Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

Varga Géza küldte be 2019. 11. 07., cs - 08:38 időpontban

A kiállítás címe Attila örökösei, a hunoktól az Árpád házig. 2019. novemberében látható a Magyar Természettudományi Múzeumban (1). A megtekintését egybekötöttem azzal, hogy a tiszteletem jeleként egy példányt a múzeumnak ajándékoztam a Magyar hieroglif írás c. kötetből. Szerencsém volt, mert Bernert Zsolt főigazgató úr a váratlan betoppanásom ellenére is szánt néhány percet a legfontosabb kérdések megbeszélésére.

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

1. ábra. A felületes szemlélő a kiállítás jobb oldalon látható címe alapján könnyen hiheti azt, hogy etnokulturális (az írásunkat is magában foglaló) örökséggel foglalkozik a kiállítás, ám ha a bal oldali táblát is figyelembe veszi, akkor ezeket a reményeit eloszthatja kettővel, hiszen az írástant általában a nyelvészethez szokták kötni - ám ez még mindig nem a teljes igazság

 

A téma előélete

A beszélgetés előzményéhez tartozik, hogy nézeteltérésem volt ama két intézmény vezetőjével, amelyik a kiállítás megrendezésében - a netes hírek alapján - szerepet játszott (2).

- A Magyar Turán Alapítvány vezetőjével, BíróAndrásZsoltbiológiatanárral az volt a bajom, hogy a Kurultájról anno - tudománytalanságra hivatkozva - kitiltott néhány rovásírással foglalkozó kötetet, közte az enyéimet is. Tekintve, hogy ez a derék ember aligha tudja megítélni, hogy ezen a szakterületen mi tudományos és mi nem, az általa bevezetett, könyvégetéssel egyenértékű cenzúra csak az ő szégyene maradt.

- A Magyarságkutató Intézet főigazgatója pedig olyasmit talált írni egy nekem címzett levelében, hogy a magyar íráshasználat korai emlékeivel (a székely írással és a magyar hieroglif írással) nem tud és nem is akar foglalkozni. A jelek szerint az meg sem fordult a fejében, hogy ilyen alapállással az intézete aligha tudja jól elvégezni a munkáját, ami - a hírek szerint - a magyar őstörténet kutatása és tisztázása lenne.

Ezek az előzmények azért érdekesek, mert a kiállítást megtekintve úgy tűnt, mintha ezekre a téves álláspontokra rímelő hibákat találtam volna a múzeumban is. Ez a kiállítás megnyitása előtt is nyilvánvaló volt a számomra (3), ezért írtam egy előzetes cikket a kérdésről, ám arra a jelen sorok írásáig nem sok válasz érkezett. Csupán Mede Ferenc felvidéki vállalkozó kért fel arra, hogy holnap (2019. november 7-én) tartsak náluk egy előadást e kiállításról (4).

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

2. ábra. A kiállítás bevezetője elosztja a feladatokat: az írásos forrásokat a történészek és a nyelvészek asztalára utalja, ám az elosztás nem elég precíz, mert például hiányzik belőle a matematika, amelynek - bár természettudomány - joga van az írásrendszerekkel és írásjelekkel kapcsolatos matematikai elemzéseket elvégezni s azokból rokonságra utaló következtetéseket levonni

 

A kiállítás

Az Attila-kiállítást egy hatalmas teremben rendezték meg, amelyet installációkkal kisebb terekre bontottak. A tárlat elején olvasható az az első pillantásra logikusnak tűnő szöveg, amely a nyelvi és írástani következtetések levonását más tudományágak területéhez sorolja (2. ábra). Az effajta elhatárolódás azonban eltúlzottnak tűnik. Egyrészt, mert a Tudomány célja mégis csak a kíváncsiságunk kielégítése lenne s nem a felelősség elől való menekülés indoklása. Különösen akkor, ha a kiállítás címében is rejlő kérdést (hogy Attila örökösei vagyunk-e, vagy sem) a kiállításon másolatban szereplő írásemlékek és társaik eldöntik, csak a kiállítás szervezői azt nem tudják, vagy nem merik felhasználni. Ugyan miféle arctalan rém (vagy "tudományos konszenzus") az, amelyik a világosi fegyverletétel óta megakadályozza a magyar íráskultúra kutatását és hasznosítását az őstörténetünk leírásakor?

