Háború van Európában - Földi László

Kovácsi Sándor írta 2020. 06. 22., h - 09:59 időpontban

A háttérhatalom célja a világ átformálása, és ennek egyik formája a zűrzavar gerjesztése, hogy a békés emberek egy bizonytalansági vákuumba kerüljenek, majd azok véleményét fogadják el saját nemzeti kormányukkal szemben, akik egy globális megoldásban látják a konfliktusok kezelését. Ez tehát egy befolyásolási akció a normalitás, a rend, a történelmileg meghatározó rendszerekkel szemben – közölte a Magyar Fórum szerkesztőségének megkeresésére Földi László ezredes, nemzetbiztonsági szakértő.

Hetek óta megdöbbentő képsorokat látunk az USA-ból. Brutálisan bántalmazzák a rendőröket, gyújtogatnak, kifosztják a boltokat. Egy fekete férfi – ha elfogadjuk a hivatalos magyarázatot – rendőri intézkedés közben bekövetkezetett halála életre hívhat ilyen mértékű zavargássorozatot, vagy mindez csak ürügy volt egyes szervezetek számára?

Egyértelmű, hogy ürügy volt, ahogy az is, hogy nem most találták ki ezt a folyamatot. Az elmúlt években az illegális migrációtól kezdve rengeteg olyan esemény volt az Egyesült Államok és Európa történetében, ami egyfelé, egy közös eredőre mutat; létezik egy ma még gazdasági, holnap talán politikai társaság, aminek be kell bizonyítania, hogy a jelenlegi rendszerek, nemzetállamok alkalmatlanok a válságok kezelésére. Ezért egy káoszelméletbe beágyazva az emberek számára minél több problémát, zavargást idéznek elő, azért, hogy idővel a tömeg éppen a káosz előidézőitől várja a rendcsinálást. Ekkor az irányítók már központosított rendszert fognak bevezetni, és eltörlik a nemzetállamokat. A céljuk, hogy globális, multinacionális rendszerek jöjjenek létre. Az USA gazdaságát ezek a szervezetek irányítják, és háttérben az EU menedzsmentjét is. A rendőri túlkapás minden nap megtörténhet, de abból kell kiindulni, hogy bűnözőket kell móresre tanítani a rendőrségnek. A tüntetőket pedig alig éri brutalitás. A túlkapások pedig nem általánosak, a rendőrség nem megveszekedett gazemberek gyűjtőhelye. Több politikus éppen az ellenkezőjét hangoztatja, és reformokat akar végrehajtani. Ez a reform talán a civilek számára jól hangzik, de egy ostobaság, mert törvényekbe foglalták mit szabad egy rendőrnek megtennie, s mivel jár, ha átlépi a hatáskörét. Azért beszélnek reformokról az USA-ban, mert a közelgő választásokon a demokraták vissza akarják szerezni a hatalmat. Közben terjed a bűnözés, az erőszak, és a rendteremtők álarcában lépnek fel majd bizonyos körök.

Stratégiailag arról a társaságról van szó, amelyik a világ termelőerőinek döntő részét kézben tartja. Gazdasági erőtérre, bankárokra, egyes családokra gondolok. Erősek, de létszámuk elenyésző. A taktikai érdekkör pedig az a pártcsalád, a demokraták, akik hatalomra akarnak kerülni. Mögöttük azok a gazdasági erők állnak – ez már Clinton idején is így volt – akik még nagyobb stratégiai pozíciót akarnak elérni.

 

Több elemző azt állítja, hogy a rendbontás egyedüli oka az amerikai elnökválasztás. Az elnöki hatalom megszerzése a demokrata pártiak rövid távú érdeke. A fő indíték a világ átformálása, és ennek egyik formája a zűrzavar gerjesztése, hogy a békés emberek egy bizonytalansági vákuumba kerüljenek, majd azok véleményét fogadják el saját nemzeti kormányukkal szemben, akik egy globális megoldásban látják a konfliktusok kezelését. Ez tehát egy befolyásolási akció a normalitás, a rend, a történelmileg meghatározó rendszerekkel szemben.

Trump elnök már a zavargások elején az Antifa felelősségét firtatta. Terrorszervezetnek nevezte a mozgalmat. Később érkeztek olyan hírek, hogy az antifásokat különböző harcművészeti edzőtermekben képezik ki. Tudjuk, terroristák is kapnak kiképzést. Valóban terrorszervezetről van szó?

Új hozzászólás