Szegedi ellenőrt menesztettek, amiért egy iráni utast vont felelősségre

HungaryFirst küldte be 2019. 10. 09., sze - 09:48 időpontban

A Szeged.ma olvasója egy élményét osztott meg a lappal aminek szerintük a lényege: “Ha Botka Lászlónak nem tetsző, egyébként az ország becsületét védő módon, nemzeti érzésű emberként viselkedsz, akkor repülsz. Főleg, ha egy bevándorló szerepel a történetben.” Íme az olvasó története. UPDATE: A cég mást állít.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél dolgoztam ellenőrként. Amíg ki nem rúgtak. Történt ugyanis, hogy egy menetjegy/bérlet nélkül utazó iráni utassal intézkedtem angolul. Az utas közölte flegmán, hogy rá nem vonatkozik a magyar törvény, mert ő külföldi.

Azt is közölte, hogy az ellenőr feladata kimerül annyiban, hogy a külföldi utasokat tájékoztassa az utazás hogylétéről.

Próbáltam neki elmondani, hogy származási országra való tekintet nélkül ugyanúgy kell eljárnunk mindenkivel, a szabályok pedig mindenkire vonatkoznak, akárcsak a törvények. Rendőröket kért, mert közölte, hogy csak a rendőr kérheti el az ő jegyét, az ellenőrnek nincs ilyen joga.

Kijelentette, hogy Magyarország egy vicc és ő nem fogja betartani a törvényeket.

Az utasnak azt feleltem, hogy amennyiben nem akarja betartani a magyar törvényeket, nem kötelező itt laknia. A kiérkező rendőröket is kritizálta, mert nem tudtak angolul (ami egyébként tényleg érthetetlen), azt meg nem akarta elfogadni, hogy én fordítsak.

Hatalmas cirkuszt csinált az egészből és kiderült, hangfelvételt készített, amivel fenyegetőzött.

A lényeg, hogy miután a vezetőség megtudta, hogy mi történt, engem marasztaltak el és kirúgással fenyegettek meg, mondván az önkormányzat alá (így Botka László alá) tartozó cég üzletpolitikájával ellentétes viselkedést tanúsítottam az iráni származású személlyel szemben. A főnök bocsánatkérő levelet írt az utasnak.

Engem pedig pár héttel később indok nélkül kirúgtak 2, becsülettel ledolgozott év után, mivel a Dakört Kft. megszűnése után minden dolgozót 6 hónap próbaidővel vettek át.

Mi a tanulság? Ha Botka Lászlónak nem tetsző, egyébként az ország becsületét védő módon, nemzeti érzésű emberként viselkedsz, akkor repülsz. Főleg, ha egy bevándorló szerepel a történetben.

A Szeged.ma cikkének megjelenése után az SZKHT arról tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy az olvasói levelet író férfit sorozatos panaszok miatt bocsátották el. A cég ezt írta a lapnak:

 

Szegedi ellenőrt menesztettek, amiért egy iráni utast vont felelősségre

 

 

Szeged.ma

Új hozzászólás