Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához

Varga Géza küldte be 2019. 10. 25., p - 15:16 időpontban

2019-ben jelent meg Fehér Bence A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához c. dolgozata (1), amelyhez néhány észrevételt fűzök az alábbi szempontok alapján:


- Erdélyi Istvántól olvastuk, hogy a történetírás célja a kíváncsiságunk kielégítése.


- I. J. Gelbtől meg azt tanultuk, hogy írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. 


- A magyar kutatók feladatai közül legfontosabbnak, "nagy kérdésnek" a Kárpát-medence és a magyarság korai írástörténetének feltárását gondolom.


Mivel az akadémikus "tudomány" a rovológia terén nincs olyan állapotban, hogy e követelményeknek megfelelhessen, ezért Fehér Bence tanulmánya is csak a bukás illusztrációja (2). 


 

 

1. ábra. Az Orion csillagképet ábrázoló jelek, amelyeken felismerhető az Orion öve, balról jobbra: a tatárlakai Atya (Orion) szójel, a sumér "atya" és "Orion" szójel (L128), a szombathelyi Iseumban kiásott vakolatdarabon lévő római kori hun Nimród tamga (az ősatya jelképe) 

 

 

 

2. ábra. Az Orion csillagkép rajzából leegyszerűsödött kínai "atya" szójel és a székely írás egyik "ty" (atya) jele, ezek a jelek egy X alapra épülnek és nem rögzítik az Orion övét

 

 


3. ábra. Az Orion csillagkép egy lapp mítosz szerint az atya, aki a mögötte lévő Gemini (Ikrek, azaz a fiai) segítségével az előttük a Tejúton menekülő csillagszarvast üldözik, hogy az a Sarkcsillaghoz, a napisten palotájához, egy boldogabb hazába csalja őket, ahol a feleségük lesz


 

 

Kielégíti-e a kíváncsiságunkat a tanulmány?


A dolgozat vitathatatlan érdeme a kitűnő témaválasztás. Régen időszerű lenne már annak tisztázása az akadémikus kutatók részéről is, hogy mikor kezdődött az íráshasználat a Kárpát-medencében. Erre azonban nem ad választ a szerző, helyette alátámasztást nélkülöző kinyilatkoztatásokkal próbálja letagadni az általa bemutatott jelek alapján feltáruló összefüggéseket is. 


Ennek oka elsősorban írástani tudásának akadémikus szemellenző általi korlátozottsága. Ez megakadályozta számára az olyan összefüggések figyelembe vételét, mint amilyen például a "ty" (atya/Orion) jelcsoport (1-3. ábra), az "us" (ős) és további kb. 40 hieroglifa esetében már ismert. Ha ugyanis - mint azt tapasztaljuk - a hasonló, kőkori eredetű jelcsoportok sora összeköti a legkülönfélébb írásrendszereket is (a legtávolabbi jelrendszerekben is hasonló jelek találhatók), akkor a szerző megállapításai nem vehetők komolyan arról, hogy a korai Kárpát-medencei írásoknak nincs köze a székely íráshoz és általában a "rovásírásokhoz".


Másrészt a "tudományos konszenzus" által meghatározott általános akadémikus rovásundor akadályozza meg a tisztánlátásban. E haynauista gyűlölködéshez igazodva nem az e téren elért kutatási eredményekre kell figyelnie, hanem azokra, akiknek a tevékenysége kimerül a magyar őskultúra tényeinek tagadásában és ócsárolásában (3). 


 

 

4. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra jeleinek és a magyar jelkincsnek az egyezései, amelyekről Fehér Bence nem akar tudni

 


Dolgozata nem az első (a kőkori), hanem csak az egyik korai ókori feliratcsoportról (edényeken talált szkíta jelekről) szól bővebben. 