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

3. ábra. A bevezető a magyarok népi rokonságtudata, önmeghatározása, eredetlegendái és állama szempontjából leginkább meghatározónak a hun, avar és magyar népességet tekinti, de óvakodik annak leszögezésétől, amit mindannyian tudunk, hogy ugyanis "nyelvében (és jeleiben) él a nemzet"

 

A kiállítás fenti bevezetőjében (3. ábra) felsorolt népek sorát (hunokat, avarokat és magyarokat) a jelhasználatuk alapján bátran kiegészíthetjük a szkítákkal, szarmatákkal, szabírokkal és párthusokkal is. E népek magyar nyelvhasználatát a hieroglifikus szövegeik tanúsítják. Ők bizony magyarul elolvasható, a magyar hieroglif írás jeleivel írt rövid szövegek seregét hagyták ránk. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy ez a magyar nyelv csak a felső vezetők, esetleg a papi réteg nyelve volt-e, netán a szélesebb tömegeké is (5).

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

4/a. ábra. A kunbábonyi avar kagán csatján a Ten országa (mai magyarsággal: Isten országa) mondat olvasható (jobb szélen a megfelelő magyar hieroglifák: a magyar címer ország és a székely írás Ten szójele), de erről semmit sem tud meg a kiállítás látogatója

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

4/b. ábra. A kunbábonyi avar kagán koponyája és arcrekonstrukciója a kiállításról

 

E cikkben csak azokat a hieroglifikus írásemlékeket vagy olvasatokat mutatom be, amelyek hiánya szembeszökő volt a kiállításon. Feltűnően hiányzónak gondolom ugyanis azt, ha a sírból megmutatják a halott koponyáját és arcrekonstrukcióját, de az elolvasható mondatot hordozó sírmelléklet nincs bemutatva (ilyen a kunbábonyi avar kagán hagyatéka), vagy ha a jeleket hordozó lelet másolatban szerepel ugyan a tárlókban, ám az olvasat nélkül (mint azt a karosi tarsolylemez és a turulos korong esetében tapasztalhatjuk).

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

5/a. ábra. A karosi tarsolylemez másolata a kiállításon

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

5/b. ábra. A karosi tarsolylemez

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

5/c. ábra. A karosi tarsolylemez hieroglifikus Dana sar magas köve (mai magyarsággal: Dana úr magas köve) mondatának feloldása (az alsó sorban a székely írás megfelelő jelei)

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

6/a. ábra. A rakamazi turulos korongok másolata a kiállításon

 

Bernert Zsolttal, a Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetek az Attila-kiállításukról

6/b. ábra. Az egyik rakamazi turulos korong fotógrafikája és a madár nyakánál (az isteni nézőpontnak megfelelő, fejjel lefelé csüngő) jelek olvasata: Jó sar ős ten (mai magyarsággal Jó úristen)

 

A beszélgetés

A főigazgató úrnak előbb gratuláltam a kiállításhoz, aztán megkérdeztem tőle, hogy miért nem említik meg a hieroglifikus szövegek olvasatát, ha azokat a szövegeket esetenként másolatban bemutatják? Úgy tűnik - mondtam - mintha a Jászi Oszkár által javasoltak valósulnának meg, mely szerint a magyar értékeket ki kell seperni a kulturális életből s említettem a Szakács Árpád által legutóbb felvetetteket. Ilyen kiseprűzött, gyűlölt érték lenne a magyar jelkincs a nyelvész, régész és történész "tudományos konszenzus" számára? Éppen ezért várunk többet a természettudományok képviselőitől, akiket az egyetemeken elfelejtettek ellenséggé kiképezni.

Gyűlöletről szó sincs - mondta a főigazgató úr - ám vigyázniuk kell arra, hogy a természettudomány területén maradjanak. Így is sok bírálatot kapnak, hogy más tudományág területét érintik.

Ezt akkor elfogadtam s csak később esett le, hogy hiszen a matematika is segíthet (a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítással segített is) az íráskutatásnak.

