Kijevben a termőföld kiárusítása ellen tüntetők csaptak össze a rendőrökkel

Szőnyi Balázs küldte be 2019. 12. 18., sze - 18:22 időpontban

Összecsaptak az ukrajnai termőföldpiac megnyitása ellen tüntetők és a rendőrök kedden Kijevben a parlament épülete előtt, a rendőrök könnygázt vetettek be – számoltak be helyszíni hírforrások.

A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát. Kedden a parlament agrárbizottsága tárgyalta az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat, és készítette elő a törvényjavaslatot a második, azaz végleges plenáris tárgyalásra. A törvényhozás épülete előtt a Nemzeti Hadtest (Nackorpusz) nevű nacionalista szervezet, valamint a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) ellenzéki parlamenti párt és a parlamenten kívüli nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt képviselői gyűltek össze a földpiac megnyitása elleni tiltakozásra. A megmozdulás alatt több incidens is történt. Közvetlenül a parlamentnél a Nackorpusz tagjai sátrat akartak felállítani, és amikor a rendfenntartók megkérdezték tőlük, van-e erre engedélyük, zöld fertőtlenítőt locsoltak rájuk, mire utóbbiak könnygázspray-vel fújták le a tüntetőket – számolt be a Hromadszke ukrán televízió hírportálja a részletekről. A helyszíni beszámoló szerint az összetűzés közben egy újságírónőt és egy operatőrt is lefújtak könnygázzal. Előbbinek kiverték a kezéből a mobiltelefonját is, miközben az incidenst filmezte. Ugyanakkor a 112 Ukrajina hírtévé arról számolt be, hogy a tüntetők is fújtak paprikaspay-t a rendőrökre.

Az UNIAN szerint egy másik összetűzés is történt egy közeli metróállomásnál. A demonstrálók egy traktort akartak a parlament elé vinni, de a hatóságok feltartóztatták a járművet. Az összetűzések sebesültjeinek száma egyelőre nem ismert, és a rendőrség őrizetbe vételekről sem adott tájékoztatást. A termőföld piacának megnyitása ellen tiltakozók egyrészt nem tartják kellően biztosítottnak a kis- és középgazdák érdekvédelmét a parlament előtt lévő törvényjavaslatban, de főként amiatt aggódnak, hogy külföldiek vásárolják fel az ukrán termőföldet. A kormánypárt részéről a napokban elhangzott az az ígéret, hogy a végleges változatba bekerül majd egy olyan pont, amely alapján külföldiek addig nem szerezhetnek földtulajdont Ukrajnában, amíg ezt népszavazáson a választók jóvá nem hagyják.

 

MTI/Kárpáthír

Új hozzászólás