 

Tanulmányáben ezt írja: "A római írásbeliségnek ... úgy tűnik, nem volt, vagy igen gyéren volt kontinuus elődje Pannonia földjén". A dolog megítélése attól függ, mit tekintünk folyamatosnak és a latin írással összefüggőnek. Tekintve, hogy a monogenezissel kialakult írásrendszerek világában minden mindennel összefügg, a szerző megálapítása nem a teljes igazságot fejezi ki, hanem inkább eltakarja azt.


Például a 6-7 ezer éves Tordos-Vincsa kultúra jelkészletéből 49 jel azonos a ma is használt magyar rovásjelekkel (4. ábra). Ez csak folyamatos jelhasználattal magyarázható, amit a közbenső írásemlékeken túl a Nemetz Tiborral elvégzett matematikai valószínűségszámításunk is bizonyít. Ugyanakkor a latin írás és a székely írás kétségkívül rokonságban vannak egymással, amit például az ábécé hasonló jelsorrendje is alátámaszt. Róna-Tas András a székely írásra gyakorolt latin hatással magyarázza a párhuzamokat, ám ennek csak az ellenkezője (a latinra gyakorolt magyar hatás) bizonyítható. Azaz valamiféle közvetett összefüggés létezik a székely írás elődje (a magyar hieroglif írás) és a latin írás között. Ennek tisztázása  tudományos jelentőségűvé tette volna Fehér Bence dolgozatát.


7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor a világ legkorábbi, hiteles ásatáson előkerült és a magyar hieroglif írás segítségével jól elolvasható írásemléke, amelynek eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban, másolata a veleméri Sindümúzeumban megtekinthető (5. ábra). Záhonyi Andrásnak köszönhetően a 7000 éves tatárlakai tábláknak is megszületett végre egy jó olvasata (csillagtérkép van rajtuk). Nincs és nem is lehetséges tudományos igényű magyarázat ezek mellőzésére, amikor a Kárpát-medence első írásemlékeinek bemutatása a cél.


 

 

5. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor hieroglifái jól olvashatók az alsó sorban lévő székely jelek és az elvégzett akrofónia-rekonstrukciók segítségével

 

 

 

6. ábra. A Gizella kincs avar eredetű turulos fibuláján a szentgyörgyvölgyi tehénszoborhoz hasonlóan a tenyésztés szervére van téve a ten "élet, isten" jel, ami (azon túl, hogy mindkét tárgyon a magyar hieroglif írás jeleit találjuk) a több ezer éves Kárpát-medencei folyamatos jelhasználat és a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv bizonyítéka

 


Fehér Bence a korai írások értékelésekor az akadémikus prekoncepciót követi. Ezeket ugyanis a "tudományos konszenzus" szalonjaiban illik írást megelőző írásnak minősíteni, mintha ilyesmi létezhetne. Fehér Bence így adja elő ezt a téveszmét: "A lehetséges írásbeliség a Kárpát-medencében igen korán megjelenik, sokáig azonban nem bizonyítható, hogy valódi írásokról van szó. A neolit- és bronzkori agyag- és fémtárgyakon megjelenő vizuális szimbólumok valószínűbb, hogy nem írást jelentenek, hanem vagy díszítőmotívumokat, vagy egyezményes képi jeleket". Erőtlen a kifogás, miszerint ezek írás volta nem bizonyítható, hiszen a korai írásemlékek közül több is  jól elolvasható. Fehér Bence és társai azért nem hajlandók ezen olvasatok ellenőrzésére, vagy tárgyalására, hogy ne kelljen elismerniük a korai írások és a székely írás összefüggéseit? Nem elegendő azon fennakadni, hogy a neolitikum embere a latintól eltérő írást használt, hanem fel kell emelkedni a feladathoz és meg kell érteni e régi írások rendszerét. Ha az írás a gondolat rögzítése jelekkel, akkor aligha vonható kétségbe a szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a tatárlakai táblák írásemlék volta.  


