"Az augusztus 20-i megemlékezéseket az államalapító király városaiban, évente váltva Esztergomban és Székesfehérváron rendezzék meg"

Kovácsi Sándor küldte be 2019. 11. 08., p - 06:52 időpontban

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén felfüggesztette a Szent István parkba tervezett Szent István- szobor felállítását, ami Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András szerint elfogadhatatlan. A polgármester ezért kezdeményezte, hogy amíg az új balliberális fővárosi vezetés nem talál méltó helyet a szobornak, addig az augusztus 20-i központi megemlékezéseket az államalapító király városaiban, évente váltva Esztergomban és Székesfehérváron rendezzék meg Budapest helyett. Ebben a Szent István emlékezetéhez méltatlan helyzetben az lenne a méltó, ha az említett városok adnának helyt az ünnepségeknek – mondta Cser-Palkovics András, Magyar Hírlapnak. Az országnak van fővárosa és nem a fővárosnak van országa. Szerinte Szent István városaként mind Székesfehérvár, mind Esztergom alkalmas arra, hogy augusztus 20-án, a központi állami protokolláris ünnepségeket ott rendezzék meg. Ez azonban nem érinti a tűzijátékot, mivel ez erősen Budapesthez kötődik – tette hozzá a városvezető, aki a Csepel-szigeti atlétikai stadion építésének és az atlétikai világbajnokság megrendezésének bizonytalanná válása kapcsán azt is elmondta, hogy alternatív helyszíneként egyelőre még nem merült fel Székesfehérvár neve. Cser-Palkovics András aláhúzta, városa örömmel venné, ha felhasználhatná saját elmaradt kórházfejlesztéseihez azokat a forrásokat, amelyeket az új budapesti városvezetés a hírek szerint elutasítana.

Új hozzászólás