Fekete István, akit az ávósok vakítottak meg...

Szőnyi Balázs írta 2020. 06. 23., k - 05:34 időpontban

Fekete István volt az egyik legismertebb ifjúsági írónk, a Tüskevár és a Téli berek, no meg az állatregények természetbolond szerzője. De valóban csak ennyi? Közel sem. Forgatókönyvektől kezdve oktatófilmeken át felnőtteknek szóló regényekig igen sok mindent letett az asztalra. Az már más kérdés, hogy a rendszer ellenségeként megpróbálták egész írói munkásságát, sőt őt magát is tönkretenni.

Fekete István 1900 január 25-én született Göllén. Kalandos, igazi falusi gyerekkoráról sokat mesél ő maga a Ballagó idő vagy a Cönde című könyveiben. Egészen kiskorától nyilvánvalóvá vált, mennyire szereti és érti a természetet, az élővilág működését. Nem csoda, hogy felnőve híres vadász és mezőgazdász lett belőle. Az akadémián töltött évek alatt már írt kisebb-nagyobb novellákat, és az írást akkor is folytatta, amikor 1929-ben megnősült, majd feleségével, Piller Edittel Ajkára költözött, ahol gazdatisztként kapott állást. A holland származású Nirnsee Ferenc birtokán annyira felvirágoztatta a gazdaságot – fellendítette a tej- és sajtipart, búzamagot nemesített, díjnyertes kosokat tenyésztett –, hogy országos hírnevet szerzett. Hogy mégsem csupán gazdálkodó eredményeiről híres, azt írói tehetségének köszönheti.

Eleinte vadászkalandjait jegyezte csak le, amiket a Nimród című vadászlapban rendszeresen meg is jelentettek, de Feketében ennél sokkal több lakozott. Lírai elbeszélései, novellái, a természetről, gyerekkoráról, a paraszti életről, erős istenhitéről, emberségéről szóló művei szintén nagy sikert arattak már a kezdeti próbálkozások idején is. Kittenberger Kálmán biztatására egyre komolyabban foglalkozott az írással. Sehol nem volt még ekkor a Vuk vagy a Tüskevár. Fekete A koppányi aga testamentumával és a Zsellérekkel nyert díjakat. Ez utóbbi könyv még nagyon fontos lesz a későbbiekben. Akkor hatalmas sikernek számított, 1939-es megjelenése után hétszer adták ki négy éven belül. Ez tehát Fekete egyik legsikeresebb könyve. Hogy miért nem hallottunk akkor róla, miért nincs a kötelező olvasmányok között? Erre a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni.

Fekete István kifejezetten sikeres szépirodalmi írónak számított. Első írói virágzása idejében alkotta meg novelláit, amiket a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című folyóiratban adtak közre. Ekkor került a neve olyan szerzők mellé, mint Gárdonyi Géza. Hajnalodik című színdarabját, forgatókönyveit elismeréssel fogadták (a legnagyobb sikert a Dr. Kovács István című film forgatókönyve hozta, de a többit is elolvashatjuk, ugyanis a Fekete István Társaság kiadta őket). 1940-től a Kisfaludy Társaság tagjává és az ország 15 legjobb írójának egyikévé választották. Olyan barátokkal vadászott, mint az íróként és a Nemzeti Színház főrendezőjeként ismert Csathó Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója. A siker évei azonban 1946-ban lezárultak.

Fekete István saját kora áldozatává vált. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta, a vörös terrorról is. Ez utóbbi jelent meg a Zsellérek című könyvében, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tett. Ha ehhez hozzávesszük még Fekete mély és nyilvánosan vállalt istenhitét (lánya, Edit 1949-ben apáca lett), konzervativizmusát, máris értjük, miért bántotta annyira a szemét a kommunista vezetésnek. Apropó szem… A Zsellérek betiltása, elégetése, Fekete írói pályájának teljes zárolása nem volt elegendő büntetés. Az írót egyik nap az ÁVO emberei elkapták, elcipelték az Andrássy út 60.-ba, és úgy megverték, hogy búcsút kellett mondania fél veséjének és a fél szemének is. Fekete túlélte a súlyos bántalmazást, ahogy azt is, hogy másnap reggel egyszerűen kidobták egy katonai autóból a János kórház mellett. Két járókelő segítségével jutott be a kórházba, ahol hetekig kezelték.