Fehér Bence szerint "bizonyosra vehető, hogy ezeknek a későbbi rovásírásos emlékekhez semmiféle leszármazási vagy kulturális közük nincs, és biztosan nem tartoznak azokhoz a későbbi keleti, nomádnépekhez, amelyek a különböző rovásírásokat alkalmazták. – ámbár széles körben ismertek olyan tudományosan alá nem támasztott nézetek, amelyek egyfajta korai rovásírást látnak bennük. A potenciális írásbeliség első nyomai azonban keleti eredetű kultúrákban először a bronzkorban felbukkannak, még ha ezt nem is tudjuk értelmezni." 


A fentiek világosan illusztrálják az akadémikus íráskutatás elméleti felkészületlenségét. Úgy használja a "bizonyosra vehető" és a "biztosan" kifejezéseket, hogy azt semmivel nem támasztja alá, miközben állításának ellenkezőjére seregnyi bizonyíték akad. Például a Nemetz Tiborral elvégzett matematikai valószínűség-számításunk bizonyította, hogy a jelhasonlóság a genetikus kapcsolat jele. Ez azt jelenti, hogy a neolitikus jelkészlet akkor is a székely írás rokona, ha az akadémikus "tudomány" dogmáival ez a tény nem egyeztethető.

 

 

 

7. ábra. Magyarszombatfai tejesköcsög X alakú jellel (a székely írás "b" betűje, a magyar hieroglif írásban Bél fiúisten nevét rögzíti), amit Fehér Bence a szkíta edényeken is megtalált, ezen az őrségi edényen azonban rontáselhárító jelként szolgál, vagyis a szkítáknál sem lehetett szám

 


Fehér Bence nem mond igazat a szkíta edények jeleiről sem. Összeszedte az eddig megjelent szkíta jelek némelyikét, azaz készített egy leltárt. Tévedett, amikor úgy vélte, hogy az edényeken nem írásjelek, hanem számok láthatók, ám az ilyen tévedések bocsánatosak. Amikor azonban konstatálta, hogy az általa meghatározott 8 szkíta számjelből kettő pontosan (a jelformát és a számértéket tekintve is) azonos a magyar számrovás 1-es és 10-es jelével, a szkíta 5-ös számjel pedig a magyar 5-ös számjelnek a fejtetőre állított változata, akkor letagadta a tényeket. 


Előbb megállapította, hogy a szkíta számsor "úgy rekonstruálható, hogy a római-etruszk számjelölésben és a magyar számrovásban is alkalmazott három alapelemre, az I = 1, Λ= 5, X = 10 jelekre épül", majd egy logikai bukfenccel hozzáteszi: "Ez a rendszer tehát minősíthető egyfajta számrovásnak (amelynek persze bizonyosan nincs közvetlen összefüggése a magyar számrovással)"

 

Helyesen azt lehetett volna mondania, hogy az általa feltételezett szkíta számjelek valamilyen kapcsolatban vannak a magyar számrovással. Ha ugyanis arra jók voltak a magyar számrovás-jelek, hogy bizonyítsák a szkíta jelek szám voltát (4), akkor az összefüggésüket sem lehet tagadni. A "tudományos konszenzus" viszonyai között az effajta logikai hiba - a magyar őskultúra gyökereinek letagadása szolgálatában - nem csak megszokott, hanem követelmény jellegű is. 


A szerző két ok miatt tagadhatta le a cikkében bemutatott, jól ellenőrizhető és általa is felhasznált szkíta-magyar jelkapcsolatot. Egyrészt a szkíta-magyar kapcsolat elismerése egzisztenciális bizonytalanságot idézhetne a fejére. Másrészt, mert az akadémikus "tudomány" berkeiben rögzült az írás és a számírás poligenezisének (több, egymástól független központban való keletkezésének) téveszméje. Ugyan az írás és a számjelek monogenezisének (egyetlen központban való kialakulásának) bizonyítása és közzététele a szerző dolgozatának megírása előtt már megtörtént, ezeket azonban Fehér Bence gondosan figyelmen kívül hagyta (5).  


