Stoffán György: Nyílt levél a nemzeti sajtó néhány vezető munkatársához

HungaryFirst küldte be 2019. 11. 10., v - 12:30 időpontban

Hölgyek, Urak, Kollégák!

Az október 13-a utáni időszakban sem változott semmi. Stílus, hozzáállás, tényfeltárás és őszinteség, objektivitás csak egy-egy nemzeti adásban, lapban jelenik meg, de még mindig ott tartunk, hogy a nemzeti média másokat (olvasók, szavazók) okolva, véres lepedőjét mosogatja, ködösít és magyarázkodik. Nem volt szándékomban még egyszer megszólalni azon túl, amit a választás másnapján írtam.

Ám, amikor végighallgattam a Polgári Mulatóban felvett minapi beszélgetés videóját, amely felvételen az októberi bukást próbálták elemezni, újra tollat fogtam.

Egy idős hölgy, mint műsorvezető beszélgetett vendégeivel, és e beszélgetésben felfedeztem egy újabb erkölcsileg megkérdőjelezhető védekezési formát az egyik meghívott vendég, Gajdics Ottó és a műsorvezető hölgy részéről: Ez nem más, mint a hárítás „művészi” formája. Ma ott tartanak e fősajtós megmondó embereink, hogy a választáson alulmaradt óbudai polgármesterre, Bús Balázsra és en bloc a Fideszes választókra kenik saját súlyos mulasztásukat, kiemelve, hogy ők mindent úgy tettek és azt tették, ahogyan és amit „megkövetelt a haza”. Pedig nagyon NEM! Ezért érzem, hogy „tollat kell fognom” és újra el kell mondanom a véleményemet, a meglátásomat, javaslataimat, mert az önelégült néhány megmondónk ma meghasonlottá kezd válni, és ha mindez így halad tovább, akkor a „nemzeti média” vezetésével 2022-ben súlyos és végzetes vereséget fogunk elszenvedni.

Az említett beszélgetés másik meghívottja, Földi László, ezen a beszélgetésen – mint ott is az egyetlen józan a világosan látó beszélgetőpartner – kifejtette azokat a tényeket, amelyek az októberi bukáshoz vezettek, valamint elmondta, mit kellene tenni ahhoz, hogy esetleg, ha az idő elegendő lesz hozzá, meg tudják menteni az országot a teljes felmorzsolódástól.

Nos, ez a videó több okból arra sarkalt, hogy szóljak Önökhöz, Hozzátok, mint már egyszer megtettem a választás másnapján, ám akkor cikkemet, nevemmel együtt, tanult kollégám Bayer Zsolt a maga, olykor ki-kibuggyanó nagy ívű proli stílusában csupán csak cinikusan megemlítette, de nem idézett abból gondolatokat, azonban szánalmasan próbált gúnyolódni. Nem haragudtam meg, mert reakciója egy átgondolatlan, buta önvédelem volt csupán …

Mit is kifogásolok, mint harminchat éve ugyanúgy gondolkodó író, politikus újságíró, és korántsem hiba nélkül való keresztény magyar ember? Miért nem tartom jónak és helyesnek azt az utat, amelyen a magát mindenekfölött állónak tartó hat-nyolc nemzeti médiafőember tesz ezernyi műsorban hétről hétre?

Stílus, méltóság, alázat

Csaknem tíz esztendeje mennek a televíziós csatornákon (Echo tv, Hírtv) azok a műsorok, amelyek arra lennének hivatottak, hogy a választókat megtartsák, információkkal szolgáljanak, és színvonalas beszélgetésekkel bizonyos témákban felkeltsék a néző érdeklődését. Kezdetben ment is ez a tematika, ám a harmadik kétharmad után érzékelhető volt a 2002. előtti, bukást előidéző mentalitás – ismét. Cinizmus, lenéző stílustalanság, önteltség, és új elemként, mindemellett (több műsorban a leplezetlen, olykor ki sem fütyült) a trágárság, amivel utánozni akarták a proli baloldali médiumokat, amelyek saját választóik többségének kívánnak kedvezni, de amely stílustalanság a nemzeti oldal többsége része számára elfogadhatatlan. Lovas István halála tett pontot a józan, kiművelt beszélgetős műsorok történetére.

