A mai nappal benyújtotta lemondását az orosz kormány

Kovácsi Sándor küldte be 2020. 01. 15., sze - 22:20 időpontban

Miután Vlagyimir Putyin orosz államfő a Szövetségi Gyűlés (az orosz parlament felsőházának) ülésén üzenettel fordult a nemzethez, Dmitrij Medvegyev miniszterelnök találkozott az államfővel, akinek bejelentette: a kormány, teljes létszámban, lemond. Mint a kormány feje elmondta: beszédében az államfő nem csupán megnevesítette az előttünk álló évben elvégzendő munka prioritásait, de egy sor alapvető változtatást helyezett kilátásba az orosz alkotmányban - írta az rt.com.

Ezek a változtatások, miután majd elfogadják őket, lényeges változtatásokat hoznak majd nem csupán az alkotmány egy sor cikkelyében, de, egészében, a hatalom egyensúlyában is. Mind a végrehajtó, mind a jogalkotói, mind pedig a bírói hatalomban.

– mondta. Mint ahogy azt a miniszterelnök elmondta: ezzel összefüggésben a kormánynak lehetőséget kell adnia arra, hogy az elnök meghozzon ehhez minden szükséges döntést.

Ilyen körülmények között, úgy vélem, az a helyes, hogy – Oroszország Alkotmányának 117. cikkelyével összhangban – Oroszország Kormánya, mostani összetételében, benyújtsa lemondását.

– közölte Medvegyev. Vlagyimir Putyin megköszönte a kormány munkáját.

Felkérem Önöket, hogy mindaddig, amíg új összetételben megalakul a kormány, teljes mértékben lássák el feladataikat.

– mondta Putyin. Ezt megelőzően az elnök munkatalálkozón vitatta meg a miniszterelnökkel a Szövetségi Gyűléshez intézett üzenetében foglaltakat.

Új hozzászólás