Hiába próbáltam azzal érvelni, hogy a kiállítás címe alapján többet (etnokulturális azonosítást) várna az olvasó, a főigazgató úr arra hivatkozott, hogy kifejezetten elhatárolták magukat a nyelv azonosításától. Sajnálja, de nem ígérhet többet, csak azt, hogy figyelmesen elolvassa a könyvemet.

Ebben maradtunk.

 

Összegzés

Még sincs rendben valami a fenti gondolatmenettel. Érezzük, vagy éreznünk kellene, hogy ha a tárlóban ott van a magyar nyelvet azonosító írásemlék, ám azt a kutatók nem veszik figyelembe és nem is cáfolják, akkor ez a csőd, a feladat megoldására való képtelenség beismerése és bizonyítéka. De hol van az eb elhantolva, a gondolatmenet melyik része sánta?

Nos, a 2. ábrában közreadott mondatok felületességében. Bármennyire logikusnak tűnik is, hogy a nyelvész határozza meg a nyelvet, mégis ebben rejlik a hiba. Ugyanis az a nyelvészet, amelyik száz éven át hazudott a székely írás eredetéről, hiába rendelkezett nyelvész diplomák ezreivel, nem tekinthető nyelvészetnek. Nyelvész az, aki elvégzi a nyelvi feladatot.

Ha a kutató nem hasznosíthatja a saját döntése szerint a társtudományok eredményeit, hanem valamilyen "tudományos konszenzus" jóváhagyására kell várnia, akkor az a helyzet a vicc kategóriába tartozik. Ez módszertanilag is hibás, hiszen a tudományos tétel igazolása nem népszavazással, hanem a megismételhetőséggel (a bizonyítás megfelelőségével) történik.

Ha például a hun, avar és magyar népesség egyaránt kevert volt genetikailag, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy a keveréket alkotó összetevők közül melyik volt az eredetileg is a népünkhöz tartozó és melyik a csatlakozott? Mivel ezt a genetika nem tudja eldönteni, kézenfekvő lenne igénybe venni a hieroglifikus szövegek jelentette segítséget.

S ha tudjuk - mert tudjuk - hogy a nyelvészek, régészek és történészek "tudományos konszenzusa" a legmegfelelőbb szakképzettségek ellenére száz éven át egy hazugságot képviselt a székely írás ótürk eredetéről (6), akkor nem lenne indokolt némi bátorság a rokon tudományterületre való átkalandozáshoz? Hiszen az egyetemeken úgysem lehet semmi értelmeset megtanulni a székely írás eredetéről (amit a professzorok egymással ellentmondásban lévő ötletei is bizonyítanak). Miközben a matematika sokat segíthet és írástani felfedezések sora kötődik olyanokhoz, akiknek odaillő képzettsége nem is volt, csupán zseniálisak és szorgalmasak voltak. Ezért aztán nincs is valódi jelentősége annak, hogy a kutató diplomáját milyen szakterület nevében állították ki. A szakterület diplomája csupán egy lehetőség és nem valamiféle teljesítménygarancia. Az effajta szakmai határvillongás-elkerülést célzó óvatoskodások csak a feladat megoldását (a magyarság felmenőinek meghatározását) hátráltatják és a kutatók alapvető hozzá nem értését dokumentálják.

 

Jegyzetek

(1) A kiállításról előzetesen az alábbiakat lehet megtudni az Attila örökösei honlapon: "Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig Különös szokások, keletről jött gének, arcok és sorsok a csontok alapján XXI. századi módszerekkel Tudományos és áltudományos nézetek sokasága kíséri a témát: honnan származunk, kik a rokonaink. Vajon egyszerű a válasz? Nem, hiszen különböző tudományágak foglalkoznak a magyarság őstörténetével, és ezek eredményei egyelőre nem, vagy csak részben rímelnek egymásra. A kiállításnak sem célja, hogy pontot tegyen a viták végére, de a régészet, a történeti embertan és az archeogenetika eredményeinek felhasználásával néhány „eredettöredéket” azért bemutat.

