Pio atya születésére emlékezünk

HungaryFirst írta 2020. 05. 25., h - 19:27 időpontban

Pio atya a 20. századi egyháztörténet egyik legmisztikusabb alakja. Küldetését a saját korában az egyház vezetői sem értették meg teljesen, ezért számtalan támadásnak volt kitéve. Tanításai, jóslatai azonban időtál-lóak, bármely kor embere, ha azok szerint tud és akar élni, biztos lehet benne, hogy megtalálta a helyes ösvényt. Részletes életrajzát, papi működését megismerhetjük a róla írt könyvekből, az életét feldolgozó filmből, ám ami a legfontosabb: tanításainak és emberi tulajdonságainak a figyelemmel kísérése, ezek segíthetnek bennünket legjobban.

Francesco Forgione néven látta meg a napvilágot 1887. május 25-én a dél-olaszországi Pietrelcinában, pásztorkodással foglalkozó szülők gyermekeként. Négy testvére volt: bátyja, Michele és húgai, Felicita, Pellegrina és Grazia. Gyermekkora jó családban, mélyen vallásos légkörben telt, minthogy szülővárosának és környékének keresztény hagyományai erősek voltak. Gyermekkori önmagát „sótlan makaróniként” jellemezte, hiszen nem volt benne barátai csínytevéseiben, inkább félrevonult kedvenc fája árnyékába, és imádkozott, kereste a kapcsolatot Istennel. Tízéves korában érett meg benne az elhatározás, hogy életét Isten szolgálatára szenteli. Családja és szülei sok áldozatot hoztak a fiú kitaníttatá¬sáért, hogy felkészülten vághasson neki a hosszú útnak. 1903. január 6-án lépett be a morconei kapucinus ferences testvérek rendjébe, s ekkor kapta a Pio testvér nevet is. Ezután egészségi gondjai miatt hosszú éveket töltött a szülői házban, ahol elmélyítette kapcsolatát Istennel, majd 1910. augusztus 10-én Beneventóban pappá szentelték, s ezzel elérte életének egyik legfontosabb célját, azt az állapotot, amelyben további küldetését teljesíthette. 1916. szeptember 4-én került San Giovanni Rotondo kolostorába, amelyet a hátralévő életében egy ízben hagyott csak el rövid időre, amikor besorozták katonának. Szent szolgálata e világban 1968. szeptember 23-án ért véget.

Megannyi hozzá köthető csoda hatására 1998-ban, halálának harmincadik évfordulóján II. János Pál boldoggá, majd 2002-ben szentté avatta. Pio atya életét megannyi rejtélyes, misztikus történés kísérte végig. Ezek közül talán a legfontosabbak a stigmák. Szent Ferenc óta ő volt az egyetlen ember, aki megkapta Jézus mind az öt szent sebhelyét. Pio atya gyakran imádkozott és meditált Jézus szenvedéseiről, mindannyiszor hevesen sírni kezdett, amikor megértette, mit tett értünk a Megváltó. Két fontos, ám egyszerű kérése volt az Úrhoz: érezhesse testében és lelkében azt a fájdalmat, amelyet Jézus a kínszenvedései alkalmával elviselt, valamint érezhesse azt a hatalmas szeretetet, amely Jézust jellemezte, amely arra sarkallta őt, hogy vállalja az emberiségért a szörnyűségeket. 1911. szeptember 7-én jelentek meg először a szent sebek, majd néhány nap múlva eltűntek. Ez 1918. szeptember 20-ig hetenként megismétlődött. Pio atya minden héten átélte Jézus szenvedéseit, a töviskoszorúzás és a korbácsolás borzalmait is. A stigmák pedig 1918-tól haláláig megmaradtak a testén, amelyeket igyekezett eltitkolni a világ elől, ám nem maradhattak sokáig rejtve. Amikor az atya misét celebrált, az oltári szentség felmutatása közben mindig extázisba esett, ilyenkor a sebekből erősen megindult a vérzés. Halála előtt néhány héttel tűntek el, amikor a lehető legbiztosabban megértette, testileg és lelkileg is felkészült, hogy az Úr oldalán helyet foglaljon.

Nem csupán Jézus sebei teszik különlegessé az utókor számára, rengeteg csoda köthető a nevéhez: menthetetlennek tűnő betegek meggyógyítása, kishitű emberek helyes útra terelése, de csoda például Pio gyóntatópapi tevékenysége is. A szent gyónás alkalmával, mélymeditációjának köszönhetően, sokszor nem is kellett a hívőknek elmondaniuk a bűneiket, mert az atya már tudta azokat, s a feloldozást is megadta. Megadta annak a vatikáni küldöttnek is, aki hosszú éveken át azt próbálta bebizonyítani, hogy Pio atya csak egy kuruzsló szerzetes, stigmái pedig nem is léteznek. Ezzel is tanúbizonyságot tett roppant jámbor természetéről és az emberek iránti végtelen szeretetéről. Ő mindig mindenkinek megadta a megfelelő tiszteletet, azoknak is, akik megpróbálták meghurcolni, megalázni. Nem engedte a híveinek sem, hogy mérgükben ócsárolják ezeket az embereket. Megpróbáltatásból pedig neki nem csak az emberek miatt jutott: egész életében számtalan formában kísértette őt a gonosz, ám ő ezeket a próbákat is kiállta, és semmi sem tudta eltéríteni Jézus követésétől… Pio atyát leginkább a következő tulajdonságok jellemezték: jámborság, nagylelkűség, alázat, keménység és a legmélyebb hit Istenben. Ezen vonásoknak köszönhetően válhatott olyan nagyszerű pappá, igazságos és bölcs emberré, Isten egyik legkitűnőbb tanítványává, aki miatt mi is végtelenül büszkék lehetünk arra, hogy embernek születtünk.

Magyarország gyönyörű, nagy madara

Pio atya számtalan, jövőben bekövetkező dolgot megjósolt, ilyen volt például, amikor 1947-ben azt mondta, hogy az őt meglátogató ifjú papból, Karol Wojtylából „egyszer még pápa lesz, nagyon jó pápa”. Volt azonban egy jövendölése a magyarokkal kapcsolatban is, nevezetesen: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Ez Pio atya egyik kevéssé ismert jövendölése, ám nekünk, magyaroknak érdemes megismernünk, érdemes tudnunk, hogy élt a 20. században egy szentéletű barát, aki jó véleménnyel volt nemzetünkről. Ezt manapság különösen fontos szem előtt tartanunk, amikor rengetegen próbálják elhitetni népünkkel, hogy semmire sem vagyunk valók, hogy nincs helyünk a világban.

 

Forrás: vitéz Sereg László (archív, 2010)

Új hozzászólás