Czeglédi Andrea: a mai oktatás-nevelés sem a gyermek érdekeit, sem a magyar jövőt nem szolgálja...

HungaryFirst küldte be 2020. 02. 02., v - 09:43 időpontban

Szinte már szállóigévé vált a nemzeti oldalon, hogy a fiatalokat meg kell valahogyan győzni, meg kell szólítani. Úgy tűnik azonban, hogy ez nehezen megy. Sokan vannak, akik a fiatalokat, a gyerekeket okolják mindezért, de a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. A szomorú igazság az, hogy magukra hagytuk gyermekeinket. Tettük ezt egy számunkra is rémisztően zavaros világban, amelyben mi magunk sem találjuk a helyünket. A fiatalok pedig pótolva ezt az űrt, társaságot kerestek maguknak, illetve olyanok keresik, szólítják meg őket, akik ellen mi, felnőttek küzdünk.

Sikeresen befolyásolják még a legkisebbeket is a nagy, nemzetközi cégek, rendszeres fogyasztóvá téve őket már e zsenge korban. Különböző liberális, politikai szervezetek, pártok a teljes szabadságot, lázadást kínálják nekik, akik koruknál fogva szivacsként szívják magukba a pusztító, anarchista ideológiát. Semmi gond – véljük –, hiszen ott vannak a szülők… Ám, a szülők ritkán vannak ott. Egész nap robotolnak a gyerekért – mondják –, hogy legalább nekik minden meglegyen.

Valóban megvan mindenük?

A mai gyerekeknek van márkás ruhájuk, mindentudó mobiltelefonjuk, saját szobájuk, számítógépük, és még sorolhatnánk… A velük töltött idő, a közös étkezések, a szülői szigor, a féltő odafigyelés azonban hiányzik. Azt is mondhatnánk: a mai gazdag gyerekek szegények!

Az internet világa, persze mindig ott van a gyereknek, éjjel-nappal, minden helyzetben. Itt folyik az igazi (át)nevelés. Leköti figyelmüket, ezért már nem hallgatnak ránk, mi meg felháborodottan panaszkodunk. Ez azonban nem a gyerek hibája. Naponta láthatjuk, hogy anyukák nyomják a gyerekkocsiban ülő csöppség kezébe az okos-telefont, hadd szórakozzon a gyerek, addig is nyugton van. Az is világos, hogy a szülők veszik meg csemetéjüknek az Ipad-et, a különböző játékokat, amelyek kizárják őket a valóságból, a társadalomból. A tíz éves gyerekek már egy virtuális világban élik mindennapjaikat, ahol csak ők vannak és senki más. Általában ilyenkor kezdjük sejteni, hogy elveszítettük őket. Magukba fordulnak, sajátos nyelvet beszélnek, amit mi jobbára már nem értünk és azt tapasztaljuk, hogy ők sem értenek minket. Mindez nem véletlen. Sokan dolgoznak azon, hogy ez így legyen, és mi, szülők, balgán közreműködünk ebben.

Utolsó reményünk az oktatás marad, az az oktatási intézmény, amit gondosan kiválasztottunk gyermekeink számára. Ott szakemberek dolgoznak – véljük – akik évekig tanulták a gyermekekkel való kommunikációt, aztán sokszor évtizedekig gyűjtötték a tapasztalatokat, miként kell új, egészséges, életrevaló generációt nevelni. Az oktatási törvényeket is szakemberek alkották, így gondosan vigyáznak a fiatalok testére és lelkére – gondoljuk… de,hamarosan ez a reményünk is szertefoszlik, mert rá kell ébrednünk, hogy a mai oktatás sem a gyermek érdekeit, sem a magyar jövőt nem szolgálja. Amíg régen szigorú tanárok oktatták, nevelték, fegyelmezhették a nebulókat, ma a fegyelmezés minden formája tilos, sőt büntetendő, az oktatás számunkra teljesen idegen – liberális tankönyvek segítségével történik, a nevelés pedig hivatástudat és a tanárok jogvesztettsége hiányában legtöbbször elmarad. Azokat a tanárokat, akik ilyen körülmények között is kitartanak, valóban nevelnek és oktatnak, legtöbbször nem megbecsülés övezi, hanem súlyos nehézségeket gördítenek eléjük mind állami részről, mind a szülők értetlensége okán.

