A KÉS PENGÉJE ÚJRA ÖLT

Zetényi-Csukás… írta 2020. 06. 01., h - 15:38 időpontban

Alig több mint egy hete, hogy a Deák teret vörösre festette a vér. Két fiatal halt meg, értelmetlenül. Tegnap hajnalban Gyulán a kés pengéje újra ölt. Ismét értelmetlenül.

Önkéntelenül jutnak eszembe gyermekkorom emlékei és egy idős kun tanító szavai. Hosszú idő szaladt meg azóta. Kotogu minden szava a fülemben cseng. Sok iskolát kijártam, sokat tanultam, s magam is keveset tanítottam. Mégis azt kell, hogy mondjam – magamat immáron már meg nem szégyellve –, hogy emberségből, tiszteletből és az enyéim történelméből, a mai fogalmaink szerinti egyszerű hat elemit végzett kun mezőőrtől tanultam. Ő mondta mindig, hogy a gyávák fegyvere bicska, az igazi harcos tiszteli az életet. Soha nem öl a kés magától, mindig az ember öl. Az ember, aki magával meri mérni Istent, amit senki meg nem tehet!

Idős mesterem már régen a Hadak útját járja, de tanításai azt hiszem, hogy nem csak nekem örök érvényűek! Kérlek, hogy olvasd és ítéld meg magad!

Békesség veled!

...a két hatalmas erejű egymásnak ment kunt, s jászt nem tudták széjjel választani öten sem az ivó előtti réten. Úgy harcoltak azok egymással, mint veszett farkasok, akik egymás vérére szomjaznak.

A tisztes férfiúi párviadalt, a legény-párbajt el tudta fogadni a könnyen forró jász-kun vér, de a „hiriget” és a „gyilokig tartó” viadalt soha nem engedte a nemzetségük tisztessége. Ám most olyan erős volt a szenvedélye a két legénynek, hogy nem bírták a sok népek megteremteni a békességet.

Ekkor érkeztünk meg, én és az öreg Kotogu. Jómagam a háta mögött bújtam meg, megijedve a virtustól és a patakokban ömlő vértől. Felmentésem erre, egy lehetett; alig voltam vagy kilenc esztendős a kunsági homokon.

Kotogu csak egyetlen szót mondott ki a száján a kisebb tömegnek, amire legnagyobb megdöbbenésemre a küzdők azon nyomban elengedték egymást, s magukat megszégyellve, fejüket meghajtották az idős tanítóm előtt. Kotogu még valamit mondott nekik a kunok nyelvén, majd az előbbi ellenségek egyszeriben kezet nyújtottak egymásnak. Az öreg intett egyet és a csődület – mintha ott sem lett volna – rögvest szétszéledett.

Megilletődve néztem tanítómra és gyermeki agyam nem tudta felfogni, hogy Kotogunak honnan és miből való hatalma van a konok kun harcosokon, hiszem ő alig 60 kg és a birkózóknak még az álláig sem ért fel. Ajkamat rágva szedtem össze minden bátorságomat, hogy tőle magyarázatot nyerjek a számomra megmagyarázhatatlanra:

- Idős Testvérem, mondd mit mondtál a viaskodóknak, hogy hatalmad lett rettenetes erejük felett?

Az öreg nagyot fújtatva a térdére vett és elmondta nekem „hatalma” történetét:

-Tudod, Fiam, a vetélkedésnek, a „kakaskodásnak” ideje van, mikor legény az ember, de egymás vérét nem húzhatja kun a kunnak vagy jásznak! Régtől való törvényünk van, hogy mikor a bajban kimondjuk a „redemptio”-szót, akkor minden kun és jász testvér az őseire való tekintettel megjuhászodik. Lehet bármekkora is az ellenérzés, a „redemptio” mindent felülír.

