A boldogság...

Kurunczi Mária küldte be 2019. 11. 18., h - 17:21 időpontban

Az első csók után végigsétáltunk a Tisza parton. Egy hajléktalan a híd alatt ránk köszönt. Talán várt valamit tőlünk:. egy szelet kenyeret, egy pár forintot. Egyik sem volt nálunk, csak mi ketten voltunk magunknak, egymásnak, és nem egy hajléktalannak.

Aztán elgondolkodtam. Mi lenne, ha mégis. összekuporgatott forintjainkból a legközelebbi bisztróból vettünk egy adag ételt? Levittük neki…

Nagyon hálás volt. Mondtuk: egye meg, mielőtt kihűl, s míg ő kanalazott, mi újra csókolózni kezdtünk.

Megköszönte, megtörölte száját a koszos kabátujjába.

- Isten adjon nektek sok boldogságot! – nem adott…

Nem telt bele két hónap, már nem is ismertük egymást.

A hajléktalan felé visz utam.

Ősz van, az első csókot érzem. Megbabonázott. A hajléktalan kívánsága nem vált valóra.

Felkerestem. Biztos voltam benne, még most is ott vackol éjszakára. Vittem kenyeret, szalonnát. Meg kést. Mert az fontos. A kedvenc késemet.

Örült nekem.

Szalvétába csomagolt szendvicsem harapta. Parasztkolbász volt benne. L

- Na, boldogok vagytok? - Kérdezte. Mennyire jó az emlékezőtehetsége.

- Azt nem mondhatnám. Szakítottunk.

- Ne törődj vele, jön más.

Egy fiú közeledett felé.

- Na, mi van papa. Hoztam neked levest, kéred, még meleg. Az asszony főzte. Megfogadta a tanácsod.

A hajléktalan remegő kézzel kapott utána.

- Tényleg a Zsike főzte?! Még emlékezett a nevére is.

Kérdőn néztem a fiúra.

Fél éve házasodtunk össze. Sok boldogságot kívánt. Bejött.

- Tényleg boldogok vagytok? - kérdeztem kissé vidámabb hangnemben.

- Igen – mondta. Ha akarod, téged is összehoz ez a jó ember, bárkivel.

Nem szóltam semmit.

Időnként lemegyek a partra sétálni. Csak a hajléktalan kedvéért. Ugye már gondolod miért. Hátha nekem is újabb boldogságot kíván.

Bár most érzem, nekem az is boldogság, ha elemózsiát viszek neki.

Így biztos vagyok benne, hogy nem hal éhen.

Talán nekem az égiek ezt a boldogságot adták.

- Igen. boldog vagyok, amikor látom, örül nekem, és vidáman kanalazza a krumpli levesem. Sajnos nekem se jutott több, csak annyi, hogy fedél van a fejem fölött.

A boldogság...
Antwerpen, Grote Markt, háttérben a városháza. Évszám: 1973, Fortepan 61375, origin: Lencse Zoltán

 

Új hozzászólás