Budapest rendezi az idei európai Szuperkupa-mérkőzést

Szőnyi Balázs írta 2020. 06. 17., sze - 18:11 időpontban

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága mai videokonferenciás ülését követően sajtótájékoztatót tartottak, amelyen bejelentették az európai kupasorozatok és válogatott mérkőzések folytatását, a következő nemzetközi kupák döntői helyszíneit és időpontjait – többek között azt is, hogy az idei európai Szuperkupa-mérkőzést szeptember 24-én Porto helyett a Puskás Arénában rendezik meg, ahol 2021-ben az Eb-n is lesznek mérkőzések.

Dióhéjban igazából ez volna az egymondatos összegzése az UEFA vb-ülése után tartott szerdai online sajtótájékoztatójának. Aleksander Ceferin elmondta, a vb ülésén született döntések értelmében majdnem minden félbeszakadt versenysorozat folytatódik.

A Bajnokok Ligája küzdelmei augusztus 7–8-án indulnak újra, mégpedig a nyolcaddöntő hátralévő négy visszavágójával, ám az egyelőre még nem tisztázott, hogy hol: vagy Portugáliában, vagy pedig a hazai csapatok stadionjában.

A negyeddöntőktől kezdve ugyanis Portugáliába költözik a Bajnokok Ligája, és egy nyolccsapatos kieséses tornát rendeznek meg ott: a negyeddöntők augusztus 12–15. között, az elődöntők augusztus 18–19-én lesznek, míg a döntőt augusztus 23-án játsszák – utóbbit Lisszabonban, míg a korábbi szakaszban Portóban és Guimaraesben is rendezhetnek mérkőzéseket.

Ami számunkra a legfontosabb: a döntők tolódásai miatt a Puskás Aréna az eredetileg 2022-re kiírt finálé helyett a 2023-as döntőt rendezi meg.

Új hozzászólás