Keszthely igaza

Turi Török Tibor küldte be 2019. 09. 09., h - 21:29 időpontban

Keszthely igaza? – !

Az anyatejről miután leszoktattak, az abc-t tették elém, majd az egyszereggyel gyötörtek. Kisvártatva a szigorú magyartanár egyest adott, mert az első nyelvemlékünk nagy mondatát rosszul hadartam el:

– Feheruuaru rea… meneh hodu utu rea – a Fehérvárra menő hadiútra. (A tihanyi apátság alapítólevele.)

Igen, a második szó, a „rea” kimaradt!

Aztán fél évszázad múlva – kezemben tartva Dr. Oppel Jenő könyvét – mit látok? Ő is kihagyta! Nekem ezért szekunda járt, neki, művének évszázados szárnyalása… Hármunk közül már csak én élek, és ez elég is lenne a megbocsájtáshoz, kivált hogy megtudhattam tőle a következő, számomra(-unkra) döbbenetes tényt. A Fehérvárra szó előtt van még valami: AD CASTELIC ET… – ami annyit tesz (a folytatással együtt): „KESZTHELYRE ÉS Fehérvárra menő hadiútra”.

Nem értem! Miért csonkán emelték ki tankönyveinkben a mondatot, hiszen olyan örvendetes, hogy magyarul írt helyneveket fedezhettünk fel a latin közegben. Az első magyar összefüggő szavakkal bíró mondat nem hat, hanem hét szóból áll! Miért mostohább Keszthely Fehérvárnál? Ráadásul Keszthellyel kezdődik a mondat. Mi több, a Balaton fővárosából csak egy van, míg Fehérvár lehet a Pomáz melletti Fehérvár is, mely Szikambria névre is hallgatott Atilla korában (is).

Keszthely erre miért nem büszke, hogy ily módon szerepel nemzetünk e kulturális mannájában? Válasz: mert nem tudnak róla, úgy mint a MTA-nál.

Lelkesedésem kis idő után – több szakirányú könyvbe lapozva – lelohadt: A Castelic szó Érszegi Géza és Holub József feltételezése szerint: „várhoz tartozó várnép. A mai Kesztölc.” A Dorog melletti község a Molnár József–Simon Györgyi szerzőpáros szerint a Magyar nyelvemlékeink c. könyvükben, finnugoros beidegződéssel: „várhoz tartozó várnépjelentésű, szláv szóból vált helynévvé”. Utánajártam. Több szláv nyelvet is beszélő, utódállamokbeli barátaim ilyen szóról nem hallottak, kostel van, de kastel nincs. (Ők csak tudják, hiszen Trianon bőven adott alkalmat a nyelvgyakorlásra…)

Erről jut eszembe: László Gyula történész besokallt a török eredetű szavainkkal, kénytelen volt, mert a törökök nem ismerték azokat, melyeket állítólag tőlük tanultunk, ezért kitalálta az ótörök nyelvet. Mondanom sem kell, erről még annyit sem tudtak „a műveletlen” türkök!

Elővettem újból az alapítóiratot, mert ha a benne lévő oly fontos mondattal a történészek ilyen mostohán bántak, lehet ott még több kitaszított is – és volt! Az előző mondat így szól: „nagu azah fehe rea” – nagy aszó fejeig. Ez meglátásom szerint Aszófő lehet. Nézzünk a térképre: a Tihanyi félszigetről kiérve az első falu Aszófő. A Balaton vízszintje több méterrel magasabb volt a mainál, így a település csak a mocsár szélén, néhány kilométerrel a félszigettől létezhetett (van), és a hadiút sem lehetett a mocsár miatt délebbre, tehát a falut érintette vagy tőle még északabbra futott. Összefoglalva: mikor kiértek eleink a félszigetről a töltésre emelt úton, elértek Aszófőig /nogu azah fehe rea = nagy aszó fejéig/. Azon áthaladva érték el az úttorkolatot. Itt aztán jobbra, vagy balra vehették az irányt. Keszthelyre vagy Fehérvárra. Nem Kesztölcre, mely település első említése 1075-ben történt, és mint tudjuk – de a fentiekből kiindulva nem elegen –, az apátsági alapítóirat 1055-ből való. Ha erre azt a választ kapnám, hogy az első említést megelőzően is létezhetett a falu, nem kímélném:

