Gróf nagyapponyi Apponyi Albert György Gyula Mária

Szőnyi Balázs írta 2020. 05. 29., p - 18:48 időpontban

Bécsben, 1846. május 29-én született gróf nagyapponyi Apponyi Albert György Gyula Mária (elhunyt: Genf, 1933. február 7.) politikus, miniszter, belső titkos tanácsos, nagybirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, 1921-től 1933-ig a Szent István Akadémia elnöke. Jászberény város aranymandátumos képviselője. Az 1920-as párizsi békekonferencián a magyar delegáció vezetője volt.

"Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék..." – Részlet Apponyi Albert Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnök, valamint az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Császárság párizsi nagyköveteinek jelenlétében elmondott beszédéből

Különböző magyarországi egyetemek, tudósok, illetve politikai csoportok 1911–32 között ötször jelölték Nobel-díjra, jelölésük azonban eredménytelen maradt. Akadtak azonban bírálói is, főként külföldön, de Magyarországon is. A kortársak a „Legnagyobb élő magyar” névvel illették. 

1921 májusában ünnepelte hetvenötödik születésnapját, s ezzel együtt közéleti tevékenységének ötvenedik évfordulóját. Életének e napján túláradó ünneplésnek volt tárgya. A Nemzetgyűlés neki szentelte május 27-én tartott ülését; két beszéd hangzott el csupán ekkor: Rakovszky Istvánnak, a Ház akkori elnökének üdvözlő beszéde és Apponyi nagyszerű köszönő szavai. A rákövetkező napon a Szent István-bazilikában, s a fővárosi Vigadóban Horthy Miklós kormányzó, a főváros, a hadsereg, s az ország egész közönsége ünnepelte a „legnagyobb élő magyart”, aki nemes egyszerűséggel és csodálatos szerénységgel köszönte meg a nem várt és nem keresett ünneplést. Budapest székesfőváros az ünnep alkalmából díszpolgárává választotta és a róla elnevezett téren – ma Ferenciek tere – emléktáblát állított. 

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Nemzetgyűlés nagy ünneplésben akarta részesíteni, ő azonban ezt hálás köszönettel elhárította magától. Az ország azonban így is szeretetének, ragaszkodásának és hálájának ezer tanúságával halmozta el. Amerikai tisztelői aranyserleggel lepték meg, maga az Egyesült Államok táviratban üdvözölte. Születésnapját Gyöngyösapátiban töltötte, ahol, miután a csehek éberhárdi ősi birtokát kisajátították, új családi birtokot alapított. 

Apponyi nem tudott megpihenni életének kilencedik évtizedében sem: új nagy feladat várt rá, melyhez nagy lendülettel állt hozzá. Majd három esztendőn át ő képviselte Magyarországot a Népszövetség előtt az optánsügyben, mely a világ és az ország közvéleményét hosszú ideig foglalkoztatta. 1927. szeptember 19-étől, amikor az ügy a Népszövetség elé került, 1930 elejéig, amikor az ügyet végeredményben eldöntő hágai konferencia megkezdődött, ez a kérdés képezte gerincét külpolitikai munkásságának. Szinte szakadatlan harc volt ez a Népszövetség taktikázása, Neville Chamberlain elfogultsága, a győztesek ideológiája és Nicolae Titulescu balkáni metódusai ellen, amelyben briliánsan érvényesült eddigi pályáján kevéssé előtérbe lépett jogi képzettsége és jogászi éleselméjűsége, valamint diplomáciai érzéke, amellyel nem egyszer mentett meg már-már elveszettnek látszó szituációkat. Ha Bethlennek sikerült Hágában és Párizsban e kérdésben sokszor kifogásolt, de mégis kielégítő eredményeket elérni, úgy ez jórészt az ő teljesítményeinek köszönhető. Ezt a harcot a jogért és az igazságért a magyar ügyvédek méltányolták legékesszólóbban, amikor 1929. november 29-én Apponyit, „a nemzet nagy ügyvédjét”, nagy ünnepélyességgel a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjává választották. 

Apponyit 85. születésnapján ismét megünnepelte a nemzet és megkérték, hogy írja meg emlékiratait, amelyekért 250 000 pengő tiszteletdíjat utaltak ki részére, egyúttal neki teljes, nejének pedig fél miniszteri nyugdíjat biztosítottak az Országgyűlés költségvetésének terhére. A kormányzó, a kormány, az ország és a külföld újra elhalmozták üdvözleteikkel, a gratulálók között volt Lord Rothermere, Otto Ender osztrák kancellár, Henderson brit, Grandi olasz és Curtius német külügyminiszter is.

Az 1931 nyarán megválasztott képviselőházban természetesen újra Jászberény mandátumával foglalt helyet. Jászberény városa, amelyet akkor a Házban immár 50 éve megszakítatlanul képviselt, ezúttal aranytáblába vésett megbízólevelet nyújtott át neki. 

Apponyi Albert 1933. február 7-én halt meg Genfben. Koporsóját a Szent József templomba vitték és onnan a Notre-Dame-ba. A gyászszertartáson jelen voltak a Népszövetség küldöttei. Svájc nevében Giuseppe Motta, volt köztársasági elnök búcsúztatta. Ezután a koporsót a pályaudvarra vitték, ahonnan szombaton délelőtt érkezett meg Budapestre.

Gömbös Gyula miniszterelnök javaslatára Apponyi Albertet az Országház kupolacsarnokában történt ünnepélyes beszentelés után a Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én, ahova addig csak királyokat temettek.

Délután öt órakor a parlament gyászülést tartott. A temetési szertartást Serédi hercegprímás végezte, fényes papi segédlettel. Az engesztelő szentmiseáldozatot február 15-én délelőtt 10 órakor ugyancsak a Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári Koronázó Főtemplomban mutatták be.

Apponyi halála az egész világon részvétet keltett. 

Gróf nagyapponyi Apponyi Albert György Gyula Mária
Gróf Apponyi Albert portréja, Vasárnapi Ujság, 1878

A borítóképen Gróf Apponyi Albert 80 éves korában, akit az amerikai és brit média The Grand Old Man of Central Europe (Közép-Európa nagy öregje) néven emlegetett. (1926) (Wikipédia)

Új hozzászólás