A történelem során számos kultúra és népcsoport képviselői telepedtek meg a Kárpát-medencében. A magyarok nép rokonságtudata, önmeghatározása és eredetlegendái szempontjából a legfontosabbak a sztyeppi lovas nomád népek. Közülük három a Kárpát-medencét választotta otthonának, és olyan államot hozott létre, amely jelentősen befolyásolta Európa történetét az 5. századtól. Ők a hunok, az avarok és a magyarok. A kiállításban felvillantjuk e népek történetét a Kárpát-medencében; megismerjük egy-egy hun, avar és honfoglaló magyar egyén archeogenetikán alapuló rokonsági viszonyait; rácsodálkozunk e korabeli népek néhány ma már bizarrnak tűnő hagyományára; az arcrekonstrukcióknak köszönhetően láthatjuk, milyenek lehettek a hun, az avar és a magyar koponyákhoz tartozó eleven emberi arcok; a tudományosan hiteles, régészeti leletek alapján készült tárgyrekonstrukciók mutatják be a honfoglalás kori tárgyi kultúra egy-egy tárgyi elemét. Keletről jött gének

A kiállítás először mutat be a nagyközönségnek olyan eredményeket, amelyeket az akkori idők embereinek molekuláris genetikai vizsgálataival kaptak. Az archeogenetika – és a történettudomány – a különböző egyének genetikai hasonlóságát használja fel kapcsolataik tisztázására. Kétféle genetikai anyagot vizsgál. Az Y-kromoszóma elemzésével az apai öröklődési utakat tárja fel, hiszen Y-kromoszóma csak az apától kerülhet a gyermekbe. A mitokondriális DNS vizsgálatával viszont anyai leszármazási vonalakat mutat ki (mitokondriumok ugyanis csak a petesejtből kerülnek az utódba). A hasonlóság alapján genetikai csoportokat (haplocsoportokat) képezünk. Ezek jele egy betű, a bennük elkülöníthető egyre kisebb csoportokat – melyek egyre szorosabb rokonságot jelentenek – további számokkal és betűkkel jelöljük."

(2) A kiállításon nem találkoztam a Magyarságkutató Intézet és a Magyar Turán alapítvány tevékenységének a megemlítésével. Lehetséges persze, hogy ez valahol mégis szerepelt, csak elkerülte a figyelmemet.

(3) A neten keringő ismertetőkből kiderült, hogy a kiállításon szerepel a karosi tarsolylemez másolata. Azt azonban nem feltételeztem a szervezőkről, hogy a tarsolylemez magyarul elolvasható hieroglif mondatát a megkérdezésem nélkül is megemlítették volna. Ez a feltételezésem - sajnos - fényesen beigazolódott, a kiállításon valóban szó sem esett erről a karosi magyar mondatról. Amint arról sem, hogy a másolatban szintén kiállított rakamazi turulos korongon is van egy további magyar mondat. Sőt - bár a kunbábonyi avar kagán koponyája és arcrekonstrukciója szerepelt a kiállításon - szintén nem említették meg, hogy a sírjából előkerült egy hieroglifikus magyar mondat. Aligha lehet többre számítani, ha a szervezők a székely írással és a magyar hieroglif írással foglalkozó irodalmat annak elolvasása és megértése nélkül is eleve tudománytalannak tartják. A dolog azonban mégsem intézhető el ennyire sommásan (és nem róható fel a múzeumnak), mert első megközelítésben az íráskutatás mintha nem is a Természettudományi Múzeum dolga lenne. Erre a kérdésre azonban még visszatérünk egy második megközelítésben.

(4) A felvidéki Völgy-ben, 17 órakor. Gömörpéterfala 174, Rimaszombati járás - szlovákul 98035 Petrovce 174. A Völgy-be a leágazás Jeszte és Péterfala között van, láthatóan jelölve! Telefon: 0036 70 2998928, vagy pedig 00421 903 615890. Az előadást meg lehet majd tekinteni a youtube-on is.

(5) A jelen cikk kereteit tiszteletben kell tartanom, ezért csak utalok az irodalomjegyzékre, ahol az olvasó megtalálja a felsorolt népek magyar nyelvhasználatára vonatkozó állításom alátámasztását.

(6) A székely írást azért eredeztették az ótürk írásból, mert a magyar őstörténetet tudatosan rövidre szabták, az Uráltól a Kárpát medencéig vezető úttal azonosították. S persze az sem merült fel a "tudósokban", hogy az írásunkat mi magunk is kifejleszthettük.

Új hozzászólás