Elkerekedő szemekkel bámultam magam elé. Kilenc esztendős lélekkel soha nem hallottam én a redemptio-ról, vagy mi a csodáról. Az idős kun megsajnálhatott, mert szelíden megsimogatta barna kobakom, és elmondta nekem a kunok erről szóló, alig ismert történetét. Jómagam nagy odafigyeléssel és mély tisztelettel hallgattam igéjét:

Idáig jutva a beszédjében, Kotugu elhallgatott, én meg elkerekülő szájjal tovább kérdeztem őt:

- Idősebb Testvérem, mondd meg nekem, hogy mikor kimondtad a redempti-ót, akkor miért hunyászkodtak meg a bivalyerős legények, hogy tőled megféltek?

Úgy villant az öreg szeme, mint a réti farkasé:

- Azért Öcsém, mert a jászkun nem mehet a jászkunnak, csak összetartással érhetünk célt! Van annyi ellenség, hogy ha mi is magunkat tépnénk, mind elvesznénk. Erre emlékeztet bennünket a redemptio szó, amikor összefogtunk és megváltottuk a szabadságunkat. Az csak együtt mehetett, sehogyan másként.

Ha meghallja és nem engedelmeskedik a jászkun a békének, akkor régen kitagadták, „rideggé lett”, még a faluból is mennie kellett. Így volt bizony, így!

Sokáig és sokat beszélgettem és tanultam Kotogutól. A múltról, a jelenről és a jövőről is. És még valamiről!

Arról, hogy a kun-jász származástudat mellett mára mind magyarok lettünk, tisztességgel beilleszkedtünk. Így hát minden magyar a testvérünk. Jó lenne, ha a redemptio kimondása nélkül is össze tudna fogni újra ez a csodálatos nemzet, jászként, kunként, székelyként, palócként, svábként, magyarként! Mert, ha ez meglesz, akkor Magyarország újra nagy lesz, és nem bír el velünk egyetlen ellenség sem!

Ezt tanította nekem az idős kun és én ittam a szavát:

-Az embert nem a génjei teszik hunná, kunná vagy magyarrá, hanem, hogy miként éli meg azt. Magyarok lettünk végül mindannyian. Magyarnak lenni minőség, nyelvi közösség és elhívatottság dolga a számtalan más kitétel mellett. Szerencsés esetben hosszú történelmi múlt, de számomra az is éppúgy magyar, akinek ismert és tudott ősei nem vezetnek Árpád vezérig, vagy még azon is túl.

A kisebbségnek kell alkalmazkodnia a többséghez. Bizony, még a hunok közül sem volt mindegyikük születésére nézve hun. A hun elnevezés csupán csak azt jelentette, hogy az illető a hun szövetség egyenrangú tagja. Éppen úgy, ahogyan ma magyar mindenki, aki magyarnak vallja magát és a jeles író szavaival élve; „vállalja magyarságát”. A származás, a címek, rangok és egyéb cafrangok maguktól nem adják meg egy-egy ember értékét. Az egyént a tettei, cselekedetei minősítik, nem címeres levél és nem egy oklevél. Bármely címet birtokolni, eredetet bírni, sokkal inkább felelősségnek kellene lenni, mint kitüntetésnek!

- Magyarok, béküljetek meg egymással és nektek senki ellent nem állhat!

Isten segítsen bennünket és óvja Magyarországot, hogy Kutogu kérése végre halló fülekre és nyílt szívekre találjon!

 

Zetényi Csukás Ferenc

Hozzászólások

Zetényi-Csukás…

2020. 06. 01., h - 15:39

Talán még annyit a fenti íráshoz, hogy akit érdekel az nézzen utána a "redemptió"-nak és ugyan mint írtam, nem a kés öl, hanem az ember. Azt hiszem, hogy elveszett legkevesebb két generáció...elveszett valami, ami érték volt egykoron. Erős bizodalmam van benne, hogy még visszatér minden, ami érték. S még valami! Jól mondta Kotogu, hogy a kisebbségnek kell a többséghez alkalmazkodnia. Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás