Az „áldás” és az „átok” évei

HungaryFirst küldte be 2019. 12. 02., h - 09:11 időpontban

Látható, hogy a jobboldal egyre jobban felébred csipkerózsika álmából. Isten pedagógiája éppen idejében jött, az önkormányzati választások megdöbbentő eredménye. Ekkor figyelmeztetést kapott a jobboldal, hogy az „áldás” évei után, az „átok” évei következhetnek. Azóta kezdi összeszedni magát, sok pozitív változás történt. A jobboldal számára tényszerűen is bizonyítottá vált, hogy a baloldal az „alvilággal kötött szövetséget”. Amit a Biblia szellemi értelemben fogalmaz meg itt valósággá vált, gyakorlati szinten is a Gyurcsány-Czeglédy szövetség kapcsán. A jobboldal pedig „Istennel kössön szövetséget”, de használja az eszét és tegyen a győzelem érdekében. Ma minden a média terében dől el, aki erre nem figyel, az veszít. Így történt ez az MDF esetében, amikor a szocialisták kezében maradt média vezette félre az embereket. Bár a jobboldal kezében most van média mégis hasonló történt, mert a hazugságok ellen nem álltunk ki határozottan. Meghagytuk abban a hitben az embereket, amit a baloldali hazugsággyárak ontottak, ma már szinte le sem mosható. Ezért kell tüntetnünk a hazugságok ellen minden lehetséges alkalommal.

Jó irányban halad a jobboldal, létrejött egy weboldal a Fake News ellen, ami olyan hazugsággyárakban születik, mint az Index, HVG, 444, Mérce és társai. A Felszabtér blog szofisztikáltabb módon, de ugyancsak a jobboldali értékek ellen küzd, liberális keresztény módon. Szerkesztőjének kedvenc témája a papi bűnök, a homoszexuálisok támogatása, és a vallási fundamentalizmus, amit összekapcsol az Orbán kormánnyal, mert többek között védi a férfi-nő házasságát és a családot. Hamarosan konferenciát rendez ebben a témában a liberális filozófussal, Gábor Györggyel. Ez összecseng Dobrev Klára hazugságával az EP-ben, amikor az üres teremben a jobboldali vallási fundamentalizmus és a „klerikális reakció” régi szocialista támadásait vette elő.

A Fake News ellenes weboldal az első lépés a hazugságok leleplezésére, de felmerül annak veszélye, hogy mindenki csak a saját buborékjában tájékozódik. A baloldaliakhoz, vagy a bizonytalankodókhoz el sem jut. Érdemes lenne facebook hirdetést feladni, ahogy a baloldal sokszor él vele. Remélhetően tételesen cáfolják a megjelenő félrevezetéseket, amit érdemes lenne utcára is vinni. Baudrillard a francia filozófus, aki többek között a média kommunikáció elemzőjeként ismert, azt mondta, aki a tv-ben nincs, az nem is létezik. A tüntetéseket, pedig közvetíti a tv, erre fogékony a nyugati liberális sajtó is.

El kell készíteni a táblákat két nyelven, angolul is, amiben a hazugságokat leplezi le a jobboldal, ám nem alpári obszcén módon, ahogy az alvilággal szövetkezett szocialista, liberális ellenzék teszi. A jobboldalnak ebben is példát kell mutatnia, mert akkor miben különbözünk a baloldaltól, a vörös csillagtól és a neoliberális bálványvallásban hívőktől? Övék a gyűlölet területe, ahogy mindig is az alvilághoz tartozott. Világos, tiszta mondatokra van szükség, amiben nyilvánvalóvá lesz, hogy hazugság, miszerint itt sérül a demokrácia, a hazugság a jogállamiság ellenes vád, a zsarnoki rezsim megjelölés.

Azt is tudatni kell, hogy itt békés építkezés folyik már 9 éve, miénk az „áldás”, mert „Istennel kötöttünk szövetséget”. Ő pedig azt ígérte, hogy ez esetben, „áldás” lesz a részünk és vajon nem ezt látjuk minden területen az országban, az emelkedő GDP-ben, a nagyarányú foglalkoztatottságban, minden gazdasági mutatóban. Mi volt a Gyurcsány kormány idején? Ő az alvilággal kötött szövetséget, a vörös csillaggal, a nemzetellenesség volt a fő védjegye, aki a külföldi magyarok ellen kampányolt. Ennek lett következménye az „átok”, amit Isten a Bibliában ígért azoknak, akik az alvilággal szövetkeznek. Láthattuk, az országot csődbe vezette, minden gazdasági mutatója lefelé tendált, jönni kellett, az „Istennel szövetséget kötő” jobboldali kormánynak, aki rendbe tette a dolgokat, és kiérdemelte az „áldást”. Most ugyanez várható, ha megint Gyurcsányék tudnának hatalomra kerülni hazugságaik által. Újra csak az „átok” lenne az országon, mert nem volna többé, aki folytatja a Szent István-i utat, aki védi a keresztény kultúrát, aki építi és felújítja a templomokat, aki segíti az üldözött keresztényeket a világban, és magyar társainkat a határon túl. Újra a romlás évei következnének, lerombolnák, amit építettünk, gazdasági csődbe vinnék megint az országot.

Ezért mondjuk, hogy Ébresztő! Vegyük fel a kesztyűt, harcoljunk a hazugságok ellen. Nem az ellenzék győzött az önkormányzati választásokon, hanem gyalázkodó, minden eredményt kiforgató, hazugsággyárként működő médiájuk.

Nekünk tüntetnünk kellene Klímavédelem helyett, a Teremtésvédelmi megmozduláson. Az ember valóban pusztítja a természetes környezetét, veszélyben van a tiszta levegő, a tiszta víz és lehetne folytatni. Áder János hiába rendez klímavédelmi konferenciákat, hiába szólal meg minden lehetséges fórumon ez ügyben, az ellenzék ezt is lehazudja azzal, hogy ellenzéki tüntetést szervez, mintha ez csak az ő ügyük lenne. Menjünk Teremtésvédelmi tüntetésre!

Induljunk tüntetni Dobrev Klára és a Momentumos hazug kisasszonyok elpufogtatott lózungjai ellen az EP-ben. Ne tűrjük tovább a hazugságokat, mert ránk égett már így is, és e szerint ítél meg bennünket a világ. A nyugati sajtóban csak a hazai vörösök és neoliberálisok csipetnyi igazsággal kevert hazugságai és átfordításai jelennek meg, miért hagyjuk?

Menjünk tüntetni, a Fake News újságok otromba félretájékoztatása ellen. Remélhetően a Fake News ellenes weboldal feltérképezi ezeket, és amikor betelik a pohár, induljunk az utcára.

Menjünk tüntetni, amikor a New York Times vagy a Guardian oldalán láthatóan hazugságok jelennek meg hazánkról.

Tüntessünk az alpári jelzők és fenyegetések ellen, amivel a jobboldali politikusokat, közöttük Orbán Viktort is illetik.

Jó irány a Fake New ellenes oldal, jó irány a Polgári körök újraélesztése, jó irány a Hír tv egyre jobb tényfeltáró munkája, más műsorok, melyek trágárság nélküliek, közöttük kiemelkedik a Credo.

Legyen azonban facebook hirdetés és tüntetés, amivel a média megjelenést lehet fokozni. A keresztények imádkozzanak az országért, a keresztény értékeket felvállaló kormányért, hogy 2022-ben folytatódjék az „áldás” korszaka.

 

Pók Katalin

Új hozzászólás