Azaz a szerző nem tájékoztatja, hanem félrevezeti az olvasóit a Kárpát-medence első írását/írásait és azok magyar vonatkozásait illetően.


 

Jegyzetek

 

(1) Az ókor az emberiség történelmének az írás megszületésétől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig terjedő szakasza. 


Az íráshasználat kezdetét illetően, az új felismerések miatt a korábban egységesnek látszó álláspont megváltozására lehet számítani, amiből következően az ókor kezdetét másképpen kell meghatározni. Általában a sumér írás Kr. e. 4000 tájára tett megjelenését tekintik az íráshasználat születési időpontjának és az ókor alsó határának, amit az őskor előzött meg. Az akadémikus álláspont szerint az állam és a könyvelés igényei miatt született meg az írás. Ezzel szemben a legkorábbi írásrendszert kb. 50 000 évvel ezelőtt, az ősvallás céljainak szolgálatára állították össze. 


Az ókor végét 476-ra szokás tenni, mert ekkor fosztották meg császári címétől Romulus Augustulust, az utolsó nyugatrómai császárt, akinek az apja Attila hun uralkodó udvari történetírója volt. Az ókor elejét jelző szakaszhatár is kötődik valamiképpen a magyarság történetéhez. mert a kőkori jelrendszer a jelformáit és a jelszámot tekintve leginkább a székely íráshoz hasonlít, amint a legkorábbi sumér képjelek között is feltűnően sok a magyarazonos jel.


 

 

 

8. ábra. Sumér-magyar jelhasonlóságok 

 

 

 

(2) A nem is létező akadémikus írástudománynak még meg kell emésztenie, hogy az ismert írásrendszerek végső soron egyetlen kőkori ősírásból, az ősvallás jelképrendszeréből alakultak ki. Mivel ez a kőkori ősírás a legjobban a székely íráshoz hasonlít (a székely írás e kőkori ősírás egyenes ági leszármazottja és képviselője), lényegében minden írásban megtalálhatók a székely írásjelek párhuzamai. Ebből következően, amikor a szerző azt bizonygatja, hogy a Kárpát-medencei írásoknak az általa is felismert jelhasonlóságok ellenére sincs semmi köze a székely íráshoz, akkor csak a felkészületlenségét árulja el és az akadémikus prekoncepciót ismételgeti. Az általa felmutatott három szkíta jel (a székely írás "sz", "s" és "b" betűjének megfelelője) máig megtalálható a magyar népi jelhasználatban (7. és 9-12. ábra). 


 

 

9. ábra. Veleméri rajzos sindü az Istennel azonos égig érő fa ábrázolása alatt lévő sar (sarok) "úr" hieroglifával

 

 

 

 

 

10. A karosi honfoglalás kori tarsolylemez szár/sár "úr" ligatúrája (balra) a sarok hegyén álló, Istennel azonos égig érő fát ábrázolja, ebből keletkezhetett jelhasadás útján a székely írás "sz" (szár) és "s" (sar) jele, amelyeket Fehér Bence szkíta edényeken azonosított    

 

 

(3) Az akadémikus tudomány berkeiben a hun eredetű rovásírás szitokszóként hangzik és gúnyolódásra késztet sokakat. 


Fehér Bencét a tisztánlátásban az az akadémikus dogma akadályozhatja meg, mely szerint a magyarok nem lehetnek a szkíták és a hunok utódai, a székely írást sem kaphattuk tőlük. Nem hivatkozik Sándor Klárára, aki 1996-ban közreadhatta, hogy "azt sem lehet tudni, miért kell a székely írással egyáltalán foglalkozni", ám mégis ennek szellemében jár el. Ebből a haynauista-finnugrista alapvetésből következően dolgozata irodalomjegyzékébe nem a szakterület csúcsteljesítményei, hanem magyar- és tudományellenes álláspontok képviselői kerültek be. Szerepelhet benne Harmatta János, aki nem létező hun szövegek iráni nyelvű olvasataival rakta tele a "tudományos" folyóiratokat, megtévesztve ezzel Bakay Kornélt és másokat is a hunok nyelvét illetően.  Szerepelhet benne Mandics György is, aki sírrabló brigantiknak nevezte azokat, akik a székely írás kezdeteit az antik írások között keresgélték