Fekete ma Jókai Mór mellett Magyarország legolvasottabb írója. A negyvenes évek végétől azonban évtizedekig egyetlen betűt sem közöltek, amit ő írt volna le, sőt mezőgazdászként sem dolgozhatott. Az író patkányirtásból, uszálykísérésből tartotta fenn családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie, rendszersemleges kis novelláit pedig a katolikus Új Ember és a Vigília közölte. Ekkortól kezdte el írni az állattörténeteket, illetve az olyan ifjúsági regényeket, mint a Tüskevár. Kénytelen-kelletlen vált ifjúsági íróvá: ezt engedték meg neki. 1960-ban még megérte, hogy utóbbiért József Attila-díjjal tüntették ki, de tíz évre rá a harmadik infarktusa már végzetesnek bizonyult. Jellemző a korra, hogy az író halála után özvegyének kellett elintéznie, hogy a szovjet könyvpiacon megjelenjenek Fekete művei oroszul – a magyarok semmiféle ajánlást nem tettek. Horváth Tibor elnök, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke mesélt az író munkásságáról, és arról, hogyan dolgozta fel a rendszer igazságtalanságát.

A verésről Fekete István nyilvánosan soha nem beszélt, hiszen azzal még nagyobb bajba sodorhatta volna magát és a családját. Senki, ő sem tudhatta, hogy a Horthy-rendszerben megírt Zsellérek a Rákosi-rendszerben ekkora problémát fog okozni. Fekete onnantól, hogy a kor megkívánta, vigyázott arra, mit írt le: az 1947-es Gyeplő nélkül című művében nem véletlenül nincs egyetlen felismerhető személynév vagy helységnév sem. A Zsellérek azonban korábban, 1939-ben íródott. A kommunizmus ideje alatt a megjelent köteteket elégették, nekem van egy példányom belőle, annak is meg van pörkölődve a széle, valaki a tűzből szedte ki. Gyűlölték azt a könyvet, rettegtek tőle, pedig semmiféle vérlázítóan uszító nem szerepel benne. Csak a tények. Ez volt a baj. Megírta, hogy egy idős parasztot felakasztottak az árokparton. Ilyen ugyebár nem történhetett meg. Még a rendszerváltás után is csak olyan változatai jelentek meg a Zselléreknek, amikből kihagytak oldalakat. Azóta természetesen elérhető a teljes, csonkítatlan verzió, érdemes elolvasni. 

Nem véletlen az sem, hogy Fekete első állatregénye, az 1955-ben megjelent Kele egy sérült gólyáról szól, akit otthagytak a társai, és idegen közegben kell boldogulnia. Talán az író magára gondolt az írás közben. A Kele ugyanakkor egy kedves állattörténet, amibe nem lehetett belekötni, politikai veszélyt nem hordozott magában. Innentől kezdődnek hát az ifjúsági regények, ezt az ösvényt hagyták meg Feketének, ezen lépdelt tovább.

- mesélte róla Horváth Tibor elnök, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke a Dívány című webújságnak.

Írásai valamennyi korosztályhoz szólnak, műveit egyaránt olvassák fiatalabbak és idősebbek. Természeti megfigyelési alaposak és pontosak, szemléletesen ábrázolta az erdő, a füvek, a virágok, az állatok oly jelentéktelennek tűnő titkait. Könyveiből sugárzik a természet szeretete és az élővilág tisztelete. Keresztény világnézete, finom humora és öniróniája, valamint az írásaiból sugárzó optimizmus sajátos hangulatúvá varázsolják műveit. A nemzetközileg is ismert író, 1970. június 23.-án Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra, viszont gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én temették újra szülőfalujában, a Somogy megyei Göllén, így az egyik legnépszerűbb magyar írónk végleg hazatért.

 

Források: divany.hu; vadaszerdo.blog; wikipedia

Új hozzászólás