Krisztus és az EU

HungaryFirst küldte be 2019. 05. 25., szo - 17:55 időpontban

A politika minden esetben a keresztény tanítások ellenében, a személyes vagy csoportérdek mentén halad. Ebben megtalálhatjuk a hét főbűn mindegyikét, és a krisztusi parancsok figyelmen kívül hagyását. A keresztény Európának nevezett Európában is ez, és mindig is ez volt a jellemző. Krisztus igaz tanítását a szerzetesek, a kolduló barátok hirdették, akik a nép szolgálatát vállalták, s mezítlábas saruban járták az országot, a rájuk bízott közösségeknek hirdették Isten Igéjét, s nem az anyagi gyarapodás, hanem az evangéliumi élet volt jellemző rájuk. Irányadójuk egyedül a Szentírás volt, s a kor, amelyben éltek, hiszen őket is ellenőrizte és szigorúan igyekezett irányítani a mindenkori politika, a püspök és a pápák elképzelése, parancsa. Igaz – mint ma is – mindig voltak olyanok, akik – ha rossz irányt akartak mutatni nekik – mégis kiálltak Jézus mellett és azokat az igazságokat hirdették tovább, amelyeket Jézus Krisztus hirdetett a tanítványoknak és hallgatóságának. Ez tartotta meg a keresztény értékeket, s ennek mentén maradhatott meg Európa keresztény hitében mindaddig, amíg az ördög hosszú „előkészítő munka” után színre nem lépett… bár mindig jelen volt a személyben, s kísértette a legjámborabbat is. Ennek az egyéni kísértésnek az eredménye lett annak a csoportnak, majd szervezett egységnek a megalakulása, amely a személy gyengeségéből, jellemtelenné válásából, hitehagyottságából épült fel. Ma már a világot behálózó, mindenütt jelenlévő, de meg nem nevezhető és tetten nem érhető közösséggé lett, amelynek semmi más célja és hivatása nincs, mint az Isten elleni hathatósnak vélt, de soha be nem teljesülhető küzdelem. Ma ennek a drámai és pusztító közdelemnek vagyunk nem csak tanúi, de elszenvedői is.

A mai vatikáni iránymutatások is a politika kedvében járó, a krisztusi tanításokat szándékosan elferdítő tanokként jelennek meg. Eleddig azonban olyan hitbéli kérdéseket nem érintettek, amelyekben a pápai tévedhetetlenség súlya kötelezné a hívő embert a feltétel nélküli elfogadásra, de a hírek szerint már készülnek efféle újítások is. Ha pedig ez megtörténnék, akkor kijelenthetjük, hogy az ortodox katolikusok maradnak a krisztusi hit egyedüli megtartói, terjesztői. (És itt nem a gyűlölködést hirdető, és ezzel az Isten-tagadó, nacionalista oláh ortodoxokra, hanem a konstantinápolyi és moszkvai ortodox egyházra utaltam.)

Melyek azok a krisztusi parancsok és tanítások tehát, amelyeket a mindenkori politika, a nem keresztény gazdasági szemlélet, és a kapzsiság pestise semmibe vesz?

Amikor folyamatosan arról beszélünk, és azt halljuk, hogy mennyi pénzbe kerül az élet, akkor ab ovo a krisztusi elvek sérülnek. Ugyanis az élet nem mérhető anyagiakkal, gazdagodással és egyes államok ilyen-olyan gazdasági és politikai elképzelésével. Az élet Istentől van, a pénz és a gazdaság pedig azt kell, hogy szolgálja, ami az életet fenntartja, és e fenntartáshoz elegendő. Mert mit is mond Jézus?

„Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.”Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki:„Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.” (Mk. 10.19-22.)

