Stoffán György: „Nélküled” – vagy amit akartok… gondolatok a „Sajtóklub” után…

HungaryFirst küldte be 2019. 11. 19., k - 14:09 időpontban

Megint felkaptunk egy témát, amely körbejárja a Kárpát-medencét és elhomályosítja a Puskás Aréna avatásának felemelő emlékét. És megint a nemzeti sajtó csinálja a meggondolatlan, nem odaillő jelzőkkel teli reklámot egy beteglelkű, magyarul beszélő zeitungschreibernek, aki leszólta a „Nélküled” című dalt, és az azt éneklő felvidéki apróságokat, akik szívet melengetőn és határok nélkül magyarok… Pedig nem kellene ezzel foglalkozni… nagyon nem! Nem kellene állandóan fokozni a nemzeti oldalban joggal tapasztalható antipátiát, mert ez arra irányítja a társadalom jobboldali részét, ahol a balos tömeg áll. A gyűlölködésbe. Főleg pedig nem kellene ismét, újra és újra a nemzeti oldal méltóságát megtaposni a jelzőkkel, amelyeket a TV nyilvánossága előtt az ellenzéki vagy ellenséges niemandokra szórunk, teli torokból. Mit számít, hogy egy buta, sziléziáner bértollnok mit fröcsög, amikor egy ország nézte és ünnepelte meg az Aréna-avatást és egy ország lelke telt meg erővel és szeretettel egymás iránt, amikor a dal a felvidéki gyermekek ajkán felhangzott. Akit nem érintett meg a látvány és a zene, azzal bűn foglalkozni. Mert az, egy bizonyos szint alatt van… ahová – és ezt századszor mondom és írom le! –, a nemzeti médiának tilos(!) lesüllyednie.

Beszéljünk inkább a közös örömről, az összefogás szentségéről és erejéről, hogy ezek is lássák és irigykedjenek… hogy netán feljussanak arra a lelki magaslatra, amelyből már szeretnének ebbe a felemelő magyar nemzeti közösségbe tartozni. Mert előbb-utóbb eljutnának, ha a méltóságunk és önbecsülésünk nagyobb lenne, mint az ostoba fröcsögésünk egy-egy, ostobán, a baloldalt reklámozó jobboldali TV műsorban.

Nem kell tehát, ezekről beszélni, nem kell az ő szintjükre letornászni saját magunkat. Ha valakinek nem tetszik az Aréna, a dal és a nemzeti lelkesedés, az bizonyára nem közénk tartozik. Annyit kell, hogy jelentsen csupán, mint egy bécsi villamoskalauz… róla sem írok, beszélek, és nem is minősítem szalonképtelen kifejezésekkel csak azért, mert nem jön el megcsodálni Budapestet, csak az Opernringen jár fel-alá a villamosával. Az ő dolga. Mint a schreiberé az… hogy nem tetszik neki, amit látott és nem érti sem a Nélküled-et sem a Székely Himnuszt. Mi dolgunk vele? …

Inkább meg kellene látnunk, beszélnünk, mivel lehet nemzetközi szinten kissé felgyorsítani azt a remek munkát, amelyet a hírhedt gyilkos kommunista és terrorista család sarja az EU-ban kifejt, és azzal a hazai ellenzék bukását és a magyar ellenzéki pártok európai közutálatát segíti. Hiszen ma már attól hangos a brüsszeli EP folyosó, hogy milyen szemét ellenzéke van Magyarországnak, sőt azt is mondták a tegnapi nap folyamán az egykori főellenségek, hogy „Szegény Orbán, nem lehet könnyű ilyen jellemtelenséggel megküzdenie!”. Azt beszélik széltében-hosszában e folyosókon, hogy egyetlen nemzet ellenzéke sem engedné meg magának azt a gyűlölködést az EU-ban saját nemzetével, kormányával szemben, mint a hírhedt gyilkos család leszármazottja, és néhány erkölcsileg is kifogásolható szélső-balos és liberális magyarul beszélő képviselő. Lassan, de biztosan távolodik ezektől az európai baloldal is, mert mindenkiben undort kelt a gyűlölet eme felturbózott változata. Mindenkit, még az európai baloldalt is hányinger kerülgeti, amikor az országát képviselő politikus saját országa, kormánya és nemzete ellen szervezkedik, nyilatkozik… Ezt a gyurcsányi „tönkreteszem a pártomat” mentalitást kellene segíteni és a Tv-ben fejtegetni. Nem kellene sajnálni a pénzt sem egy-egy brüsszeli interjúra, amelyben – mint tegnap este nekem telefonon és korábban, Zürichben –, elmondaná a fenti véleményeket több balos és liberális uniós politikus.

Nem „undorkodni” kellene, és nem azon fennakadni, hogy Kuncze és hírhedett társai nem álltak fel a „Nélküled” alatt, hiszen ma már kevesen állnak fel Londonban Händel Hallelujája alatt is, noha ez az emberi lélek örömének volt a kinyilvánítása egykor. Az „István a király” királydombi ősbemutatója végén a szocialista rendőr is ott döglött a szolgálati Zsiguli motorháztetején a Himnusz alatt… de ez akkor, és ott egy cseppet sem érdekelt senkit…

Várjuk meg tehát azt, hogy mind itthon, mind Brüsszelben nyírják ki önmagukat a magyar nemzet-, és Európa megrontói, a magyarul beszélő, gyilkos-szellemi és de facto leszármazottak. Mi pedig, addig is örüljünk annak, amit elértünk, amiben hiszünk, és ami csak a miénk. Mert van, aminek örülnünk, vannak céljaink, és erőnk is van e célok megvalósításához. Energiánkat ne ezeknek a gyalázására vesztegessük, hiszen azt megteszik maguk ellen kérés nélkül ők. És ne rontsuk a nézők lelkét az állandó negatív jelenségek folyamatos műsoron tartásával. Mert így mi válunk a magunk ellenségeivé… ugyanis ez rossz érzéseket, elkeseredést és elégedetlenséget is szül, amely elégedetlenség visszavetül a kormányra, és annak (egyelőre elmaradt) intézkedéseire… Fontos lenne végre átgondolni, hogy egy-egy téma, milyen hatást válthat ki a nézőben és ezt kivetítve, a jobboldali társadalomban.

Mert ők is egy vérből valók… és mi is. Csak mi, egy másik „egy vérből”. Igyekezzünk tehát, hogy ez lássék is rajtunk. Nem szabad még stílusban és gondolkodásban sem összemosódni ezekkel… és sem írni, sem beszélni nem érdemes róluk a mi köreinkben. Hiszen azt sem fejtegetjük társaságban, hogy ki milyen hangosan, és milyet szellent…

Ők, a mai kor 1919-ből megörökölt szellentése, tehát, róluk sem kellene beszélni… a szagot meg gyorsan elviszi a szél… hiszen ők csinálják hozzá a huzatot is.

Új hozzászólás