(4) E sorok írója a Magyar hieroglif írás c. kötetben a Pireneusoktól Dél-Amerikáig megtalálható jelpárhuzamok bemutatásával és a Nemetz Tibor matematikussal közösen végzett valószínűségszámítással bizonyította az írásjelek monogenezisét. Varga Csaba ugyanezt a kutatást a számjelek világában végezte el és hasonló eredményre jutott. A "tudományos konszenzus" persze megteheti, hogy homokba dugja a fejét és nem vesz tudomást a tényekről, ám akkor védtelenül marad az alfele (kiszolgáltatja magát a múltjára kíváncsi értelmiség jogos megvetésének). 


 

 

10. ábra. Szentgyörgyvölgyi tál a szár hieroglifa képszerű változatával, az Istennel azonos égig érő fa ábrázolásával (fent), valamint a szentgyörgyvölgyi, veleméri és magyarszombatfai példányok és a székely írásban meglévő "sz" rovásbetű, a hétköznapi használatra alkalmasabb egyszerűsített változat (lent)

 

 

 

 

11. ábra. Szentgyörgyvölgyi kancsó a Négy szár "négy úr" mondattal és egy muraszombati példány a szár "úr" hieroglifával

 

 

 

 

12. ábra. Bajánsenyei tejesköcsög és egy burgenlandi megfelelője szár "úr" hieroglifákkal

 


(5) A Fehér Bence által számoknak vélt jelek valójában hieroglifák (ősvallási jelentőségű szójelek). Könnyű lenne ezt belátnia a szerzőnek is, ha tudná, hogy a neolitikus és bronzkori (sőt nyomukban az archaikus népi) edények jelei következetesen a Teremtés és a Teremtő felidézését tekintik a feladatuknak. Azért alakult ki ez az ábrázolási hagyomány, hogy az edényekből ételt-italt fogyasztók azt a Teremtő ajándékának, a munkát pdig Istennek tetsző dolognak tekintsék. Az edények esetenként eltérő grafikai megoldásokkal ugyanazt a felemelő mondanivalót közvetítik. Ez annyira fontos és közismert követelmény volt, hogy az edény szavunk is ennek következtében őrzi máig az Éden szó hangalakját. Ebből kifolyólag a szkíta edényeken lévő jelek sem számok, hanem Istenre utaló szójelek. A Fehér Bence által közölt szkíta jelek szerepelnek a székely írás elődjében, a magyar hieroglif írásban is. Az első kettő (a szár és a sár szójel) az isten jelzőjét rögzíti (amit mai magyarsággal úrnak mondunk), a harmadik pedig Bél fiúisten jelképe. Ezek ma a székely írás "sz", "s" és "b" betűi. A szerző által bemutatott szkíta jelekről hamarosan egy külön cikkben számolok be.


 

Irodalom

 

Fehér Bence: A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához Felirattani kutatások 2018-ban, szerkesztette Fehér Bence és Kovács Péter, TITE Könyvek, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, Budapest, 2019.


Záhonyi András: A tatárlakai csillagóraFríg Kiadó, 2011.


Varga Géza: Magyar hieroglif írásÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.


Varga Géza: Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra


Varga Géza: Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula


Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje


Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?


Varga Géza: A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?


Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása


Varga Géza: A veleméri Sindümúzeum


Varga Géza: Mandics György róvott múltja


Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

 

Varga Csaba: A számjelek és a számírás története, Frig Kiadó, Pilisszentiván, 2012.


 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás