Kezdődik a nyári szórakoztatási szezon...

HungaryFirst küldte be 2019. 06. 11., k - 05:08 időpontban

Ha a nyájas olvasó nem vette volna észre, bár bizonyára észrevette, kezdődik a nyári szórakoztatási szezon. A Gyurcsány&Gyurcsányné Zrt. hozta a megbízható, megjósolható formáját, néhány napon belül pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, amit előtte ígért. Mondhatni, hazudott. Karigeri, a politikai pióca, meglátogatja a levest, az új favorit Kálmán Olga. Gerinek az sem tesz jót, hogy a Momentumnál is igencsak megnőtt a mellény, és ők is önálló főpolgármester jelöltet indítanak, egy régi, megbízható SZDSZ-es személyében. A klasszikus magyar balliberalizmus jelmondata: „Ha engem hagysz lopni akkor azt csinálsz amit akarsz.” – láthatóan nagy hatással van az ifjúságra.

Aztán ott van még a kiváló ordítóművész Puzsér is, aki most éppen nem indul a castingon, de majd októberben – állítása szerint – annál inkább. Ő a sajátos kampányt folytat, melynek lényege, hogy mindenkibe belerúg egyet, legyen az barát vagy ellenség. Most éppen a szekta tévés Krug Emíliát sikerült „hidrogénfrufrus pitbullnak” nevezni. Ő azt tervezi, hogy jól bemutatja a „Sétáló Budapest” című programját, és attól mindenki dob majd egy hátast.

Feri még sok-sok meglepetéssel fog kedveskedni a haladó oldalnak. Ő ugyanis nem ellenségei, hanem barátai és szövetségesi legyőzésében a legjobb. Az MSZP ezt már tudja, Karigeri most értesült róla, felkészül a Momentum. Na, meg az Olga. Szegény Geri, aki maga sem megy messzire némi hazudozás, összevissza beszélés és politikai parazitizmus ügyben, most egy igazi mesterrel került szembe, aki nagyobbakat mond és pimaszabbul hazudik. Van még mit tanulnia Feritől.

Olga, azzal a gesztussal, mellyel elfogadta a nagyszerű vegyes páros felkérést, rögtön igazolta is, hogy méltó hozzájuk. Áprilisban ugyanis még azt nyilatkozta, hogy kizárt a főpolgármesteri indulás, most pedig, láss csodát, már nem.

Innen azután a puzséri utat követi, mert ő is úgy véli, hogy egy főpolgármesternek nem kell értenie semmihez. (Egyébként ezt már Puzsér is Demszkytől tanulta, aki nem csak úgy vélte, hogy nem kell, hanem konkrétan nem értett semmihez és mégis hosszasan volt főpolgármester.) Bizonyára úgy gondolja, hogy majd beül egy jól berendezett stúdióba irodába, talpig kőműves fándlival felhordott sminkben és okos kérdéseket tesz fel. A nép pedig álmélkodik majd szépségén és eszén.

Ennek az idilli képnek persze némileg ellentmond az a nagy garral hirdetett nézet, miszerint Budapest azért olyan, amilyen, mert Tarlós nem ért a dolgához. Annyira nem, hogy – a legelborultabbak szerint – a hajókatasztrófát is az ő felkészületlensége okozta. Nem is beszélve Orbánbasiról, aki a karmelita kolostor erkélyéről maga lőtte ki a torpedókat.

Az kétségtelenül nagy segítség lenne számára – ha megválasztanák, ami azért annyira nem fenyeget –,  hogy ott lenne a bukott SZDSZ-es városházi színtársulat, akik még Demszky alatt szerezték a gyakorlatukat. Most különösen ki lehetnek éhezve tíz év után. (Amúgy ők Karigeri polgármesterségére is felkészültek, nekik tulajdonképpen mindegy.) Ott állnak már a startvonalon, felszerelve Nokiás dobozokkal és metróépítési tapasztalattal. Minden bizonnyal bárkinek hajlandóak felajánlani semmivel sem pótolható képességeiket.

Jelöltből van/lesz bőven. A kérdés most az, hogy vajon a tényleges ellenzéki politikacsinálók, a haladó propagandisták, kit választanak. Ez azért érdekes, mert a sok alkalmatlan jelölt közül végül ki kell választani az az egyet, aki majd a mennybe jut. Ehhez az illetőnek szüksége van a függetlenobjektív sajtó támogatására, amely képesnek érzi magát, hogy bármelyik jelöltet eladja mint egyetlen lehetőséget Tarlós legyőzésére. Az sem baj ha ez a személy időnként változik, bármelyikről el tudják mondani, hogy ő a legalkalmasabb. Hiszen a fenti idézetet Napóleon, prófétai előrelátással, mintha róluk fogalmazta volna.

Csak sajnos meg kell várniuk a gazdi döntését, és mióta Simicska kiszállt, már azt is nehéz megállapítani, hogy tulajdonképpen ki is a gazdi. Így hát a kérdés még nem dőlt el. Addig a jelöltek együtt fogják vezetni a forradalmi tömegeket. Karigeri biciklin, Puzsér sétálva, Olga pedig egy bolgárkertészetből.

Szívrepesve várom az előválasztást, mert minden bizonnyal roppant szórakoztató lesz. Ja és nagyon-nagyon demokratikus.

Új hozzászólás