Voltaképpen a fenti szavak azok, amelyeknek a figyelmen kívül hagyása és emberi megközelítése, félremagyarázása pestisként terjedt el mind a civil, mind az egyházi politikában és az életben. Ha pedig gazdaggá vált bárki, bármely nemzet, akkor az, jogot vindikált arra, hogy a szegényebb és elmaradottabb társadalmi rétegek fölött uralkodjék, hatalmat gyakoroljon, törvényeket hozzon, amelyek saját javát szolgálják, és kihasználja – még több vagyonszerzés érdekében – a rábízottakat, elnyomottakat. Nem keresztény gazdasági magatartások is beszivárogtak a kereszténynek mondott Európába: mint a kamat, a végrehajtás, az emberi értékek és az emberi élet semmibevétele abban az esetben, ha anyagi haszonról, hatalomról volt/van szó. A politika és az anyagi érdekek teljes összefonódása ma már természetes, mint az is, hogy az egyházak sem a krisztusi utat járják, s az Evangélium csak a szószékeken az ami… kezdve Rómától, a püspöki székhelyeken át, egészen az egyszerű papi, vagy protestáns lelkészi lakokig. Mindent a pénz és a hatalom irányít, s a lélekről való gondoskodás mára valamilyen mesebeli tevékenység, a Szentírás pedig immár a Vatikánból is egyre inkább kihallatszó hírek szerint „egy bizonytalan és megújítandó mű”. A szavak szintjén minden szép és jó, de a tettek semmit nem bizonyítanak a mai Nyugat-Európában arra nézve, hogy vajon miért nevezzük ezt a földrészt kereszténynek.

 

Jakab apostol erről így nyilatkozik:

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. (…) Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, hanem áltatja magát, annak vallásossága mit sem ér. Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.”

 

Második levelében pedig ezt olvashatjuk (14-20):

„Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: »Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.« Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked tettekből a hitemet. Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! Akarod azonban tudni, ó balga ember, hogy a hit tettek nélkül meddő?”

 

A keresztény értékek Európájában fékevesztett harc folyik Isten ellen.

 

Európa politikája, ma mindenben a krisztusi tanok elvetésén alapul. A félreértelmezett tanítások mételyezik az egyháziakat, a civileket és az egész európai emberi társadalmat. A család, a nő-férfi kapcsolat, a szexuális szabadosság, az abortusz-törvények, az LMBTQ őrület azonban az évszázadokon keresztül kialakult, hatalomtól és jóléttől, a felsőbbrendűségben tobzódó, megtébolyodottak önmagukat is elpusztító agyszüleménye.

Erről a gondolkodásmódról Jézus a következőket mondja. „Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn. 8. 14.)

Tehát itt már nem a puszta ember megszerzése, a test semmibevétele, hanem a lélek teljes lerombolása a cél. Jézus itt is figyelmeztet:

„Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét!

Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De, aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt. 10. 24-33)

Európa mai vezetői tehát nem a kereszténység és a keresztény hagyományok kiirtásáért tesznek meg mindent, hanem a Teremtő Isten ellen vívnak ádáz, de már a kezdetekor elvesztett harcot. Mert Isten ellen nem lehet győztes harcot vívni, még akkor sem, ha a győzelemben bízva és magát az Isten létét elvetve küzdenek is saját beteges és romboló ideológiájuk mentén. Lehet emberek százmillióit pokolra juttatni a jólét és a szabadosság szellemiségével és hajhászásával, de az alap, azaz, az Isteni parancsok állandók és nem alkalmazhatók egy-egy korszak szabályai szerint. Nem a világhoz kell mérni az erkölcsi parancsokat, hanem a világot kell az emberiségnek Isten parancsai szerint kormányoznia.

 

Bergoglio és az EU

Krisztus és az EU
Zana Diana: Krisztus

Nagy probléma, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt időben a zsinati ajánlások és a vatikáni politika egy addig nem ismert és elvetett politikai irányba fordult el, amely VI. Pál pontifikátusával kezdődött.

Reinhadt Raffalt, Wohin steuert der Vatikan (Hol van a Vatikán? Pápa a vallás és a politika között – München, 1975.) címmel megjelent könyvében erről a következőket írja: „A Vatikán emberek műve és ennek megfelelően tökéletlen. Ez szabja meg az értékét is. Sehol másutt nem érzi az ember úgy, mint a Vatikánban, hogy az Isten ferde sorokra is tud írni.” (előszó) Majd a következőket írja a 299. oldaltól:

„Az előjogok feladására tehát nem a világ késztette a pápát, hanem a papságon belől megindult zsinat utáni mozgalmak. Követelték például, hogy a Szentszék világi szuverenitása szűnjék meg, szüntessék meg a nunciatúrákat, és a világi államokkal való közvetlen kapcsolatot. A mérsékeltebbek viszont azt akarták, hogy a pápaság térjen vissza az ezredik év előtti formákhoz, amikor a római püspök a világ püspöki karainak tiszteletbeli elnöke csupán, a püspökök viszont autonóm kormányoznak. Egy harmadik követelés, hogy a pap a társadalomban ne, mint szekuláris személy legyen jelen, a papi hivatal ne legyen valami különleges hivatal, a pap legyen egyfajta „Jedermann”. Ennek gazdasági következményeként a papi hivatal afféle polgári foglalkozás lenne, „szabadidő-papság”, vagy pedig a franciskánusi alamizsna-létre alapozott papság.