„Igaza lehet, Uram, már csak azért is, mert fontosabb hely volt már akkor Kesztölc, mint Castelic /Keszthely/, avagy mindkét Fehérvár! Bizonyság igazára az is, hogy a nagy mondatereklye a nevével kezdődik… mi több, Kesztölc esetében nem is arra tévedő sáros dűlőútról, hanem rajta áthaladó, Rómától Aquincumig tartó hadiútról beszélhetünk, szemben azzal, hogy a kétbalkezes térképészeknek az ókorban Keszthely (Castel, Castrum) felé csúszott a léniájuk…”

Egy hétig sem maradtam árván a feltételezéssel, mert kezembe került Szentgyörgyi Rudolf könyve: „Tulajdonképpen: (az egyik irányban) castelic-ra és (a másik irányban pedig) fehervvaru rea.” Tehát szerinte is irányról van szó, jelesül: Fehérvártól ellenkező égtáj felé. Már szó sincs várnépekről és szláv szóeredetről, de Keszthelyről sem. A szóelemzések mostohája (Castel) itt szerencsére kimaradt, annak ellenére, hogy a többi ötvenhetet az etimológia nagyítója alá tette. Átlépett a hangyabolyon – igaza van, széllel szembe nem pisilünk… Mondom én, mert a Castelic szóban az „ic” „ig” ragot jelent, ami a Kesztölc szóhoz való hasonlóságot egyesekben megerősítette. Érzésem szerint, ha Miklós püspök anno nem ragozza a Castel szót, nem lesz belőle Castelic (-ig) rag, nem is vélték volna a „szakértők” a Kesztölcieket tihanyi várnépnek…

2013-ban a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya templom előtti ásatásnál római villa falmaradványaira bukkantak. Római kastély = Castellum romanum. A szótő Castel, ami még inkább hajazza a Keszthely szót. Eddig a szomszédos Castrum Valcumot (Valcum = erőd) vélték Keszthely névadójának, de ezen Castrum szó sem maradt volna alul Kesztölccel szemben; nemhogy a Castel helynév, hiszen megegyezik a tihanyi okiratban leírttal.

Most nem kis dolgot vetek papírra, fogódzkodjanak: Castel = Castel!

A Keszthely szó származhatott a Castrum, illetve Castel szóból is, addig míg vica versa: az apátsági alapítóirat szerinti elnevezés a „Castel”-t teszi bizonyossá. Köszönjük, Tihany, eloszlattad a kétséget! (Keszthely a Castel – és nem a Castrum szóból ered, mert gondolom az apátsági iratra a másolóbarát nem „Castelic”-et, hanem „Castrumic”-et írt volna.)

Gépész üzemmérnök vagyok, és nem történész. Nem szakértelem, de a józan ész vezette tollamat. Írásom – kivált a helyieknél – kiveri a biztosítékot, mert hát hogy is merek turkálni „tudományos dombjukon”; de ha ők nem léptek, mint szakemberek és lokálpatrióták, a múlt legitim búvárai, valakinek meg kellett tennie. Ha tévedtem, avatatlan olvasóim, bocsássák meg. A jó szándék vezérelt, kedves városunkért, Keszthelyért.

