Európa sírásói, felfogtátok már, hogy mit tettetek?

HungaryFirst küldte be 2019. 10. 09., sze - 09:28 időpontban

A fiatal generációk jövőjét temettétek el, mielőtt még eljött volna. Erre bizony nincs mentség, és ma már mindenki látja, hogy végül hová is kezdenek kifutni a folyamatok.

Európa egykori egysége megbomlott. A közbiztonság a nyugati országokban romokban van, a szociális háló és ellátórendszer pedig a határait feszegeti. A főleg multik állta működtetett nyugati országok idegen “vendégmunkások” olcsón dolgoztatható telephelyévé kívánták silányítani az egész kontinenst. Kelet-Európa azonban időben föleszmélt, míg a Nyugat elbukott.

Ma már látják azt, amit néhány éve még csak mi láttunk. Hogy a beáramló embertömeg nem akar dolgozni, hogy ne tudnak – és talán nem is akarnák – integrálódni. Hogy jogokat követelnek maguknak, de kötelességet és felelősséget nem vállalnak. Hogy ezeknek az embereknek a nagy része a jobb élet reményében érkezett, azért, hogy sportkocsija legyen, egyszerre több felesége és rengeteg pénze, de nem értik meg, hogy ehhez dolgozniuk is kellene.

Mert a nyugat-európai politikai elit “elintézte”, hogy minden a fenekük alá legyen tolva, segélyek, szociális ellátás… Aztán pedig “csodálkoztak”, hogy híre ment annak, hogy lehet jönni Európában, itt az európaiak majd mindenért megdolgoznak helyettük.

Merkelnek, Junckernek és a többi címeres gazembernek óriási felelőssége van abban, hogy ma a menekültek követelőznek, párhuzamos társadalmakat hoztak létre, és szervezkednek az európaiak ellen.

A nyugat mint a Római Birodalom, úgy fog elbukni, és a migráció súlya alatt előbb vagy utóbb összeroppanni. Sokat akartak, megint nemzeteket akartak kizsigerelni, ahogyan azt a fejlett nyugati civilizáció “szalonjaiba” tartozó körök mindig is tették. Most azonban visszanyalt a fagyi. Fordítva sült ez az a bizonyos karmapisztoly…

 

Új hozzászólás