Az erdélyi fejedelem lengyelországi hadjárata a Porta megtorlását váltotta ki. Első lépésként trónfosztottnak nyilvánították, helyébe Rhédey Ferencet nevezték ki. Rákóczi azonban 1658 januárjában visszafoglalta a trónt, ezt természetesen a szultáni udvar nem fogadta el. Rhédeytől már követelni kezdte Borosjenő várának átadását, ezt összekötötte a Rákóczi elleni megtorló hadjárattal. A jenői vitézek természetesen Rákóczit támogatták, hiszen ő garantálhatta a vár megvédését. Május elején híre jött, hogy Gurdzsi Kenán budai pasa készülődik Jenő ellen. Rákóczi Barcsay Ákost küldte Lugoshoz, ahonnan a betörést várták. Ezalatt a Bihar megyei Jánosd mellett gyülekeztek a partiumi hadak, a hajdúvárosok katonái és a magyarországi önkéntesek Gyulai Ferenc váradi kapitány vezetése alatt.
Kenán 4-5000 főnyi serege május 21-én elérte Gyulát, de az erdélyi sereg a tavaszi áradások miatt nem mozdult meg. Gyulai csak 2000 lovast küldött portyára. Május végén a pasa Lippa alatt állt, itt csatlakozott hozzá a egri beglerbég és az esztergomi bég 1000 lovassal. A temesváriak rajtaütöttek Lugoson és felégették a várost. Júniusban az erdélyiek értek el kisebb sikereket, Vellesdnél több mint 300 törököt vágtak le, a lugosiak az elhajtott marháikat szerezték vissza és megtámadták Facset palánkját. A jenői kapitány vezetésével június 20-21-én 1200 erdélyi állított csapdát a török előhadnak, több magas rangú foglyot ejtettek, akiket kivégeztek. Kádár István, a nevezetes vitéz, akiről históriás ének is született, a rajtaütés során egymaga három törököt vágott le.
Rákóczi maga június 23-án csatlakozott a partiumi táborhoz, majd Váradra ment, ahol magához vonta a tiszántúli hadinépet, az ónodi és kállói vitézeket, és 28-án Jenő felé indult. Ott ellenséget nem talált, így az őrség tagjaival megerősítve seregét Arad felé vonult, hogy elvonja a pasát Jenő megtámadásától. Ekkorra 7000 lovasra és 2000 gyalogosra nőtt a serege, amely 4 ágyút is vitt magával. A fejedelem Arad megtámadásával akarta rábírni Kenán pasát a harcra. Július 4-én Szuhay Mátyást 1500 lovassal előreküldte, akik másnap össze is csaptak az ellenséggel. Rákóczi felgyújtatta a kiürített aradi palánkot, de a megáradt Maros útját állta a további előrenyomulásnak. Július 6-án már Gyula megtámadását tervezte a fejedelem, ám ekkor feltűntek a budai pasa csapatai. Kenán vállalta az összecsapást, pedig ekkor még hiányoztak mellőle a temesvári pasa csapatai, így serege egyenlő létszámú volt a magyarokéval.
A két sereg végül Lippa közelében, a pálülési szorosban találkozott, ahol a Maros és az északi dombvonulat által közrefogott szűk völgy széles síksággá tágul. Az egri pasa és az esztergomi szandzsákbég az oszmán lovasságot irányította, míg Kenán budai pasa a Pálülési-szorosnál a janicsárokból, 800 lovasból és a tüzérséggel alkotta a zömöt. A budai pasa egy bokros helyen foglalt állást, seregét a sáncok és egy romos kőfal védte. A lovasság zömét Kenán pasa egymérföldnyire az erdélyiek elé küldte.
A magyar sereg ékalakban állt fel, a jobbszárnyat a folyóra támaszkodva Gyulai Ferenc váradi főkapitány vezette, az első sorában a fizetett katonákkal, akiket Barkóczy István irányított. A balszárnyon sorakoztak fel Szuhay Mátyás kálló kapitány hajdúi, akiknek első sorát szintén fizetett katonák alkották Keresztes András parancsnoksága alatt. A középen sorakozó tüzérség és a dragonyosok élén a skót Gaudi András állt, mögöttük a fejedelem a tartalékkal. Ebeni István és Bakos Gáspár ugyancsak fizetett katonái alkották a balszárny legszélét az oldaltámadások elleni védekezésül.
A pasa nyilván előretolt egységével azt akarta elérni, hogy a magyar sereg vonalát megbontva ágyúi és janicsár puskásai kereszttüzébe kerüljön. A csel beválhatott, mert az erdélyieknek nem volt tudomásuk a bozótban rejtőző török gyalogságról és tüzérségről. A harc délelőtt 10 órakor indult meg, amikor a törökök előhada támadást indított. A magyar balszárny azonban visszaverte a rohamot, és elsöprő ellentámadásba kezdett, a folyó felé szorította az ellenséget. Ugyanez történt a magyarok jobbszárnyán is. Ezáltal a török lovasság jelentős veszteségeket szenvedett, de sikerült a török lőfegyverek elé csalni a magyarokat.
A Pálülési-szorosban a rohamozó magyarok a török derékhadba ütköztek, és a menekülő oszmán lovasság is visszafordult és kemény, öldöklő küzdelem vette kezdetét. Az erdélyiek csapatvezérei azonban nem veszítették el lélekjelenlétüket, állták a sarat. Gaudi néhány dragonyosa lóról szállva igyekezett oldalba támadni a bozótosban rejtőző janicsárokat, de az ellentámadó török lovasság elszakította őket a derékhadtól, és felmorzsolta a csekély ellenállásukat. Ebeni István vette át a főparancsnokságot és Gyulai segítségével igyekezett hátrébb vonni és rendezni az erdélyi hadat. Gaudi pedig felgyorsította a gyalogság felvonulását.
Rákóczi gyalogsága és Gaudi erdőben jól álcázott lövegei végül eldöntötték a csatát. A janicsárok hátába kerülve lőtték a magaslatokról a törökök sáncát, amelynek a védői végül megfutottak. A magyarok megszállták a kiürített állást, és az elhagyott lövegeket is a török lovasságra fordították. Ez véget is vetett a csatának, az oszmánok menekülőre fogták. A lippai hídon azonban tumultus támadt, a futók egymást szorították le róla, sokan estek a folyóba. A Pálüléstől Lippáig vezető utat háromezer török holtteste borította, és a Maros is hullák tömegét szállította. Elesett az egri pasa és az esztergomi bég is. Kétszáz oszmán fogságba esett, köztük volt a budai tihája, Haszán pasa is. Három ágyú valamint sok társzekér került a magyarok kezére.
Az erdélyiek közül állítólag alig huszan estek el, közöttük volt Forray János hadnagy is. Várallyai Lőrinc, Rákóczi udvari prédikátora a csatát követően istentiszteletet tartott, ahol az egész sereg buzgón énekelte a hálaadó zsoltárokat.
Ezután 1000 magyar lovas, kihasználni akarva a győzelmet, megjelent Gyula alatt, de felfedezték őket, így a rajtaütés esélye elveszett. Egy másik magyar egység Tótváradot prédálta fel. A fősereg eközben teljesen lerombolta Arad palánkját, Kenán kénytelen volt megerősíteni a Maros túlpartján fekvő Fellakot, de nem lévén gázló, Rákóczi inkább Váradhoz húzódott és hadai jó részét elbocsátotta. Pedig maga a nagyvezír, Köprülü Mehmed közeledett Erdély ellen.
Források: eszterhazy.hu; mtak.hu
Új hozzászólás