Nem telt el egy hét, és a várva várt Bárczi Géza-könyvet (Tihanyi alapítólevél, Akadémiai Kiadó, 1951) megkaptam, melyre a fenn említett szakemberek alkalmasint hivatkoztak. Ebből megtudtam, hogy az alapítólevél magyar mondatai sem magyarok:

„37. Mortit uvafara kuta rea”. Martos vásárterének kútjáig – szól a mai nyelvhasználatban. Az uvafara /vásártér/ szó szerinte perzsa jövevényszó, pontusi, bolgár közvetítéssel. Ezt meg kellett könnyeznem, mert a bolgárok elszlávosodott szkíták, kik postásként „Perzsiából”, igazából őshazánkból, a Pártus birodalomból voltak szívesek utánunk hozni saját szavainkat…

„38. Nagu azah fehe rea. Nagy aszó fejéig, mely Martos egyik határpontja” – a sok közül, ki tudja hol? De biztos, higgyünk neki. Felejtsük el kedvéért, hogy az általa Tolna megyébe transzportált helység Tihanytól északra, néhány kilométerre, máig is él és virul. Aszófő névre hallgat… (aza fehe = aszófő). Örömteli, hogy kivételesen nem említett szláv eredetet!

„39. Castelic. Itt is Kesztölcöt jelent, és a Tolna megyei Nána közelében lévő völgyről van szó, de lehet akár Decsen is (kesztöczi széked, kesztöczi ér). Állítja, majd lapozva: „Vagy pedig ami sokkal valószínűbb, az egyetlen határkijelölő az az út, amelyik egyik irányban Castelic és másik irányban Fehérvárra megy”. – Micsoda akropolisz lehetett a Nána melletti völgyben! Biztos Nána amolyan előváros lehetett… Bárczi tudós kollégáinak, a Dorog melletti Kesztölce itt nem érdemelt említést, így ceruzámat sem törtem ketté.

„40. Fehervvan rea meneh hadu utu rea.

       fehér – ugor nyelvemlék

       vár – perzsa szó

       menő – finnugor szó (Budenzre hivatkozva)

       hodu – finnugor „kétségtelen”.

„41. Petra zenaia hel rea. Petre szénájára.

       Petre – délszláv tulajdon név

       Széna – szláv nyelvemlék”.

Ha a szlávok a latinból kölcsönözték Castel /Costelic/ szavukat, akkor miért beszélünk szláv eredetről? Ez olyan mikor a Mongóliából érkező jak pásztor meglátva nálunk élete első számítógépét, hazaérve elújságolja nomádjainak, hogy a komputer magyar találmány! – Ez nem is jó példa, mert tényleg az…

Tanulság: Minket a finnugorok, a szlávok, németek és latinok találtak ki! Míg segítségünkre nem siettek, valószínűleg mutogattunk és a nyereg alatt puhítottuk a húst. (Az árpádi honfoglaláskor, hogy a nyereg ne kezdje ki a lovak hátát, nyers húst tettek alá. A nyugatiak tévedése onnét eredeztethető, jó Sütő András szerint: „…hogy futtukban tették ezen megfigyelésüket…”)

Mária Terézia idegeneket importált a nemzeti őstudatunk irtására, kik legyártották a finnugor elméletet. Hunsdofer – később Hunfalvi – Pál keresztre próbálta feszíteni hun eredetünket. Budenz a magyar (sumér) nyelvnek hurkolta az akasztófakötelet, nem kis eredménnyel: máig is ezt tanítják.

Történészeink számára annyira mostoha Keszthely, mint Mária Terézia számára a magyarság volt.

Apátiába estem!

Gondolataimat szavakká formáltam, kétségbeestem, mérgelődtem, és most kételkedem igazamban – igazukban.

Szobrászkodom. Úgy döntöttem, hogy domborművet készítek a Valcum erődről, a feltárt római villáról és a Lackfi nádor építette XIV. századi Fő téri templomról; egymás fölé helyezve, mintegy vertikális idősíkban, kifejezve szoros együvé tartozásukat. Nem fognak lemaradni az épületek nevei sem.

Ha az írásomban kevésbé is sikerült, itt kőbe véshetem: Castrum vagy Castel = Keszthely.

 

                                                                                                                       Turi Török Tibor

 

Új hozzászólás