Az ujgurok “Trianonja” ellen lépett fel az USA

Wertheim László írta 2020. 05. 29., p - 21:52 időpontban

A demokrata többségű amerikai képviselőház 413:1 arányban szavazta meg a jogszabályt Kína ellen az ujgur kisebbség helyzete miatt.  Ugyanezt a javaslatot egy héttel korábban a szenátus már egyhangúlag elfogadta. A törvénytervezet büntetőintézkedéseket követel a muzulmán vallású ujgur kisebbség tagjainak “tömeges internálásáért felelős kínai vezetők” ellen.

A jogszabályt eredetileg Marco Rubio floridai republikánus szenátor terjesztette elő, javasolva, hogy az ujgurok emberi jogainak megsértéséért felelős kínai kormányzati tisztségviselőktől vonják meg az esetleges amerikai beutazási vízum lehetőségét, valamint az amerikai kormányzat tanulmányozza további szankciók lehetőségét. A határozat egyben felkéri az amerikai külügyminisztériumot az emberi jogok megsértéséről szóló külön jelentés összeállítására is, írja Járai Judit, az MTI tudósítója Washingtonból. Demokrata párti és republikánus törvényhozók egyaránt azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy a jogszabály elfogadása szükséges lépés az elnyomás felszámolásához a térségben.

Peking a gazdasági hatalmát használja fel a bírálatok elfojtásához és rettenetes emberi jogi visszaéléseihez...

– fogalmazott Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő, s leszögezte: a tervezet megszavazásával az amerikai törvényhozók üzennek, hogy “az ujgurok mellett állnak, és küzdenek az elnyomottakért”.

Michael McCaul texasi republikánus képviselő az ujgurok és más, nyugat-kínai muszlim kisebbségek “kulturális népirtásáról” beszélt a képviselőházban, közvetlenül a voksolás előtt.

Ezeket az etnikai kisebbségekhez tartozó embereket az elmúlt években begyűjtötték és koncentrációs táborokba kényszerítették, ahol állami propagandával mosták át az agyukat, és kényszermunkára kötelezték őket...

- fogalmazott.

A kongresszus mindkét háza által elfogadott javaslatot még Donald Trump amerikai elnöknek kell ellátnia a kézjegyével, hogy törvényerőre emelkedhessék.

A muszlim vallású ujgurok mintegy tízmillió lelket számláló közössége Kína nyugati részén, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen él.

Tags

Új hozzászólás