Kujko bie: a játék, amelyben minden résztvevő nyer

Varga Géza küldte be 2019. 07. 21., v - 11:25 időpontban

A játékok jó részével, így pl. a szokásos kártyajátékokkal is az a baj, hogy ha a résztvevők egyik része nyer, akkor a másik részének szükségképpen veszítenie kell, hiszen az egyik fél veszteségéből kerül ki a másik nyeresége. Nincs ez jól, mindannyian érezzük, mégis újra és újra leülnek a népek a kártyaasztalhoz. Kell pedig lennie olyan játéknak, amelyben minden résztvevő nyereséggel a zsebében állhat fel az asztaltól. Ha nincs ilyen játék, akkor ki kellene azt találni. Nem ismerek minden játékot és a játékelmélet órákról is hiányoztam, ezért - javíthatatlan optimista lévén - feltételezem, hogy létezik, vagy létezhet ilyen. Az eddigiek alapján persze van egy bökkenő, mert a dolog mintha súrolná az anyag megmaradásának elvét. Azaz csak azt a pénzt lehet újra elosztani, amivel a játék résztvevői eleve rendelkeztek. 


De éppen ez az a gond, amit el kell és el is lehet hárítani a kujko bie segítségével (1).

 

Úgy tűnik, mintha csak fel kellene találni a megfelelő játékszabályokat és megoldódna ez az örök emberi kívánság: a nyeremény biztosítása veszteség nélkül, vagy minimálizált veszteséggel. Lehetséges persze, hogy ehhez újra kell deklarálni a kártyajáték, vagy a játék fogalmát is. E cikkben a meghatározás lehető legbővebb értelmezésének talaján állok. Tekinthetjük az életünket is egy nagy és bonyolult játéknak, amelyikben úgy kell nyernünk, hogy más ne veszítsen? 

 

 

1. ábra. A kártyajáték, amelyben mindannyian csak nyerhetünk, maga az élet, amennyiben folyton folyvást diadalmasan megújul


 

A közel 70 éve folytatott lankadatlan játékelméleti töprengéseim és gyakorlati tevékenységem büszkeségre okot adó eredményeinek illusztrálására bemutathatom az 1. ábrán lévő szekrényt és annak drága tartalmát.

 

A szekrény egy 2-300 éves, parasztbídernek mondott tölgyfabútor az őrségi Velemérből. A pontos lelőkörülmények már a ködbe vesztek, az alábbiak csak egy lehetséges rekonstrukciót jelentenek, ami azonban lehetővé teszi a játékelméleti tanulság megértését. 

 

Volt egy öregasszony Veleméren, akiről azt említette elsőként a kilencvenhez közelítő adatközlőm, hogy 5 háza is van. Nyilván nagyon jelentős vagyon lehetett ez valamikor, amikor még a házak tele voltak emberekkel és zsibongott bennük az élet. Azonban ez a gazdagság a szemünk előtt foszlott semmivé. Úgy pusztult el, hogy materiálisan megmaradt minden négyszögöle, téglája és tetőcserepe. Amikor beszélgettünk róla az adatközlőmmel, akkor a házak már üresen álltak és omladoztak. Velemért a szocialista évtizedek a kihalás és a pusztulás szélére jutatták. A lakosságszám 450-ről 60-ra csökkent, annak a fele is bevándorló. A fiatalok, ha egyáltalán megszülettek, az első adandó alkalommal el is menekültek innen, mert bár a táj gyönyörű, a határsávosdi miatt megélni nem nagyon lehetett benne. 

 

Az öregasszony halála után az örökösök az elhagyott portákat eladták idegeneknek. Az épületeket lebontották s a helyükön csak rom, vagy a puszta telek maradt. A bennük lévő bútorokat elvitték, eladták. Talán ezek egyike a képen látható szekrény is, amely szerencsére minden veszteség nélkül vészelte át az évszázadokat és a tulajdonosváltásokat. Emlékezetem szerint egy Ausztriába vándorolt honfitársunk vette meg s amikor le kellett kaszálni a telket, akkor alkalmanként egy-egy bútort adatott el a kaszálás áráért cserébe. Az aktuális kaszálás ára kétezer forint volt.



Jegyzet


(1) Nekem - úgy érzem - sikerült megtalálnom ezt a játékot, amely okot ad az elégedettségre. 


A játéknak a kujko bie nevet adtam, ami az 1. ábrán látható kisunokám egyik mondata. Mostanában kezd el történeteket mesélni s e két szóval azt adta tudtunkra, hogy a Kókusz kutya megugatta a bicikliseket. Ez a röviden elmesélt történet az ő hozzájárulása e nagy játékhoz. Úgy adta nekünk, hogy azzal mindannyian gazdagabbak lettünk, miközben ő sem lett szegényebb.


A szekrényes fénykép lehetőséget ad a játékszabályok felvázolására. Ezek szerint akkor járunk el helyesen, akkor kapjuk a legnagyobb jutalmat, ha az életterünket, a településeinket, épületeinket, szekrényeinket, dobozainkat megtöltjük tartalommal, lehetőleg minél értékesebb tartalommal. A játékosoknak meg kell tenniük mindent, hogy a haza lakossága és életereje gyarapodjon, betöltse az országhatárok közötti területet (ha túlcsordul a Kárpátokig, az se baj). A faluban ne bontsák le a házakat lakosság híján, hanem új utcákat kelljen nyitni a túlszaporodó lakosságnak. Minden házban lakjon egy család és gyermekzsivaj töltse be a környékét. Ha kell, legyen tele a szekrény is. 


Nekem ez sikerült és őszintén mondom, elégedett, sőt boldog vagyok ezt látván. A nyolcadik unokám augusztusban születik. Hasonló örömöket kívánok minden játékostársamnak!


 

Új hozzászólás