E televíziós műsorok, amelyekben éveken keresztül ugyanazok az arcok jelennek meg, ugyanazon témák keringenek egy héten keresztül, és más-más feldolgozásban, de ugyanazok a vélemények hangoznak el, egy idő után unalmassá, majd nézhetetlenné válnak a komolyabb és értékes tartalom után vágyó,, keresztény nemzetben gondolkodó emberekben. Ez lehet az oka, a Polgári Mulatóban rendezett és fent említett beszélgetésben Gajdics panaszának, miszerint alig van nézettsége ezeknek a műsoroknak, s a nemzeti oldal nyomtatott sajtója is drámai helyzetben van az előfizetők alacsony száma miatt. Igaz, Gajdics ezért nem a nemzeti média bődületesen rossz műsorstruktúráját, stílusát, tartalmát okolta, hanem a Fidesz és/vagy a jobboldali szavazók összességét, akik nem áldoznak ezekre a médiumokra sem időt, sem pénzt. Mondanivalóját megtűzdelte a sajnos ezeken a nemzeti TV csatornákon már megszokottá vált trágár, primitív kifejezésekkel, amelyek a nemzeti oldal méltóságát, önbecsülését is aláássák, hiszen sem alázat, sem méltóság, sem a mások iránti tisztelet nem nyilvánul meg. Egy íróember részéről, aki ráadásul irányadó főszerkesztő, inkább jelent nagyfokú műveletlenséget, semmint az elkeseredés miatti felháborodást, hiszen felháborodni és „önkifejezni” művelten, intelligensen is lehet(ett volna). Ehhez kell példát venni azoktól, akik nagy hatással voltak, vannak az emberekre, de ez a hatás nem trágár stílus eredménye. (Prohászka Ottokár, Zadravecz István, Mindszenty József, Szentmihályi Szabó Péter, prof. dr. Papp Lajos, dr. Orbán Viktor... etc...)

Az újságírónak, a médiában felelős vezetőnek az a feladata, hogy tanítson, hogy pallérozza olvasóit és érthetően adja át azt a szellemiséget, amely mellett (egy életre!) letette a garast. Nos, ez mára sem a Keménymagban, sem a Sajtóklubban, sem a Bayer show-ban nem valósul meg. Inkább az ellenkezője, akár a Polgári Mulatóban… ahol épp úgy, mint a balosok velünk szemben, a liberálisok által megvezetett választókat degradálta a mi Ottónk, s tette ezt egy tizenöt éves gyerek hisztériás felháborodásának stílusában… társaságban illetlennek számító kifejezésekkel.

Ez pedig mind a józan, kimért emberi magatartással, mind a keresztény, mind pedig a nemzeti jelzőkkel ellentétes. Hiszen immár az elektronikus nemzeti média sem objektív, és az újságírói szabadságot nagyon félreértelmezi. Vagdalózik, gyalázkodik, gyűlöletet kelt, s közben nem veszi észre, hogy pont annak az ellenkezőjét generálja, amit el szeretne érni. Az elmúlt tíz év a bizonyíték arra, hogy a jobboldali média rosszul működik. Mint Gajdics is megerősítette a Polgári Mulatóban: a nemzeti médiumok elvesztik olvasóikat, nézőiket, hallgatóikat. Miért? Mert stílustalan és sárba tapossa a nemzeti méltóságot, lealacsonyodik a prolik szintjére, noha tudnia kellene, hogy a prolit ezzel nem tudja megfogni, de az értelmiséget és az egyre fogyó, klasszikus műveltségű polgári réteget eltávolítja, akár még a szavazóurnáktól is…

Nem személyekről akarok e helyen polemizálni, ám azért tűnhet egyértelműnek és célirányosnak a kritikám, mert a nemzeti sajtó főideológusainak és állandó hírtelevíziós szereplőinek csapata mindössze 15-20 főből áll. Ezek közül kiemelten 3-4 fő rossz szellemi irányítása domborodik ki, noha vannak műsorok, amelyek igazán megfelelnek a nemzeti oldal elvárásainak, méltóságának, az újságírói etika írott és íratlan szabályainak, az erkölcsnek és a keresztényi magatartásnak. Ilyen például a 8-as, amelyben érték rejlik, és amely remek példája az építő és hasznos nemzeti médiáénak. Hasonló kiváló műsor a Credo is…

Mit kell tenni, min kellene változtatni?