Az első esetben egy pap csak időlegesen lett volna pap, a második esetben pap és hívő viszonyát nem a partnerség jellemezte volna, hanem a pap függősége a társadalomtól. A Katolikus Egyház az antik Rómától ezeket örökölte: Vallás és igazság testvériesülése; a papság szentségi volta; a személyiség védelme. – Az egyház, minden százados hibája ellenére ezek mellett az elvek mellet kitartott. Napjaink egyháza azonban szétválasztja a hit és az isteni igazságosság összeolvadását, a vallást le akarja választani az emberi viszonyok rendjéről és ezt autonóm akarja kezelni.

A papságot pedig hivatásból és méltóságból funkcióvá akarja átalakítani. Harmadszor: az embert nem, mint egyes személyt tekinti, hanem csak, mint a társadalom tagját.”

 

A törés korszaka és a rossz egyéniség harca

 

Az egyház eltévelyedése VI. Pál, Raffalt által megírt „szakmai életrajzából” jól követhető – napjainkig. Hiszen ugyanazok a hagyományt elvető tézisek látnak napvilágot, mint VI. Pál pontifikátusa idején, de pápaságát megelőzően már Pacelli, azaz XII. Pius észrevette a torzulásokat, és harminc év titkári szolgálat után elbocsájtotta Montinit, azaz a későbbi VI. Pált a szolgálatból, s nem volt hajlandó bíborost kreálni belőle. Bíborossá csak XXIII. János pápa kreálta.

Erről Raffalt így ír kiváló könyvében: – „XII. Pius, Montinit kiváló kuriális papnak tartotta, arra is képesnek, hogy Itália legnehezebb püspökségét vezesse. Ám Pius felismerte, hogy Montini átélt alázata mögött egy elit „küldetéstudat” rejlik, - és ezért a paraszti származású Roncalliból (XXIII. János pápa) kreált kardinális, nem pedig a nagypolgári származású Montinit tüntette ki bizalmával.”

A törés és a súlyos, máig romboló hatású politikai elvet és irányt Raffalt, könyvében így írja le: – VI. Pál három irányba tekintett:

1./ Az egyház kapcsolata a nem vallásosokhoz; ezek felé bizonyítani akarta, hogy az egyház tiszteli felfogásukat, jóllehet a megértésnek a legkisebb alapja sincs; (Ez a teória is ellenkezik Krisztus tanításával! – a szerk.)

2./ A többi világvallás: annak hangsúlyozása, hogy az ember alaptermészete a vallásosság; a zsidóság és az iszlám felé pedig a közös monolitikus gyökér hangsúlyozása. (Ebből adódik a súlyosan téves zsidó-keresztény gyökerek emlegetése mind a mai napig, noha a két – illetve harmadikként a muszlim – logika homlokegyenest ellenkezik a krisztusi „szeretet”-en nyugvó felfogással. – a szerk.)

3./ A Rómától levált keresztény felekezetek: a pápa bocsánatkérése: »Ha az elválásban, a szétszakadásban hibát követtünk el, akkor alázatosan kérjük Isten bocsánatát, ahogy azoktól a testvéreinktől is bocsánatot kérünk, akik emiatt sértve érzik magukat általunk.«” (A mostani korban is, például a romániai pápalátogatás is ezt a korai, VI. Pál által megkezdett politikát, diplomáciai törekvést szolgálja. – a szerk.)

 

Nem új keletű tehát az a haladási irány és az ebbéli egyre gyorsuló ütem, amelyet a Vatikáni Külügyminisztérium és maga Vatikán Állam követ. Szerves részévé vált ez a politikai irány az értékromboló, liberális világpolitikai törekvéseknek. Bergoglio, Róma püspöke félremagyarázza és átértékeli a krisztusi tanokat, és a szeretet parancsával zsarolva akarja rábírni a bevándorlók által következetesen és embertelenül megtizedelt keresztény világot arra, hogy helyzetét elfogadja, és feladja hitbéli állásait, megszüntesse a kereszténységet, önmagát. Hitét pedig komposztnak használja egy új, beazonosíthatatlan és csak ocsút termő világvallásba. Most éljük a XII. Pius által felismert és ellenzett, VI. Pál által viszont megkezdett út egyik súlyos időszakát, amelyet emberi logika szerint vagy egy új pápa, vagy egy világpolitikai változás, de legrosszabb esetben csak a megsemmisítő világháború tud visszazökkenteni a normalitás és a krisztusi parancsok világába.

