az Aranybulla és a mohácsi vész évét sem tudná mindenki fejből megmondani – másrészt pedig valóban az összes nevet még az sem feltétlenül tudja, aki azt a tizenhármat gond nélkül felmondja, az aradi vértanúk ugyanis nem tizenhárman voltak, hanem tizenheten. Most a négy emberre is emlékezünk, akik a tablóról ilyen vagy olyan okból lemaradtak.

Ormai Norbert

A német arisztokrata családból származó, Norbert Auffenbergként anyakönyvezett honvéd ezredes neve azért hiányzik a tizenhármak mellől, mert már augusztus 22-én felakasztották Aradon. Ormai addigra már jó kilenc éve csak börtönben ült vagy háborúban szolgált, ugyanis 1840-ben a galíciai lengyelekhez fűződő jó viszonya miatt letartóztatták, amikor pedig a forradalom kitörése után a Batthyány-kormány intézkedése értelmében kiszabadult Munkács várából, azonnal csatlakozott a szabadságharcosokhoz, és velük is maradt, míg hadifogságba nem esett 1849. augusztus 7-én.

 A négy aradi vértanú, aki lemaradt a tablóról
Ormai Norbert

A gyorsított eljárásban elítélt tiszt kivégzésére éppen a harminchatodik születésnapján került sor, és egyfajta főpróbája is volt október 6-ának, ezért is szokás az első aradi vértanúnak nevezni.

„[…] tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. […] Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”  

Julius Jacob von Haynau

 

Kazinczy Lajos

Az ő neve egy fokkal talán ismertebb a többiekénél, hiszen a nyelvújító Kazinczy Ferenc legkisebb fia volt, és Hajdufy Miklós is megemlékezett róla 1970-es filmjében, a Tizennégy vértanúban. Ott volt Pákozdnál és Schwechatnál, dandárparancsnokként Klapka alatt szolgált a tavaszi hadjáratban, a világosi fegyverletétel idejére már ezredesi rangban volt.

 A négy aradi vértanú, aki lemaradt a tablóról
Kazinczy Lajos

Hétezer katonájával együtt végül augusztus 24-én adta meg magát, tárgyalása már zajlott, amikor a tizenhárom aradi vértanút kivégezték. Többször kérte, hogy az ítélethozatalnál vegyék figyelembe, hogy nem volt tábornok, sem hadtestparancsnok, de csak annyit ért el vele, hogy vagyonelkobzásra és akasztás helyett golyó általi halálra ítélték. Október 25-én, mindössze öt nappal huszonkilencedik születésnapja után végezték ki, ezzel ő lett a tizenötödik, és egyben a legfiatalabb aradi vértanú is.

„Bár csapataim számát tekintve jóval erősebb voltam Grotenhjelm tábornoknál, mégis nyomban kijelentettem, hogy kész vagyok a megadásra, mihelyt a fegyverletétel megtörténtéről meggyőződhettem. [A levél, amelyben Paszkevics herceg értesítette Grotenhjelmet Görgey fegyverletételéről,] minden kétségemet eloszlatta, még aznap letettem tehát a fegyvert, és hadtestemmel megadtam magam Grotenhjelm tábornoknak.”  

Részlet Kazinczy Lajos kihallgatási jegyzőkönyvéből

 

Lenkey János

Az Egerből származó tiszt a galíciai császári seregtől szökött haza katonáival, hogy csatlakozzon a forradalomhoz – erről még Petőfi is megemlékezett Lenkei századacímű versében. A diplomáciai kényszer diktálta látszatbüntetésük ezért az volt, hogy beállították őket a szerb felkelők ellen harcoló seregbe a Délvidéken, de Lenkey előmenetelét ez cseppet sem hátráltatta: már év végén előléptették ezredessé, majd Kossuth közbenjárására vezérőrnagy és a komáromi várőrség, később pedig a vár parancsnoka lett.

 A négy aradi vértanú, aki lemaradt a tablóról
Lenkey János

Világosnál esett hadifogságba, pere egyszerre zajlott a tizenhárom vértanú tárgyalásaival, de a börtönben már korábban is jelentkező mentális zavara időközben annyira elhatalmasodott rajta, hogy az eljárást felfüggesztették. Állapota innentől folyamatosan romlott, a beszámolók szerint egy ízben például eltorlaszolta a cellája ajtaját, meztelenre vetkőzött, és sem ételt, sem italt nem volt hajlandó magához venni, míg rosszul nem lett. Az őrök rendszeres kegyetlenkedéseinek is kitett honvédtiszt végül február 8-án hunyt el a börtönben.

Tőről vágott magyar
Ember a kapitány,
Nem igen téríté
Seregét ezután.
Ment velök, nem hátra,
De szépen előre,
És elértek édes
Hazájok földére.

Petőfi Sándor: Lenkei százada

 

Ludwik Hauk

Az osztrák származású alezredest 1848-ban már nyugalmazták – 48 éves volt ekkor –, de aktívan részt vett a tavasszal kirobbant bécsi forradalomban és az októberi második felkelésben is, majd annak leverése után Bem Józseffel együtt Magyarországra szökött, és Kossuth pártfogoltjaként honvédtiszt lett. Részt vett a bánsági hadjáratban, és ott volt az elvesztett temesvári csatában is, végül Biharkeresztesen tartóztatták le, csomagjában a Kossuth biztatására született, A Habsburg-ház utolsó órája című írásával, háta mögött pedig egy 12 év börtönbüntetésről szóló ítélettel, amit távollétében szabtak ki rá bécsi tevékenységéért.

A császári-királyi hatóságok hosszú ideig tanakodtak, hogy bécsi vagy magyar forradalmárként kezeljék-e, végül azonban utóbbi mellett döntöttek, így 1849. december 11-én Aradra szállították. A megtorlások miatti nemzetközi felháborodásra hivatkozva az osztrák miniszterelnök, Felix zu Schwarzenberg húsz év várbörtönt javasolt neki, Haynau azonban február 19-én felakasztatta.

„A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbeknek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.”

 Anton von Schmerling osztrák igazságügy-miniszter 1849. augusztus 27-én

 

Források: nlcafe.huMúlt-kor.huMTVA Sajtó- és fotóarchívumSzoljon.huKatona Tamás: Az aradi vértanúk

Borítókép: Emlékmű a budai Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán

Új hozzászólás