A feladat egyszerű, hiszen mint említettem, vannak remek, tartalmas, értéket hordozó műsorok. Ezek szerkesztőit, főszerkesztőit kellene követni, s ne legyen meghatározó a nemzeti médiában az, hogy kinek hányas számú a pártkönyve, s hogyan hivatkozik a miniszterelnökkel fenntartott kapcsolatára. Mert ez a média, az olvasó és a magyar jövő szempontjából teljesen érdemtelen. Újra kell gondolni a hivatást, a nemzet érdekeinek a szolgálatát, s azt, hogy eleget tudunk-e tenni mindannak, ami a nemzet, a kormány és a miniszterelnök célja? Tudunk-e hűek maradva, jó szándékkal és építve kritizálni, s nem követünk-e el bűnt önmagunk és mindannyiunk ellen azzal, ha ostobaságokat beszélünk, és védeni akarjuk a védhetetlent, a hibákat, a megoldás és a pozitív változtatás helyett? Vissza tudjuk-e állítani a nemzeti oldal méltóságát, meg tudjuk-e szólítani úgy az ellenzéki szavazókat, hogy ők valóban figyeljenek is ránk, és tudunk-e minden gyűlölködésük ellenére higgadtan, szeretettel fordulni az ellenzékhez? Értjük-e világosan az olvasó a néző, a hallgató igényeit, vagy csak a magunk igényeihez állítjuk a lécet? Tudunk-e történelmi távlatokban gondolkodni és kilátunk e saját zsebünkből, felül tudunk-e emelkedni érdekeinken?

Az író, az újságíró hordozza a legnagyobb terhet és feladatot. A mi feladatunk a legnehezebb, s ezt csak akkor tudjuk végrehajtani, ha az ideológiát, a hitet és az elkötelezettséget valóban értjük. Ha nem csak azt írjuk és mondjuk, amit diktálnak nekünk, hanem emberi voltunkban saját elképzeléseink szerint is igyekszünk védeni hazánkat, hitünket és nemzetünket. Méltón és szeretettel, alázattal és megalkuvás nélkül.

2022. olyan választóvonal lesz a magyar megmaradás eddig is rémisztő történetében, amelyhez nem volt még fogható. A nemzeti oldal médiájának pedig drámaian nagy feladata van. Ám, e feladatot nem lehet hetente ismétlődő röhögcsélésben, gúnyolódásban, sértődötten és olykor gyűlölködve végrehajtani. Mi nem lehetünk a baloldal szintjén.

A nemzeti média ne pénzkereseti lehetőség legyen, hanem szent feladat, kötelesség, és mint sokan vallják: szolgálat. Félre kell tenni az öntúlbecsülést, öntömjénezést és teret kell adni azoknak is, akiket a szakmai féltékenység, a rágalomhadjárat, vagy egyéb rossz emberi tulajdonság félreállított. Ma minden gondolkodó főre, írói talentummal megáldott kollégára szükség van. És ki kell próbálni végre az ellenzéki gyűlölködéssel szemben a legnagyobb fegyvert: a szeretetet, amelyet a keresztény hitünk is megkövetel. Mert nem tudunk keresztény értékeket védeni hit nélkül, keresztényi szeretet nélkül. Ami nem jelenti az önfeladást, csak megszünteti az alpári magatartásokat. Igaz, mindehhez nélkülözhetetlen az állam, a kormány törvényi szigora is. Mert a rendőrt tűvel szurkálni csak Magyarországon lehet – ma még… (2006. október 23-án lehetetlen lett volna!)

Van még időnk változtatni, jobbá és méltóbbá tenni a nemzeti sajtót. Vannak etalonok, vannak írói példaképek tegnapról és a mában egyaránt. Hallgatni kell a józan szakmai szóra, és tenni kell a dolgunkat lelkiismeretesen, megállás nélkül. Mert 2022. közeleg, és rajtunk is múlik, hogy egy nemzet emlékké válik-e vagy teremtő valóság marad.

 

Stoffán György

Új hozzászólás