Hogyan lesz így gyermekeinkből öntudatos, nemzeti érzelmű igaz magyar, keresztény, hazaszerető felnőtt, aki hasznos tagja lesz a jövő társadalmának? Nos, így semmiképpen sem! A fiatalokat ugyanis sok munkával és még több ravaszsággal meghódította magának a liberális oldal. Az iskolákban ma multikulturális oktatás zajlik, kötelező az érzékenyítés. Jelenleg hazánkban van egy réteg, amely elzárja a jövő nemzedéket a nemzeti kormánytól, a kormányt pedig, a fiataloktól. Teszi mindezt közalkalmazottként úgy, hogy közben a kormánytól, a mi adónkból kapja (akna)munkájáért a havi járandóságát. Akadnak köztük olyanok, akik óvodában dolgoznak, mások iskolában, tanítók, tanárok, intézményvezetők, egyetemi professzorok.

Szemünk láttára zajlik mindenhol az erkölcsi és szakmai züllés. Színesbőrű táncosok, átírt, genderesített népmesék az óvodában, lányoknak öltöztetett, kisminkelt, táncikáló fiúk az iskolai előadásokon, ellenzéki tüntetésekre és prájdokra kivezényelt középiskolások és egyetemisták, kiskorú klíma-harcosok, és még sorolhatnánk. Közben az általunk vásárolt okos-telefonon 13 éves gyermekünk már Gyurcsánnyal csetel… Ez de facto a kiskorúak megrontása, mi pedig szó nélkül tűrjük... közben azon törjük a fejünket, hogyan kéne megszólítani a fiatalokat. Számos stratégiát ötlünk ki, folyton változtatjuk a tantervet. Eminens strébereket állítunk eléjük szónokolni, olyanokat, akiket annak idején a gimiben mi is utáltunk. Unalmas, végeláthatatlan beszédekkel próbálunk a lelkükre hatni, aztán csodálkozunk és bosszankodunk, hogy nem megy. Végül legyintünk egyet, és azt mondjuk: a mai fiatalság menthetetlen.

Pedig korántsem lenne az. Meg kéne tanulnunk újra nevelni, felelős, szigorú szülőknek lenni, megkövetelni a rendet és biztosítani a pozitív rendszerességet. Felnőttként kikérni és kiérdemelni a tiszteletet.

Rendet kéne raknunk az oktatási intézményekben is, kigyomlálni a nem oda valót. A diákok érdeklődését, igényét a jóra, a szépre, a művészetre, a zenére, az általános műveltség megszerzésére hangolni. Keresztény szellemben kéne nevelnünk őket, amit ki-ki a maga vallása szerint gyakorolhatna. Honismeretet és honvédelmet is oktatnunk kéne, és legfőképpen azt, hogy a Kárpát-haza a miénk és majdan az övék lesz, mert örökségül hagyjuk rájuk. Azt is el kell mondanunk, mi helytelen és rossz, mi vezet pusztuláshoz, romboláshoz.

Ha ezt mind véghezvisszük, akkor megtapasztalhatjuk, hogy a mai fiatalság mégsem menthetetlen. Megnyugodhatunk, hogy Magyarország, a Kárpát-haza akkor is jó kezekben lesz, ha mi már nem leszünk. Súlyos probléma az is, hogy amely iskolák így nevelik diákjaikat, azok láthatatlan és névtelen feljelentők áldozataivá válnak… de ez egy másik cikk…

 

Czeglédi Andrea

Új hozzászólás