Az ukrán miniszter nem változtat elődje jogfosztó rendelkezésein

Szőnyi Balázs küldte be 2019. 12. 07., szo - 05:49 időpontban

Az oktatási törvény hetedik cikkelyéről tárgyalt Hanna Novoszad oktatási miniszter Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével december 6-án Ungváron.

A magyar érdekképviseletek vezetői elmondták a saját álláspontjukat az oktatási törvény kapcsán. Brenzovics László hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság a továbbiakban is ragaszkodik szerzett jogaihoz. Abból semmit nem tud és nem hajlandó feladni.

A tárgyalást követően Brenzovics László a sajtónak elmondta, nem közeledtek az álláspontok a kisebbségi jogokat sértő ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. Az oktatási miniszter szerint ugyanis a nemzetiségi nyelvű oktatás felszámolására irányuló folyamat befejezett ténynek tekintendő, mert az oktatási törvény kisebbségekre nézve jogfosztó rendelkezésein nem kívánnak változtatni, arra hivatkozva, hogy az ukrán alkotmánybíróság nem találta alaptörvénybe ütközőnek a jogszabályt, és a minisztérium már 90 százalékban teljesítette a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásait - tette hozzá. A kárpátaljai magyar szervezetek szerint azonban ez koránt sincs így, ezért kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a kárpátaljai magyarság nem fogja feladni évszázados jogát az anyanyelvű oktatáshoz - húzta alá a KMKSZ elnöke, megjegyezve, hogy "volt értelme a megbeszélésnek".

Az ukrán fél egyértelműsítette, hogy nem kívánják módosítani a hetedik cikkelyt, csak a majdani ágazati törvényekkel. Hasonló módosításokkal már volt negatív példa: a 2014-ben elfogadott felsőoktatási törvényt a 2017-es nyelvtörvényre hivatkozva megváltoztatták, visszamenőleg rontva a kisebbségi nyelvhasználat helyzetén.

Politikai szinten nem tört meg a jég, viszont részletkérdésekben lehet majd egyezkedni, amennyiben komolyan vesznek minket és elfogadják a javaslatainkat...

– mondta el a Kárpátalja.ma megkeresésére Orosz Ildikó a találkozót követően. – Felvetettük, hogy vannak bizonyos módszertani kérdések, melyekre megoldást lehet találni. Például meg kell oldanunk, hogy az anyanyelvre és az idegen nyelvre is legyen több óraszám az elemi osztályokban. Jelenleg kvázi idegen nyelvként értékelik az anyanyelvünket, amit kikérünk magunknak. Hangsúlyoztam, hogy Ukrajnában legalább három nyelvet kell tudni a boldoguláshoz. Az anyanyelv mellett az államnyelvet és egy nemzetközi kommunikációs nyelvet. Erre vonatkozóan úgy néz ki, volt fogadókészség. Kíváncsian várjuk, hogy ez a gyakorlatban jelent-e majd előrelépéseket.

Mivel az oktatási miniszter nem volt biztos abban, hogy minden korábbi párbeszéd, módosítási javaslat a rendelkezésére áll, a KMPSZ vezetője átnyújtotta számára a 2017 óta folytatott levelezések nyomtatott változatát, valamint a szövetség által beküldött módszertani javaslatokat.

A KMPSZ, KMKSZ és UMDSZ vezetői nyílt levelet nyújtottak át a miniszter asszonynak, melyben felszólítják, hogy nyilatkozzon a magyar nyelvű tankönyvkiadás jövőjéről.

A miniszteri delegáción kívül a megyei adminisztráció és oktatási főosztály is képviseltette magát a megbeszélésen, továbbá jelen volt Ljubov Nepop, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, valamint Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja.

 

Kárpátalja.ma

Új hozzászólás