Felvidéken felavatták az izsapi Trianon-emlékművet

Szőnyi Balázs írta 2020. 06. 08., h - 14:26 időpontban

A trianoni békediktátum és ezen belül egyebek közt a Felvidék elcsatolásának 100. évfordulója alkalmából szoboravató ünnepségen mutatták be a Nagymegyerhez tartozó Izsap főterén állított emlékművet. Az emlékmű talapzatát még április végén helyezték el Izsap főterén, de a szoboravató ünnepségre június 6-án került sor, amikor felkerült rá a felvidéki magyarság jelképe, a turul, mely a Szent Koronát emeli a magasba.

A közösségi összefogásban Vörös László izsapi lakos mellett a dunaszerdahelyi YBS DAC fanklub – Yellow Blue Supporters, polgári társulások, Nagymegyer Város Önkormányzata, a DAC szurkolótábora, izsapi lakosok és civil személyek segédkeztek. Az emlékoszlop ékének számító turul elkészültét jelentős részben önerőből és a szoborbizottsági adományokból finanszírozták az izsapi IQUS Polgári Társulás által.

Felvidéken felavatták az izsapi Trianon-emlékművet
Képmontázs: facebook

Az emlékmű talapzatát Vörös László készítette, míg a bronzból készült szobor megalkotására a felvidéki születésű, ma Budapesten élő szobrászművészt, Szunyog Júliát kérték fel. Ahogy azt Vörös László elmondta, a mi generációnk csupán elviselője a történelmi múlt viharos eseményei következményeinek, az előttük élt nemzedékek szenvedték el a meghurcoltatást és az igazságtalanságok sorozatát.

Új hozzászólás