 

Orbán Viktor politikája és a kereszténység védelme

 

A magyarság nehezebben fogadja el a mai liberális, Isten-ellenes világpolitikai irányzatot. Ennek oka, hogy a korábbi diktatúra és az elmúlt évszázadokban kifejlődött védekező és túlélő képesség, valamint a genetikai adottságok és az ezek általi reflexek még működnek a magyar lelkekben. Annak ellenére így van ez, hogy a mindenkori magyar politikában is jelen vannak a korábban felsorolt rossz emberi tulajdonságok és a krisztusi parancsok elvetésének magvai. Kényszerpályán van a magyar politika is, hiszen a kényszerű, és a nemzetközi pénzhatalomtól függő gazdaság, valamint a soha nem létezett demokrácia szellemisége még a legtisztább elmékben is súlyos károkat okoz. Ugyanis, Krisztus soha nem emlegetett demokráciát, csupán a szereteten nyugvó, a társadalmi osztályok békéjét biztosító igazságosságot. Sajnos azonban, a világ sátáni mozgalmai, Isten ellenes civil csoportosulásai és a gazdasági világhatalom által pénzelt „sorkatonák” ránk kényszerítik az alkalmazkodás terhét.

Orbán Viktor ebben a drámai helyzetben olyan politikát folytat, amelyben kicsúcsosodik a keresztény érték és értékrend, a haza és a nemzet védelme, s a történelmi fájdalmakat is ezen az alapon és a krisztusi elvek szerint igyekszik csillapítani. Kérdés azonban, hogy a keresztény értékek védelme mikor találkozik a társadalomban az értékrend védelmével, hit feléledésével, a hazaszeretet lángolásával és az értelem megvilágosodásával. Ugyanis Magyarország keresztény magyar társadalma, ha lassan is, de felismeri azt, hogy léte, biztonsága és megmaradása csak egyféleképpen biztosítható. Ez pedig a keresztény értékek megtartása, kultúránk és hazánk megvédése. Viszont ez nem azonos a keresztény értékrenddel. Nem elég, ha csak a császárnak adjuk meg, ami a császáré. Krisztus szerint; Istennek is meg kell adni, ami az Istené.

„A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez. Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” Jézus átlátott álnokságukon, ezért így válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók? Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Mt. 22, 15-21.)

Ma tehát azon kell dolgoznia itt a Kárpát-medencében a magyar társadalomnak, hogy ne csak keresztény értékeinket; a templomokat, festményeket, népdalainkat és sajnos az egyház által is egyre inkább mellőzött, ősi egyházi népénekeinket védjük, hanem azt az értékrendet is megismertessük a magyar ifjúsággal, amely a keresztény értéktömeget ezer(?) év alatt létrehozta. Ma, nem az a Nyugat a keresztény Európa, amelyet eddig annak tartottunk. Ma, Magyarország és Lengyelország a keresztény Európa. És ennek a Magyarországnak a megtartásához hihetetlen – isteni – erő és akarat kell, mert nem csupán az európai világi hatalmak támadnak ellenünk, de az egyházak sem állnak a hithirdetés és a kereszténység-keresztyénség védelme ügyének magaslatán. A hit megerősödése, és hitünk a megmaradásban és állami vezetőinkben – nélkülözhetetlen. Nem szabad elbizonytalanodnunk! Erős hittel kell szolgálnunk a hazát és vissza kell térnünk Istenhez. Más út nincs, egyedül a Krisztus-i út!

„Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” (Jn 15,12-17)

 

Ezen alapelvek ellenkezőjének csúfos és végzetes eredményét láthatjuk a mai, iszlamizálódó, keresztény kultúráját vesztett Nyugat-Európában.

 

Erről Jézus az alábbiakat mondta:

„Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul." (Mt. 12.,25.)

 

 

Stoffán György

Új hozzászólás