Az egyházi esküvőt is ismerje el az állam, ne kelljen kétszer kimondani az igent

Kovácsi Sándor írta 2020. 06. 28., v - 13:13 időpontban

A 18. század végén a liberalizmus egyházellenes intézményeként jött létre, ami arra volt hivatott, hogy a boldogan éltek amíg meg nem haltak mesezáró részt lecserélje, a boldogan éltek, aztán ha mégse, akkor felbontották a szerződést befejezésre. Semjén Zsolt KDNP-elnök már 2005-ben a Népszabadságban így nyilatkozott, ha az állam hivatalosan is elismerné a templomban kötött házasságot, senkinek a jogai nem sérülnének, viszont megszűnne egy fölösleges bürokratikus procedúra - írta az elemi.hu.

Ha minden jól megy, az ember életében csupán egyszer érkezik el a házasság napja, amikor egy férfi és egy nő örökké összekötik életüket, oltár elé állnak és kimondják a boldogító igent. Pontosabban szólva a jelenlegi szabályok értelmében minimum kétszer, hiszen azok a keresztény házasulandó felek, akik Isten előtt kiszolgáltatják egymásnak a házasság szentségét, hogy az állam is házastársaknak nyilvánítsa őket, kötelezően részt kell vegyenek, így részt kell vennünk menyasszonyommal nekünk is egy másik úgynevezett házasságkötésen, a polgári szertartáson...

– mondta Vékony Csongor Levente, a Mi Hazánk ifjainak elnöke.

Úgy tűnik itt fontosabb volt, hogy 2009-ben létrejöhessen az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolata, mint a keresztény házasság védelme. Ha Semjén Zsolt és a Fidesz-KDNP valóban keresztények, úgy tegyenek Istenért, tegyenek az Egyházért, tegyenek a házasság szentségéért. Szüntessék meg a polgári szertartás kényszerét és fogadják el az egyházi esküvőt az anyakönyvvezetők, utólagos bejelentés alapján...

– zárta gondolatait.

Új hozzászólás